Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

AZ ÚJSÁG 17 megtekintheti. Másképp áll a dolog a közigazgatási bírósághoz benyújtott panaszoknál, a melyek ren­desen hosszabb ideig hevernek elintézetlenül. A kerületi elöljárók ma tartott értekezletükön el­határozták, hogy a tanácshoz oly irányú előter­jesztést tesznek ez okból, hogy a tanács keresse meg a kir. adófelügyelőséget, hogy szóban forgó rendelkezését csak azokra az esetekre tartsa főn, a mikor a házbéradó kivetése ellen a közigazgatási bírósághoz nyujtatott be panasz. (A polgármester az állatkertben.) Bárezy István dr. polgármester tegnap délután megtekintette az állatkertben folyó épitkezéseket és a berendezési munkálatokat. Body Tivadar dr. tanácsos, Kovách Aladár dr., Lendl Adolf dr. és Neu schloss Kornél dr. fővárosi bizottsági tagok fogadták és kalauzolták a kertben. A nagyobb épületek közül legelörehala- dottabb a madárház és a vastagbörüek háza ; a két nagy sziklahegy is közeledik befejezéséhez és már megkezdték a sziklák színezését. A jövő ta­vasszal befejezik a kertészeti munkálatokat. (Az iparossegédek kijelentésének szabályozása.) A budapesti fuvaros ipartársulat kérvényt intézett a fő­városhoz az iránt, hogy a fuvarosokat csak a segédek be­jelentésére kötelezzék, a kijelentés magának a segédnek legyen kötelessége. A kerületi elöljárók elhatározták, hogy értesítik a társulatot, hogy a kérelemnek nem tehet­nek eleget, mert az ipartörvény rendelkezésével és a huszonöt éve fennálló gyakorlattal ellenkeznék. (Szabadságról.) Déri Ferencz dr. tanácsos, a főváros jogi, ipari és rendészeti ügyosztályának vezetője, szabadságáról visszaérkezett és átvette hivatala vezetését. ( Ragadás betegségek.) A főváros tiszti főorvosi hiva­talának kimutatása szerint a múlt héten a ragadós beteg­ségek állása a következő volt. Megbetegedés: hasi hagy- máz 10, kanyaró 24. skarlát 94, szamárhurut 8, roncsoló torok- és gégelob 30, bárányhimlő 47, járványos fültó- mirigylob 3, vérhas 1, trachoma 2. Halálozás: hasi hagy­mád 2, kanyaró 2, skarlát 7, roncsoló torok- és gégelob 3, influenza 1, gyermekágyi láz 1. Kedd, 1910. október 25. . ____ T UDOMÁNY. IRODALOM. (-) A Magyar Tudományos Akadémia első osztálya ma délután Goldzieher Tgnácz osztály­elnök vezetésével felolvasó ülést tartott. Elsőnek Pétz Vilmos rendes 1 ag »Az lilias és az Odyssea trópusai« czimen értekezett. Bemutatta az Ilias és Odyssea trópusairól Írott tanulmányát. A tet­széssel fogadott értekezés után Kégl Sándor leve­lező tag »Khoszrcv Dihlevi, India legnagyobb perzsa költője« czimü előadását mutatta be. A szerzőt érdekes előadásáért megtapsolták. (-) Petőfi-Társaság. A Petöíi-Társaság vasár­nap délelőtt tartotta meg október havi felolvasó ülését Herczeg Ferencz elnöklésével, nagy közönség jelenlétében. Az első felolvasó Lőrinczy György volt, a ki több lírai költeményét mutatta be. A mélyérzésü, hangulatos költemények, a melyek a kitűnő novellairót jeles költőnek is mutatták, osztatlan tetszést arattak. Különösen tetszett A fülemüle czimü bájos költeménye. Utána Palágyi Lajos olvasta fel Jóslat a szabadságharczról czimü tanulmányát, a melyben Vörösmartynak a A rom czimü, egy énekből álló époszát magya­rázza. Ezt az époszt ugyanis Toldy Ferencz és Gyulai Pál félreértették, azt mondván róla, hogy töredéke a Magyar vár czimü költeménynek, a mely maga is töredék. Palágyi kifejtette, hogy A rom teljesen befejezett egész és benne kifejezésre Jut a költő Jóstehetsége, a melyben sejtő lelke előre megálmodta a szabadságharezot és annak siralmas végét. A felolvasást élénk figyelemmel hallgatta és nagy tetszéssel kisérte a közönség. Szávay Gyula volt a következő felolvasó. Különös versek czi­men három kis időszerű tréfával kezdte, meg- kaczagtatva velük a közönséget. Azután egy tiszta- hangú, szép lirai versét olvasta fel: A hol az ég a földdel összeér czimen, végére hagyván a légii a tá- sosabbat . A két leander czimü gyöngéd, bájos elbeszélő verset a két otthon nevelt leanderről meg a csöppnyi kis árvaleányról, a kit a két lean­der felnevelt és férjhez adott. A népszerű felol­vasót a közönség hosszan és zajosan megtap­solta. Sas Ede olvasta fel ezután A kulturpíalota czimü novelláját, a melyben Jóizü humorral me­sélte el, hogyan készül egy vidéki városban a kultúrpalota. A közönség Jól mulatott a kisvárosi önzést festő megjegyzéseken és a felolvasónak szívesen tapsolt. Végül Harsányi Kálmán mutatta be Dapsy Gizellának (Nil) néhány sikerült költe­ményét a közönség elismerő tapsai mellett. A fel­olvasó ülés után zárt ülés volt, a melyen Kéry Gyula titkár bejelentette, hogy Fülöp szász- kóburg-góthai herczeg a Petőfi-háznak ajándékozta Murányvára egyik faajtajának ama részét, a re* lyen Petőfi és Tompa névaláírása van. Podhradszky, a herczegi uradalon/prdöigazgatója ."a gömörmegyei Jolsváról a következő soiokkal küldte meg az ér­dekes ereklyét: »Titkár urnák hozzánk intézett kérésére a murányi várban levő faajtó ama részét, a hol a névaláírás van, kivágattam, és miután ó királyi fensége Fülöp szász- kóburg-góthai herczeg megengedni méltóztatott, hogy a szóbanforgó ajtórcsz a m. t. Petófi-Társaságnak — mint ó királyi fensége ajándéka — kiadassák: azt ide mellé­kelve ezennel tisztelettel megküldöm,« Az ereklyét üvegtokban a Petőfi-ház nagy­termének gyűjteményei közé helyezték. Bejelen­tette továbbá a titkár, hogy Tóth László, az Egyetemi Kör elnöke, tudatta a társasággal a m. kir. tudományegyetem és műegyetem ifjúságá­nak'ama nemes elhatározását, hogy ezentúl min­den évben, Halottak napján, felkeresik a Petőfi- család sirhalmát és emlékbeszéd kíséretében ko­szorút helyeznek rájja. A társaság úgy Fülöp kóburg-góthai herczegnek, mint az Egyetemi Körnek jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. A nagyszebeni magyarság emléktáblával jelölte meg azt a helyet, a hol Petőfi egykoron időzött. Az emléktáblát november hó 6-án leplezik le s a le­leplezési ünnepségre meghívták a Petőfi-Társa- ságot. A társaság a meghívást köszönettel fogadta és képviseletére Ferenczy Zoltán alelnököt, Jászai Mari tiszteleti tagot, Farkas Pál dr.-t és Neuge- bauer Lászlót kérte fel. (-) Az Országos Régészeti és Embertani Társulat október 25-én, kedden, délután 5 órakor a Magyar Tudo­mányos Akadémia üléstermében tartja rendes havi ülé­sét. Tárgysorozat: 1. Bella Lajos: Tűk és kapcsoló tűk. 2. Foerk Ernő: A kalocsai szentistvánkori székesegyház. 3. Hivatalos jelentések. Az ülésen vendégeket szívesen látnak. (-) A Magyar Néprajzi Társaság október 26-án. szerdán, délután 5 órakor a Magyar Tud. Akadémia I. emeleti üléstermében nyilvános felolvasó-ülést tart. Tárgyai: Bartucz Lajos dr.: A mai magyarsár termeté­ről. Cserzy Mihály: Temetkezési népszokások Szeged vidéken. A felolvasó-ülést választmányi ülés követi. (•) A Társadalomtudomány^ Társaságé hó25-én. ked­den, este hat órakor saját helyiségében felolvasó ülést tart, a melynek tárgya Őzende Pál dr. előadása: Az ügy­védi proletariátus Magyarországon. Vendégeket szívesen lát a társaság. IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. § A halálos háziszer. Mérhetetlen fájdalmat okozott egy házaspárnak a kuruzslásban való hite. Tamás Dezső asztalossegédnek egy barátja, a ki kis gyermeke nagy köhögése miatt panasz­kodott, azt tanácsolta, hogy a felesége melegítsen meg egy téglát, azt öntse le eczettel és a téglára ültesse a gyermeket. Tamás megfogadta a taná­csot és a gyermeket a tanácsolt módon, orvos mel­lőzésével, házilag gyógyították. A mint a kis gyermeket a melegített téglára ültették, a gyer­mek altestén égési sebek mutatkoztak, mire Ta- másné elfutott az orvoshoz, a ki kenőcsöt adott neki, hogy kenje be vele a gyulladt részeket. A gyermek két nappal későbben meghalt. Az ügyészség vádat emelt Tamás Dezső és neje ellen gondatlanságból okozott emberölés vétsége czi­men. Ma tárgyalta ezt a bűnügyet a büntető tör­vényszék Dusárdy István elnökletével. Tamás Dezső és neje azzal védekeztek, hogy ők jóhisze­műen jártak el és csak arra törekedtek, hogy egyet­len gyermeküket megmenthessék. A tégla nem volt forró és így nem is értik azt, hogy az égési sebek hogyan keletkezhettek. A bíróság Uzonyi Géza dr. vádbeszéde után bűnösnek mondotta ki a vádlottakat a gondatlanságban s ezért őket fejenként húsz korona pénzbüntetésre ítélte. A büntetést azonban a büntető novella 1. §-a alap­ján felfüggesztette. Az ítélet jogerős. § Ifjú rabló-növendék. A pestvidéki esküdt- biróság ma tárgyalta Rónay Kamii curiai biró elnökletével Bodola Lajos kispesti kőmüvesinas bünpörét. A vádat tízöllősy dr. ügyész, a védelmet Bangha Sándor dr. ügyvéd képviselte. A már javitó- intézetben is megfordult fiú Zacharia Péternó lakásába behatolt és rablási czélzattal jött. A házi­asszonyt fojtogatta, aztán kiugrott az ablakon. Majd Révainé lakásából lopott el értéktárgyakat. A verdikt alapján három évi fegyházra Ítélték. A védő semmiségi panaszt jelentett be. § Kragujevics semmiségi panasza. Kragujevics Spázónak, a förtelmes cselekedetekkel kapcsolat­ban emberölési kísérlet bűntettével vádolt és el­KÉPZŐMŰVÉSZET. ** Van der Stappen meghalt. Pierre Charles Van der Stappen hírneves belga szobrász. Brüs­szelben 67 éves korában meghalt. Van der Stappen 1860-ban kezdte meg tanulmányait Portaels festő­nél, majd csakhamar Párisba ment. a hol maga képezte tovább magát. Legismertebb müvei közé tartoznak a Varázslónő, a Kardot tartó férfi Orániai Vilmos szobra és A sátánt legyőző Mihály arkangyal. Számos müvén látható az a törekvés, hogy uj életre keltse az antik technikát. 1898-ban kinevezték a brüsszeli művészeti akadémia igaz­gatójává. ** Magyar művészek Párisban. A párisi Salon d’Automne kiállításán több fiatal magyar festőművész is résztvesz. Több képet állítottak ki Dénes Vali, Róth Alfréd és Gálimberti Sándor, kiknek müveit a közönség cs kritika a legnagyobb Jóindulattal fogadta. ** Uj festőiskola. Pentciei Molnár János és Komá­romi Ka.cz Endre festőiskolája, a melyben az akt- és fejrajzolás mellett a kompoziczionális festészetet is taní­tani fogják, november elsején nyílik meg a Bérkocsis- utcza 31. szám alatt, a hol az iskola czéljaira pompás műtermeket építettek. Az iskolába csakis előképzettséggel biró növendékeket vesznek fel és a tandíj havonta egész napra 50, félnapra 30 korona. Szegény, de tehetséges növendékeket ingyen oktatnak. Felvételre lehet jelent­kezni Pentelei Molnár Jánosnak a Bajza-utcza 23. szám alatt, és Komáromi Kacznak a Király-utcza 106. szárú alatti műtermében. ** Az állam ntüvásárlása. Az Országos Képző­művészeti Tanács mii vásárló-bizottsága ma tartotta meg az idei művészeti évad első ülését a Műcsarnokban. Az ülésen Benczúr Gyula, a festőmesteriskola igazgatója elnökölt és azon a Szépművészeti Muzeum részéről Térey Gábor dr. osztályigazgató, a művészek közül Strobl Alajos, Teles Ede és Tóth István vett részt. A jegyzői tisztet Huszka Jenő dr, miniszteri titkár töltötte be. A bizottság Tölgyessy Artúr tájképfestőmüvésznek a müvei közül jelölt ki néhány darabot a muzeum számára megvételre. ** Bohusné Srőgyény Antónia szobra. A napokban leplezték le Világoson Bohns Antónia szobrát, a melyről — téves informáczió alapján — azt irták a lapokban, hogy Phüipp István szobrászművész alkotása. Kérésére helyreigazításképpen közöljük, hogy a szobrot Philipp István Vass Viktor szobrászmüvészszcl együttesen min­tázta. ** A Greguss-kiátlitás bezárása. Greguss Imre müvei­ből rendezett kiállítást, melyet két héttel ezelőtt nyi­tottak meg a Könyves Kálmán nagymező-utezai szalon­jában, csütörtökön bezárják. A tárlatot igen sokan láto­gatták meg s gyönyörködve szemlélték a szép képeket, A tárlat bezárása után az intézet vezetősége megkezdi HoIIósy Simon kiállításának rendezését. Ítélt, züllött joghallgatónak bünpörét a Curia november 9-én tárgyalja. A tárgyalás elnöke Zsitvay Leó tanácselnök, előadó Ribosy Lajos curiai biró lesz. Kragujevicset a budapesti esküdt- biróság a Berlinben elkövetett gyilkosság vádia alól felmentette, ellenben a bécsi ölési kísérlet és lopások miatt tizenkét évi fegyházra Ítélte. Az ítélet ellen úgy a vádlott, mint védője, Szegheő Gábor dr. semmiségi panaszt nyújtott be a Curiához. Az ügyész az ítéletben megnyugodott. § Müller Albert az ügyészségen. Müller Albert, a letartóztatott gazdag háziúr ügyében a rendőr­ség befejezte a nyomozást. Ma délután két órakor átkisérték Müllert az ügyészség fogházába. A rend­őrség egyúttal áttette a vizsgálat adatait az ügyész­séghez. § Idegesség és revolverlövés. Thom Lajos és Magyar Jolán közös háztartásban éltek együtt, de csakhamar gyermekük született és ez meg­bontotta a jó egyetértést. Ezért a nő otthagyta a közös fészket és követelte az ingóságát. A férfi nem adta ki. Ezért a nő folyton kereste a férfit, a ki utóvégre is reáunt a nő molesztálására, re­volvert rántott elő és lőtt. A nőt a golyó horzsolta. A budapesti esküdtbiróság ma tárgyalta az ügyet. A vádlott azzal védekezett, hogy ideges, beteges ember és hogy nem tudott uralkodni indulatán. Az esküdtek verdiktje alapján hat havi börtönre Ítélték. § Bírói eskü. A büntető törvényszék tegnap délben Baloghy György dr. elnökletével teljes-ülést tartott, a melynek tárgya Lengyel Aurél dr. bírói eskütétele volt. Az uj bírót a biintetőjárásbirúságkoz osztották be s hét­főn kezdi meg hivatalos működését. § A Magyar Jogitzegytet október 31-iki ülése iránt, a melyen 1 ruling Konrád dr. államtitkár tartott előadást a magánjog és büntetőjog viszonyának kérdéséről, széles körben mutatkozik érdeklődés. Már eddig is a bírói és az ügyvédi kar számos tagja jelent ette be részvételi szándékát. Jelentkezéseket még e hó 25-ig elfogad az egyesület , tit­kársága (V., Szemere-u. 10. sz.). § Uj vizsgálóbíró. Az igazságügyminiszter a besz- terczei törvényszék területére vizsgálóbírói állandó helyet­tessé Kászonyi Lajos törvényszéki bírót rendelte ki. Ügyvédi vizsgára, össze« jogi szigorlatokra alap- és államvizsgára — Kolozsvárra is — úgyszintén államszámviteltani állam­vizsgára köztudomásúlag nr Vá||qu Tnltún legsikeresebben készülhet ul t Bulid; LUlldU jogi szemináriumában Budapesten, IV. kerület, Magyar-utcza 3. szám. 8616 w\

Next

/
Thumbnails
Contents