Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
402 Egy reggel, 1858-ban, april közepe felé reggelinél ült az egész család, mely immár az említett öt gyermek által a vésztliozó hetes számra növekedett; a legkisebbik anyja ölében ült, és fel-felkaczagva tekint- getett vele enyelgő testvéreire, utánok ter- jesztgetvén kis gömbölyű karjait. Apa és anya, egymást figyelmeztetve gyermekeik bohóságaira, kedélyesen beszélgettek együtt. Belépő cseléd szakasztá őket félbe, néhány levelet és újságot nyújtván át nekik. Beregi kiválasztván a nejét illető szépirodalmi lapokat, azokat Klára elé helyezé, ki azonnal olvasgatni kezdé azokat, mennyire az az ölében ugrándozó gyermektől lehetséges volt. Beregi ezalatt leveleit futotta át, aztán a politikai lapokat vévé elő, melyeket magának járatott. Előbb csak úgy futólagosán pillantott rajtok végig; azonban egyszerre csak valami különösen megkapja figyelmét, kíváncsian nézi meg a túlsó oldalon az iró nevét; aztán ismét olvasni kezd, egyre nagyobb figyelemmel, s mindig komolyabb képet vágva; miközben egy-egy fürkésző tekintetet vet nejére, mire arcza mindinkább elsötétül, s egész valóján növekedő felindulás és izgatottság tűnik fél. Oly hosszasan olvas egy sort, mintha minden mondatot, minden szót mélyen elméjébe akarna vésni; elmélyedését csak egy-egy gyanakodó tekintet szakasztja meg, melyet nejére vet, ki ezalatt semmit sem gyanítva nézegető át lapjait. Ennek végeztével azonban lehetlen volt férjének sajátságos magaviseletét észre nem vennie, kíváncsian kérdő tőle : — Mi az, mi oly komolylyá tön, édes férjem? Melyik lap ez? a Pesti Napló? talán valami vésztjósló vezérczikket olvassz? vagy valami kegyetlen kritikát? Ugyan kit bántanak? Előre sajnálom szegényt; tudom nem marad rajta egy ép hely, úgy semmivé teszik ; nem szeretnék a helyében lenni. — De hát szólj, édes férjem, valóban igen kiváncsivá tészsz!“ Beregi semmit sem felelt, csak hosszasan nejére bámul, mintha nem értené annak szavait; aztán pedig, midőn az ismételni kezdé előbbi zaklatását, ingerülten válaszolt neki : — Semmi, semmi, a mi rád tartoznék! Mi köze is van asszonynak a politikai lapokhoz? Én nem is tudom, mit avatkozol te mindig oly dolgokba, mik nem tartoznak a nőre ; — olyasmibe, mi csak a férfi körébe vág! — Én, férjem? Nem értem, mért haragszol reám? Hiszen eddig mindig együtt olvasgattuk a lapokat, s midőn te, a helyett, hogy kávéházba, vagy valami kártyapartiera mentél volna, örömestebb itthon maradtál, nem egyszer azzal töltöttük az időt, hogy együtt olvasgattuk a hírlapokat, s te mindig szívesen hallgatád meg az én véleményemet, miként én is mindig előre örültem tanulságos magyarázataidnak és felvilágosításaidnak. Most meg egyszerre haragszol, hogy kérdezem, miféle különös czikk foglalja úgy el figyelmedet? Mondtam már, nem tartozik reád! kiáltott férje ingerült hangon. Eddig sem kellett volna ily dolgokkal bíbelődnöd. Jobb, ha gyermekeid és házi dolgaid után látsz, mint olyasmivel foglalkozol, mi nem asszonynak való! S összegyűrvén a kezében tartott lapot, azt zsebébe dugá, és szó nélkül, még egy mogorva tekintetet vetve nejére, távozott. Klára álmélkodva bámult férje után. Képtelen volt a szokatlan jelenetet magának megfejteni. Első meglepetésében szinte elfeledte ama lapot, mely férjét annyira megzavaró. Úgy megrendítő öt férjének e kíméletlen, sértő kifakadása, melynek okát sehogy sem bírta elképzelni, hogy mintegy megkövülve maradt mozdulatlanul előbbi helyén, öntudatlanul hintázgatva ölében alvó kis gyermekét. A háziak csodálkozva vették észre, hogy a különben oly tevékeny7 házinö mint marad tétlenül ülve, nem is gondolva szokott foglalkozásaira. Csendesebben jártak fel s alá, azt hivén, roszul érzi magát. Dél felé a legnagyobbik fiú haza jővén az iskolából, azonnal észre vette anyja levertségét, oda simult hozzá és részvéttel kérdezgető tőle : — Beteg vagy, édes anyácskám? Haza híjuk édes apánkat? — Nem, édes fiam, én nem vagyok beteg; inkább attól félek, hogy édes apátok betegszik meg, azért vagyok szomorú. Legyetek jók, még jobbak, mint máskor, ha ma ebédre hazajön; vidítsátok föl szegényt, sok baja, sok gondja van szegény apátoknak, félek, még megbetegszik.
