Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
404 mindenütt, kivált a rendetlenül tartott udvaron, s a pusztulásnak indult kertben. A gyermekek sem voltak többé oly szófogadók, sem oly tiszták és kedvesek, mint azelőtt, többet hányódván a eselédek között, kiknek társaságában még kedélyük is megromlott; eldurvultak köztük, s azoknak oktalan engedékenysége, s még oktalanabb ingerkedései feleseinkké, követelőkké és nyafogókká tévé őket. A galambok, melyeket Klára nem etet- getett többé, elpártoltak a szomszédokhoz; a virágok, alig jutván most Klárának eszébe, elhervadtak és kiégtek, ápolás és szorgalmatos öntözgetés hiányában; a kertben, legkedvesebb és legkényesebb gondviselést igénylő veteményeit fölverte a gyom, elnyomta a dudva; s eképen harapózott egyre tovább a hanyagság szülte rendetlenség, mit Beregi nem szűnt meg a legkíméletlenebb módon nejének naponként szemére lobbantam. Klára igyekezett ilyenkor kissé összeszedni magát, de csakhamar erőt vön rajta előbbi levertsége, s helyzetének elviselhet- len terhe alatt újra mindig visszasülyedt előbbi tétlen merengésibe. Végre bekövetkezett ezen kínos állapot netovábbja, a végső csapás, mely alatt Klárának vagy végképen le kelle roskadnia, vagy ártatlansága érzetében fölemelkednie , hogy vérző szivvel bár, de fölemelt fővel viselje el, mit sorsa reá mért. — Iskolába járó fiacskája egykor sírva jött haza, s anyja tudakolására semmiképen sem akart választ adni; végre mégis engedvén anyja unszolásinak zokogva vallá még, hogy pajtásai nem akartak vele játszani, és kicsufolták öt anyja miatt. — Én miattam! kiáltott föl Klára ál- mélkodva. Én miattam! Szerencsétlen gyermek, mit beszélsz? Mért gúnyolhattak volna társaid én miattam? De hát szólj, az Istenre kérlek, felelj! De a gyermek makacsul hallgatva tö- rölgette kis ökleivel egyre sűrűn hulló kö- nyeit. Beregi ezalatt észrevétlenül belépett a szobába, s hallván a neje és gyermeke közti beszédet, keményen rárivalt fiára, hogy rögtön vallja meg, miért csúfolták öt anyja miatt. * — Azt mondták, édes apám, hát azt mondták, zokogta a kis fiú, hogy szégyeljük magunkat, mert a mi édes anyánk Írónő és a ki írónő, az nem lehet jó asszony — hogy ez az újságban van, szüleik olvasták, — meg az is ott van, hogy az ilyen nem szeret senkit, — még a gyermekeit sem! — senkit sem! Az utolsó szavakat már alig birta a sze- gény gyermek kimondani a nagy zokogástól. Atyja megfogá kezét, és Klára növekvő bámulattal látá, mily szemrehányó arczczal fordul férje féléje, s a legmélyebb elkeseredés hangján intézi hozzá a következő szavakat : — Látod, látod, még gyermekeidnek is kell miattad szenvedni; kigúnyolják, megvetik őket miattad! Hát még nekem! minden barátom, minden tiszttársam bizonyos lealázó szánakozással tekint reáin ; alattom- ban bizonyára engem is, mint e szegény gyermeket, gúnyolnak, megvetnek, mert — mert feleségem — írónő! — De, férjem, az Istenért, világosíts föl! én nem értelek; légy könyörületes irántam, hiszen meg kell örülnöm, ha ez még tovább is igy tart! Nem vagyok képes felfogni, mit jelentenek szavaid; egy idő óta minden oly megfoghatlan körülem : az emberek viselete irányomban; legjobb ismerőseim tartózkodása, visszavonulása tőlem; és a mi legtöbb: a te kegyetlen bánásmódod velem, elidegenedésed tőlem! — — Szánj meg végre, vess véget e gyötrelmes helyzetnek; tudasd velem, mit lehet szememre hányni? mit vétettem? Mi lehet ennyi szenvedésemnek oka? — Magad vagy mindennek oka, senki és semmi más! viszonzá férje növekvő indu- latossággal, mért léptél oly pályára, melyen a nő gyönge lábai elöbb-utóbb megtánto- rodnak; mért bélyegezted meg nyilvános fellépésed által, — mire egy szerény nő nem volna képes, — férjedet, családodat az egész világ előtt. — Az ilyen nő boldogtalanná tesz mindenkit, kivel csak érintkezésbejön; tönkre jut kezei közt minden; az ilyen nő kicsapongó, ha tettlcg nem is, de gondolataiban bizonyára az; szóval, az ilyen nő szégyent hoz becsületes férjére, és gyalázatot ártatlan gyermekeire! Ez végre több volt, mint mennyit Klára elviselhetett. Férje utolsó szavaira, mint ki- gyócsipésre szökött fél helyéből, s elváltozott, de szilárd hangon szakasztá félbe .
