Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
[ száma egész tábor: egész ország 1 S a harcosok között nincsen egy sem, aki ne a szabadságot, a haza nagyságát védené: ha volna, nem lenne, aki olvassa . . , Láthatja, hogy szépirodalom, tudomány, művészet, ipar és kereskedelem mind úgy meg- erősült, úgy megöregbedett, hogy Magyarországnak nem kell többé könyörögni, hogy észrevegyék ; betölti helyét a müveit világban. Es láthatja, hogy az, amit kincsül hagyott hátra: lánglelke müvei százezernyi számban vannak elterjedve széles e hazában: s otthon vannak a főur dísztermének mozaik-asztalán épp úgy, mint a földmives mestergerendáján. Szárnyaik is nőttek; berepülték már a kerek föld világát. Az a német nemzet, kivel annyit viszály- kodott, maga nyitott utat szellemkinoseinek a széles világba : franciák, angolok, olaszok és svédek, lengyelek, spanyolok világot gyújtottak nála ; versei átmentek az óceánon az uj világba; meglátogatták Japánt, Kinát is; s mint a nap, úgy tértek vissza kelet birodalma felől. És minden földön, amit bejártak, hirdették a magyar dicsőségét... Es nem hiába hirdették: azt is jól láthatja. — S aztán még egyet láthat: Azt, hogy „van még egy szeretett és népeit szerető király“ s az Magyarországé!... S aztán hallgathatja, mit suttog fülébe a korszellem mentője: Hogy minden haladni fog előre a magasság, a tökéletesség felé. Beszélni fog neki a jövendőnek olyan titkairól, miktől még a szobor szivének is meg kell dobbannia. Tán csak az én káprázó szemeim látják; de nekem úgy tetszik, hogy mikor e uéptenger körülözönli őt: a szobor órcarculatán dicsőült mosolygás tulvilági derengése ömlik át. Ah, jönnek még idők, amikor e szobornak a szive úgy megtelik gyönyörrel, hogy annak hőségétől a szobor izzóvá lesz s világítani fog az éjszakában 1“ • Szép verssel adózott a költőkolosszus emlékének Pósa Lajos is, aki maga fogja elszavalni holnap a szobor lábánál Petőfi sírjánál cimü költeményét. A hangulatos szép vers igy végződik : Vagy tón meg se haltál? Ez a hír csak költött? Halhatatlan valód új alakot öltött ? Mint csalogány zengesz erdők rejtőkében, Elveszett édenról szomorúan, szépen, Hogy az esti csillag reszketve aláhull Bűvös dalodra a fénylő magasságból ? Tán felhő képében gyászolod hazádat ? Beborítod, mint a legfeketébb bánat ? Vagy te vagy az égnek haragos villáma ? Fenyegeted a sok zsarnokot cikázva? óh! cikázz, te villám! Sújtsd agyon, a hány van! Ne legyen egy nép se porban, rabigában!
