Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
'4+ Jakab Ferenc, a földműves költő él, ösztönszerűleg versel. — Beteljesül rajta a mondás, hogy a gyémánt a föld porában is ragyog, habár csiszolatlan is. Költeményei közül nehányat szives volt kérésemre átengedni, melyeket ez ismertetés keretében ezennel, úgy a mint azokat kaptam, változatlanul közre bocsátók. E költemények érdekességét növeli a közvetlenség, a mennyiben biztos tudomásom van arról, hogy azok valamely más kéz idomításán nem mentek keresztül, mint ez egynémely ily népkölteménynyel történni szokott. 1. A költő élete. A költő’ darabos élete, Búval telt keserves étele, Nem úgy megy sorsa, mint remélte, A költőnek bajos élete. Nem szólok a fényes rangúkról, Ama nagy városi urakról; Én, mint egy egyszerű emberről, Szólok egy földműves költőről. Épen ez én önmagam vagyok, Az én fájdalmaim oly nagyok, Születésem nem fényes nemzés: Vagyok én csak egy paraszt kőltész. Mennyi bajon mentem már által, Hogyha éreztetném azt mással, A kínt, a bajt tudom megtudná, Életem folyását átlátná. Néha a pennámmal dolgozom, Néha a dolog nyelét fogom; De az élet bajos felette, Keserves a költő élete. 2. A levegőég. Kinn a szabadba hogyha megállók, Két szemeimmel ugyan mit látok ? Ha szélt tekintek, néha vagy mindég Minden szép, de szebb a levegő-ég 1 Igaz, hogy a föld nyújt táplálékot, Itt építhetünk szép hajlékokot; Ezt szemeinknek látni nem elég, Mindeneknél szebb a levegőég! A mező, a rét tavaszkor zöldül, És minden arcon víg mosolygás ül, Hálamosolylyal tekintünk feléd : Isten szép müve, szép levegőég 1
