Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
JgjBgflWrgfoaft A legszerencsétlenebb Reinitz-áldozatoknál Bgy felhasitott szívű asszony és hét riadt gyermek> akik borzalmas örökséget kaptak— Egy biz, amelyben másféleszlendőótalidércnyomásos álomban élnek — A Keleti Újság szatmárvidéki szerkesztőségétől — (Satmar-Szalmár, február 19.) Gyűrött, könnyáztatott levélpapiroson héber hieroglifák — egy szenvedő asszony levelet olvas. Bénatvert arcén — ahogy a levelet olvassa, elsimulnak- egy pillanatra a szenvedés szántotta barázdák : egy pillanatra boldog is talán ez az asszony, átszikrázik az anyai szeretet, a másfél esztendővel ezelőtt reászakadt talán soha el nem múló kétségbeesésen . . . De csak egy pillanatra verődik rés a bánatfalanszon — aztán jön egy mondat a levélben, egy szó is elég és fullasztó zokogásba bugyborékolhak a következő mondatok... A Reinitz-fiu levele Reinitz Jakabné olvassa a fia levelét. Pa- esztinából jött a levél, ahová néhány hónappal ezelőtt ment ki a Reinitz fiú — aki minden tiu közül talán a legszomorubb örökséget kapta az apjától. Tizennyolcévcs ez a gyerek, azt Írja, hogy megnősül és ki fogja segíteni az anyját cs testvéreit abból a pokolból, amelyben élnek. „Tegnap Hebronban vollam, a szent síroknál — Írja a fiú — ott feküsznek a mi ősapáink Jákob és Ábrahém és nem messze tőlük ősanyánk Rache!. Imádkoztam a sírjaiknál, kértem az istent, könyörüljön a Ti szenvedéseiteken . . i Sírásba fullad az olvasás, hosszú szünet ulán tudja csak folytatni a megtört asszony: „Drága testvéreim, fogadjatok szót a mi anyánknak, aki a legtöbbet szenved a földön, legyetek jók. Könnyes a szemem“. . . . Reinitzné nem bírja tovább. A szivéhez kap . . Nem sir, de ez még borzalmasabb látvány . . . „Istenem ez az egyetlen, ami életben tart. Én igazán nem tudom még mindig elhinni, hogy ami ránkszakad az valóság. Úgy érzem, mint egy gonosz álmot, amelyből egyzszer föl kell ébredni" . . . Lassú csend, az anya lélekbemarkoló elfojtott hönrése. a gyermekek halk sir««« — ezt mondta Reinitzné és valahogy úgy van : rém is ragadt valami lidércnyomásos hangulat ebben az elátkozott házban . . . Elfojtott félhangok, határozatlan imbolygó lépések. Ami itt még az életet tartja, az a remény. ... Reményé fakult ebben a családban, ha- lovány reménnyé az, ami másfél esztendő előtt még lángoló hit volt. Másfél esztendővel ezelőtt, amikor a nagy tragédia megtörtént, jártam itt és emlékszem, akkor őszinte hitvallással jajjongó sírással, tehetetlen igazságérzettel istent hívták segítségül Reinitz ártatlanságénak a bebizonyítására. Most.. . ? Szerencsétlen, álomkóros, megtört, szenvtelen asszony Reinitzné és a halk- szavu, riadt gyerekek szótlanul ülnek mellette, amikor felteszem a kérdést : igaz lehet-e a vád ? Mit tudom én ? Hallgatnak a gyermekek, hallgat az anya, feleség, aki néhány másodperc múlva a szivéhez köp és félájullan nyögi: — Mit tudom én ? . . . Én nem hiszem. Utolsó csepp véremig, utolsó tudatomig nem fogom hinni. . . Ma délután imádkoztunk. Annál a tételnél nyitotta föl a kislányom az imakönyvet, amely azt mondja : „boldog az. aki tudja, hogy isten minden cselekedetünket látja . - . — Emlékszel anyám, minden szombaton délután ezt imádkoztatta velünk . . — ezt ipondta: Szomorú refrénként tör elő a zokogás. — Mit tudom én . . . Lehetséges-e az, hogy az az ember, aki olyan vallásos volt, ilyen szörnyűségeket cselekedett volna? Kegyetlennek érzek minden kérdést, de annyi kegyetlenség történt ezzel az asszonnyal, ezekkel a gyerekekkel, talán az apjuk volt hozzájuk a legkegyetlenebb. És kimondják a legrettenetesebb szót: — Ha meghalt volna, istenem milyen más lett volna. Borzasztó, amit mondok, tudom, de ’ - » • • i -i f 1 V ft’ nagyon is a világnak mutogatja a fájdalmát fürdik a hírességben. A két asszony közül igazi, őszinte részvétem a Reinitznéé. Groszné férjét meggyilkolták, ami lényegében csak az első időkben nagyobb fájdalom annál a természetes fájdalomnál, ha valakinek meghal az ura. Fájdalmas sors minden bizonnyal, de úgynevezett tisztességes fájdalom : a közvélemény részvéte Groszné mellett van, ez is. meg a híresség is, valami narkózisféle ennek az asz- szonynak a fájdalmára, aki külömben is egy kicsit szenvelgő természetű. A férje halálát színpadi szavakkal hurcolta végig a szerkesztőségekben, folyton íratni akar magáról és olyanokat mond. hogy a gyermeke kérdi tőle : mikor hozza el már neki a Reinitz szemét ? Gyermeki lélekből nem fogan ilyen kérdés, csak egy szomorú hírességében tetszelgő asszony mondhat ilyen mondatokat szerkesztőségekben . .. Nem akarom bántani ezl a mindenképpen szerencséden nőt, akinek megölték a férjét, csak bele akarok világítani abba a lelki folyamatba, amely levezeti ennek az asszonynak mindenesetre nagyon súlyos, de — hangoztatom — általános részvétet kellő, úgynevezett tisztességes fájdalmai. Reinitzné sorsa más. 0 is elvesztette a férjél, de ő egyedül maradt a fájdalmával az elátkozott lakásában. Nincs hová mennie egy vigasztaló jó szóért, az emberek nem látják az ő szerencsétlenségét, az emberek csak azt látják, hogy Reinitz Jakab gyilkolt és átkot, nyálat szórnak ennek az asszonynak és hét gyermekének a fejére ,.. Ebben a szerencsétlen családban csak az tartja a lelket, hogy minden csak álom. rossz lidércnyomásos álom és egyszer elkövetkezik a felébredés, a nagy bebizonyosodás : Reinitz Jakab nem gyilkolt. Két bátor angyal... Arról esik szó, hogy miből élnek. — Az üzlet hoz már valamit, az emberek itt a környéken kezdenek már megsajnálni bennünket és járnak hozzánk vásárolni. És igazán nem tudom, megmondjam-e — két látógatónk van gyakran, akik segítenek rajtunk, ha nagy szükséget szenvedünk. Nagyon érdekel, ki lehel az a két ember, aki bemerészkedik ebbe az elátkozott házba és aki
