Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
2 Munkácsy. M unkácsy Mihályt, korunk azon szellemi diadalainak utolsó vezéréül küldötte nekünk a gondviselés, a melyeket 1825 óta oly nagy számmal s oly fényes sikerrel értünk el. Ugyanabban az esztendőben, melyben Petőfi, verseinek első gyűjteményével megjelent a magyar nemzet előtt, ugyanabban az esztendőben, 1844-ben született a magyar géniusz legkitűnőbb művészi képviselője: Munkácsy Mihály, ki a magyar művészet hírét legmesszebb terjesztette, dicsőséget szerezve műveivel magának és nemzetének egyaránt. Munkácsy jelentősége és a halála fölött érzett nemzeti fájdalom méltó oka nemcsak abban rejlik, hogy ő mint magyar ember dicsőséget aratott világszerte a magyar névnek a maga művészetével, hanem sokkal inkább abban, hogy művészete, lényegében és formáiban, hangulatában és színeiben egyaránt a legsajátosabban magyar művészet volt. Pályáját, úgy mint egész művészetét, a magyar lélek és szellem inkarná- cziójának tekinthetjük. Éppen azokkal a vonásokkal s tulajdonságokkal hatott, és aratott diadalokat, a melyeket a magyar népiélekben és népszellemben mint jellemzőket ismerünk. Tárgyaiban is minden művészünk között a legnemzetibb volt; mert a magyar néplélek azon mélyeit, a hova az ő szelleme hatolt, se festő-, se faragó-művész eddig nem érte el. Míg egyfelől a magyar népélet köréből merített tárgyaiban a magyar nép szellemének legnemesebb tartalmát fejezte ki, minek bizonyságául elég a Hadi foglvok-xa, a Tépéscsinálók-ra s a Honvédujonczck-ra hivatkoznunk, másfelől alkotásaiban a magyar népéletet szinte tragikai régiókba emelte,különösen abban az alkotásában, mely világhírét megalapította: a Sira/omhdz-ban. De Munkácsy nemcsak tárgyaiban volt magyar, hanem magyar volt művészetének egész jellege szerint, az volt művészetének még technikai mozzanataiban is. Művészi jellemének erős vonása az is, a mely általánosságban legmélyebben hatott és az egész művészvilág csodálatát felkeltette: szemének az az élessége, a melynél fogva épp oly biztosan, mint tisztán látott a térben, és művészi képességének az a csodás ereje, hogy a mit maga így látott, másokkal is épp úgy tudott láttatni. Ez a kidomborító erő, a légtávlatnak ez a teljesen biztos ismerete volt Munkácsynak az a tulajdonsága, melynél fogva őt e tekintetben méltán sorozhatjuk az olasz renaissance művészei mellé. Ez a tulajdonsága pedig, — a biztos, világos, tiszta éleslátásnak ez az adománya, mely éppen a magyar népléleknek egyik leghatározottabb tulajdonsága, Munkácsyban művészi magaslaton fejlődött ki. De nemcsak testi szemei, hanem lelki szemei is bírták a tiszta, világos látásnak ezt a csodás erejét. Ifjúkori tanulmányai hiányosak voltak; de világlátottságának, férfikorában folytatott összeköttetéseinek alapján az erkölcsi világnak oly problémáit, oly eszméit tudta legcsodálatosabb egyszerűséggel kifejezni, hogy művészetének ez a vonása nem kevésbbé vívja ki bámulatunkat, mint a másik, melyről fentebb szóltunk. Milton — kétségkívül legkitűnőbb alkotása — a költői léleknek oly kifejező képe, a melynek a világ művészetében alig van versenytársa. Egy másik nagy alkotása, a Honfoglalás, a mely a magyar állam alkotás bonyolult kérdését és ebben a magyar államfenmaradásának erkölcsi problémáját oly tisztán, oly világosan; mindenkinek első tekintetre oly megérthetően adja elő, a mint csak a legkitűnőbb történet-filozóf képes. E tekintetben Munkácsy eredménynyel vetekszik Salamon Ferencznek erős és egyszerű megvilágító képességével. Salamon felfogásának biztos egyszerűsége Munkácsynak is tulajdona. S méltán említhető a Munkácsy plasztikája az Arany Jánosé mellett is, melylyel egyazon forrásból: a magyar népléleknek forrásából fakadt. Ebből a forrásból került a Munkácsy magyar életképeire az a borús hangulat, mely a festés technikája tekintetében még művésziebbnek mutatja az ő kidomborító képességét. Ez a borús tónus a sírva vigadó magyar léleknek a borújára, jellemzően mélázó hangulatára vezethető vissza. Nem Rembrandt-i ború ez, nem is Correggio-i, a fénynek és homálynak ez a csodálatosan olvatagjátéka nem általános, mélázó borongás, hanem sajátosan nemzeti, magyar. A magyar néplélek e hangulata volt az a szemüveg, melyen Munkácsy a világot és a világ képeit nézte, és visszavezet egyszersmind bennünket afranczia iskolába, mikbr Munkácsy Delaroche párizsi hagyományai közé került, melyek közt kétségkívül legerősebb volt a fénynek és homálynak, a színek különböző fokának a lelki élet jellemzésére való felhasználása. Knaus düsseldorfi hatását a természetre, különösen a népi természet frisseségére utalást — Munkácsy a magyar lélekben épp úgy magyarrá tette, mint ezeket a párizsi tanulságokat. A mennyi okunk van Munkácsyt meggyászolni, annyi a büszkeségünk ebben a gyászban. Munkácsyban nemcsak a világhírű magyar művészt gyászolhatjuk, hanem oly művészre tekinthetünk büszkén, ki halhatatlan alkotásaival a sajátos magyar szellem művészi fejlődését a legmagasabb fokon mutatta be a világnak. Ebben maradt ránk Munkácsy nagysága, ránk nézve ebben áll az ő nagyságának külön, mélyebb értéke. Munkácsy nagy alkotásai nincsenek a hazában ; de Munkácsy nemcsak remekeket alkotott. Vannak nagyon értékes apróbb képei, vázlatai, tanulmányai, rajzai is, életének számtalan emléke, melyek egész művészetének és egyes műveinek kezdetét, kísérleteit, alakulását, — halhatatlanságának útját jelölik. Ha Dánia az úgyszólván egész életét szintén idegenben töltött nagy fiának, Thorwaldsennek műveit, a lánglelkű szobrász halála után meg tudta szerezni, s Kopenhágában Thorwaldsen-múzeumot létesített, — mi is összeszedhetnők Munkácsy itthon levő kisebb munkáit, vagy a külföldről egyáltalában megszerezhetőket, melyekből aztán az új Szépművészeti Múzeumban egy Munkácsy- tárat lehetne létesíteni. Lehetne? Nem kötelességünk lenne-e ez? Beöthy Zsolt.
