Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
4 EUDAFESTX HXELAP. (7. sz.) 1902. január 8. ejtse módját annak, hogy ottlétem idejében érintkezésbe léphessek mindenkivel, a ki erről a dologról tud. Karácsony első napján érkeztem Nagyszebenbe, e azonnal fölkerestem Fischer Károlyt, a kit —- mint magam is meggyőződtem róla — időközben a család többi tagja szemrehányással illetett, a miért ezt a kényes ügyet, melyet ők hosszú időn át félve titkoltak, megbolygatta. A családtagok egyebek közt attól is tartottak, hogy az ügy fölfedezéséből a közvéleményben esetleg támadható fölháborodáson kívül még hivatali állásukban is baj érheti őket, lévén az egyik állami, a másik pedig közigazgatási tisztviselő. E szemrehányások és aggódások hatása alatt Fischer Károly maga is megijedt, de csakhamar sikerült őt meggyőznöm arról, hogy ha a család tagjai csakugyan meg vannak győződve e nagyjelentőségű közlések valóságáról és igazságáról: akkor erkölcsi kötelességük azt a nemzet tudomására hozni, s ebből őket nemcsak semmi baj sem érheti, hanem éxpiálhat- ják nagyatyjoknak többféleképp magyarázható magatartását. Ez alkalommal közölte vélem Fischer Károly azt, hogy az öreg ur a legnagyobb bizodalommal bátyja: Fischer Ágoston, a mostani váldhidi körjegyző iránt viseltetett. Ő volt legkedveltebb unokája, s neki vallotta meg a legnagyobb határozottsággal a koponya titkát, Erro vonatkozik Fischer Ágostonnak öcscséhez intézett német nyelvű levele, mely az ösz- szes levelekkel együtt a kezemben van, s melyben ezeket Írja: Kedves Károly! Ezzel a koponya-ügygyel nagyon óvatosnak kell lennünk, mert ez a koponya áz embernek nemcsak kenyerébe, hanem a saját fejébe is kerülhet. A múlt évben egy alkalommal említést tettem erről a fejről Maurer szolgabirónak, s ő azt mondta, hogy jobb lesz, ha hallgatok, miért nem szóltam előbb. Légy tehát óvatos. A mit én a koponyáról tudok, és pedig nagyapánk szájából, azt itt közlöm veled. Az 138í>rdiki évben, télen, néhány nappal, mielőtt a nagyapa végképp Budapestre költözött, igy szólt hozzám: — Most én mindenkorra a fővárosba megyek és sajnálom, hogy előbb meg nem mondtam, hol van Petőfi feje. így hát elmegyek és hallgatnom kell. Ennek örök titoknak kell maradnia! Erro megkérdeztem, hogy hol van Petőfi feje? Mire ő ezt mondta : •— Megmondom neked, de a saját érdekedben hallgass róla! Majd a következőket mondta: — 49-ben, midőn menetelésben voltunk, Petőfi, a kit én (már mint a nagyapa) személyesen ismertem, Segesváron felül a tarlón, nem messze az úttól sebesülten, holtan feküdt. Rögtön megismertem őt és gondoltam magamban: tehát Bem elvesztette adjutánsát. Hozzáléptem, s miután láttam, hogy halott: fejét levágtam és podgyász- táskámban magammal vittem. A háború után politikai tekintetekből nem mertem senkinek se szólni. A fejet kifőztem és bosszú éveken át tartogattam, míg végre a balázsfalvi múzeumnak ajándékoztam. 'A balázsfalviak azonban nem tudják, hogy kinek a feje az. Erre megkérdeztem, hogy miért nem mondja el most? Mire ő azt válaszolta, hogy nem szól róla és én is hallgassak, mert fölháborodnak azon, hogy a nagyapa a holttestet megcsonkította, s hogy nem tett a dologTÓl azonnal jelentést. Ezt tudom tehát a koponyáról. És bizonyosan tudom azt is, hogy a Petőfié, mert a nagyapa soha sem hazudott és nem is lett volna érdekében, hogy hazudjék. Miután te ezt tudod, vigyázz, hogy miként járj el ebben a dologban, nehogy kellemetlenségeink legyenek belőle. Ok- vetetlenül irj nekem a koponya-ügyben a továbbiakról! Üdvözöl és csókol téged és a többieket, Yáldbidon, 901 december 2. bátyád Ágoston. E levél olvasása közben érkezett meg Fischer Beraát, a harmadik fivér, mire hárman elmentünk az öreg ur fiához: Reichenberger Károlyhoz. Együttesen hallgattam ki őket, s ezúttal a következőket jegyeztem föl: Az öreg urat Reichenberger Bernátnak hívták, Becsben született s a sebészi pályára lépett. 1834-ben nagyon fiatalon nősült. Pesti leányt vett feleségül. 1838 óta mint katonaorvos Pesten, a Kúroly-kaszár- nyában lakott, a hol bárom gyermeke is született. A szabadságharc idején az I. oláh határőr-ezredhez került mint fő-sebész (Ober-Wundartzt). E minőségben szolgált a szabadságharc egész ideje alatt, mindig az erdélyi részekben. Gyakran emlegette, hogy együtt volt a hires Van der NüUel, a kit számos futásai révén a magyarok nevének tréfás elferdítésével vándornyulnak nevezgettek. Maga is bevallotta, hogy örökösen megverték őket és sok nagy futásban volt része. Fischer Bernát szerint az öreg ur neki azt mondta, hogy mikor a segesvári csata után a csatasi- kon járt, a mezőn az ut mellett égy magyarruhás fiatalember feküdt. Ő azonnal megismerte benne Petőfit. Megvizsgálta s midőn látta, hogy halott, orvosi táskáját vivő szolgájának segítségével levágta a test törzséről a fejet, s a szolgával betétette az orvosi táskába. Meleg, nyári idő lévén, a fej oszlásnak indult és igen erős szaga volt, ngy hogy kénytelen volt hamarosan kifőzni. A szabadságharc után a fősebész S.olut, akkori balázsfalvi érsek biztatására kilépett a hadsereg kötelékéből s Balázsfalván telepedett meg, a hol előbb érseki, később i*cdig bírósági és vasúti orvos is lett. Egyik leányát, a ki Fischer pénzügyi tisztviselő neje volt, do korán özvegységre jutott, gyermekeivel együtt magához vette s unokáit, köztük a fönntebbiekben említett bárom Fischer-testvért is, ö neveltette. Együtt laktak vele a balázsfalvi érseki rezidenciában. Keichenberger Károly emlékezik még a koponyára, melyet apja az asztalán tartogatott. 0, kit a katonatiszti pályára neveltek, gyakran kezébe vette a koponyát s azt határozottan meri állítani, hogy a koponya fogsora tel.ies volt. Ő egyébbként keveset volt otthon a szülői háznál, mert úgyszólván gyermekkorától kezdve a katonaiskolában nevelkedett, s csak később, nem apjától, hanem a családtagoktól hallotta, hogy kinek a koponyája volt ez. Arra is emlékszik, hogy a hatvanas évek táján (Ekkor kezdték Petőfi halála körülményéit kutatni. A szerk.) anyja váltig kérte az urát, hogy távolítsa el a koponyát a házból. Ebben az időben az öreg ur is nyugtalankodott a koponya miatt s akként szabadult meg tőle, hogy odaajándékozta a balázsfalvi iskolának-. A Fischer-testvérek beszélik, hogy az öreg urat szemmel láthatóan bántotta a koponya titka annál nagyobb mértékben, mennél sűrűbben kezdték Petőfit emlegetni. Ez föl is tűnt a családtagoknak, a kik időn- kint, ha arra alkalom volt, faggatták is, hogy mondja el részletesen a koponya történetét. Egyes részleteket el is mondott ama családtagoknak, a kikben legjobban megbízott, s bár a nagy titok teljes föltárását halála órájára halasztotta, mégis — talán hogy könnyítsen lelkiismeretén -— Pestre költözése előtt, 1889-ben, mindent elmondott Eischer Ágostonnak. Keichenberger Bernát 1895-ben halt meg Budapesten. Ezeket jegyeztem föl az említett családtagok elbeszélése nyomán. Megemlítem még, hogy Szebenben időzésem alatt többfelé kérdezősködtem. az öreg orvosról,, olyanoktól, a kik 'még Balázsfalváról ismerték s valamennyien kijelentették, hogy a pedáns, katonás s talpig becsületes öreg urat mindenki tisztelte és becsülte. Miután magam ez időben nem mehettem Balázs- falvára, mert ünnepnap lévén, nem lehetett reményem, hogy az iskola természetrajzi szertárába bejuthatok; abban állapodtunk meg a Eiscber-testvérekkel, hogy ők a legközelebbi napokban Balázsfalvára utaznak s megnézik, vájjon ott van-e még a nagyatyjok által ajándékozott koponya? Figyelmeztettem őket a kiálló szemfogra, a melyet Jókai több ízben Petőfi különös ismertető jeleként irt le. Egyúttal elhatároztuk, hogy Fischerék valami ajándékot visznek magukkal az iskola természetpajzi szertára számára, a melyért esetleg cserébe megkaphatják a koponyát. Megállapodásunk az volt, hogyha a koponyán a kiálló szemfogat fölfedezték, azt nekem e szavakkal fogják megtelegra- fálni: Eredetit megtaláltuk. Ha ellenben az öregapjuk által ajándékozott koponyán nincs kiálló szemfog, az esetben a távirat szövege ez lesz: Másikat megtaláltuk. Végül azzal váltunk meg egymástól, hogy ha megszerezhetik a koponyát, címemre azonnal Budapestre küldik, hogy ott illetékes szakértőkkel pontosan megvizsgáltassuk. December 27-cn érkeztem vissza Nagyszebenből Budapestre s Bartók Lajossal még aznap vásároltunk egy kitömött sast., melyet azonnal elküldtem Fische- réknek. Egyelőre tehát nem volt más. teendőm, mint megvárni a balázsfalvi értesitést. E közben kutatásaimat kiterjesztettem az irányban is, hogy nem lehetne-e a Nagyszebenben szerzett jegyzeteket a szabadságharcról szóló munkák alapján a segesvári ütközetre és az ezt megelőző, valamint a következő napra vonatkozó adatokkal összeegyeztetni. E célból egy- ismert nevű szakemberhez fordultam, a kiről tudtam, hogy a szabadságharci eseményeknek alapos ismerője s hogy a szabadságharci munkákból gazdag gyűjteménye van. Az ö szives támogatásával sikerült a Kaming-féle , Sommer-Feldzug 1849-ik évi hivatalos kiadása nyomán megállapítanom, hogy az I. oláh katárörezred, a melyben Keichenberger Bernát szolgált, a Clam Gallas altábornagy parancsnoksága alatt álló erdélyi hadtest 2-ik divíziójához tartozott, melynek parancsnoka Coppet őrnagy volt.. Ugyané divízióba tartozott a szavoyai dragouyosok ezrede, melyben Heydte Agos-. ton báró alezredes szolgált, az a Heydte báró, a ki a segesvári csatában olcsett- halottak eltakarításával volt megbízva. Tőle tudta meg tudvalévőén Szendrey Julia, hogy a csata után azon hely táján, a hol Lengyel orvos utoljára látta Petőfit, egy halottat látott feküdni az ut mellett, a kinek szomélylcirása teljesen ráillett Petőfire. Ebből látható, hogy a segesvári halottak eltemetését osztrák tisztek ellenőrizték s igy éppen nincä kizárva az a lehetőség, hogy az ugyanazon divizóhoz tartozó Keichenberger fősebész is ott járt a csatatéren. * Miközben én Fischerék értesítését türelmetlen reménykedéssel vártam, a Budapesti Hirlap-loan váratlanul megjelent a Petőfi koponyájára vonatkozó közlemény. A tudósitás megjelenése kínosan érintett engem, annál is inkább, mivelhogy a kutatást és annak eddigi fejleményeit csakis azokkal közöltem, a kiknek támogatására a kutatás során föltétlenül szükségem volt. A dolog nyilvánosságra hozatalát rögtön meg- telégraíáitam Fischer Károlynak, jelezve, hogy az a Petőfi-Társaság elnökségének tudta és beleegyezése nélkül jelent meg. Egyúttal kértem, hogy még aznap értesítsen az ügy állásáról. Erre kaptam esti 6 órakor a következő telegramot: Kéry Gyula Budapest, József-körút 72. Ma estei személyvonattal expressz-levelem érkezik .részemről, indiszkréció nem törtért. Levelembe erről említettem. Kérem levelet azonnal átvenni, eredeti kezemben járt, Fischer. Néhány órával később megérkezett a jelzett expressz-levél is, a melyben Fischer Károly balázsfalvi útja eredményéről ezeket írja: Mélyen tisztelt Kéry Ur! A kitöltött madarat megkaptam, de nem voltam képes a 31-ike este előtt utazni, mivel az év lezárásával igen sok halaszthatatlan teendőim volt, most már pedig, a midőn a vonatról hazaérkeztem, sietek az eljárásomról és: leletem- ■ ről közölni: Mindenekelőtt, az eredetit megtaláltam, de onnan kivenni teljes lehetetlen, mert az nem egy mindenkinek nyilt Muzeum, hanem a gimnáziumi természettani gyűjtemény; ottan minden nyitva van, ha üveg alatt is vannak némely tárgyak, a szekrények nincsenek elzárva, hanem egészen nyitva állanak. Az az illető természettani tanár Ciucián (Csúcsán), a kinek őrizete alatt ezen gyűjtemény áll, nagyon természetes, hogy senkit oda felügyelet nélkül be nem enged, hanem olyankor ő mindig jelen van és a bennt lévő személyeket szemmel folyton kiséri. Én 1-én reggel Balázsfalván értesültem, hogy melyik tanár gondozza ezen Múzeumot, mert ottan tényleg úgy nevezik és _ ennek megtörténte után igyekeztem vele találkozni, a mi sikerült is. Ciucián tanár kérelmemnek, hogy a Múzeumot megtekinteni óhajtom, azonnal kész volt megfelelni és miután emlitettein, hogy azonfelül a Muzeum részére egy ajándékot hoztam, nagyon örvendett és egy későbbi órára beszéltük meg a megtekintést; erre az általam postán címemre oda- küldött madarat elhozattam és ennek átadásával a Múzeumba jutottam. Az egész persze egy egyetlen szoba az első emeleten, a melynek áttekintése igen is könnyű. Nemsokára tehát azon szekrényhez jutottunk, a melyben az emberi csontvázak vannak, — mondhatom, igen tisztelt Kéry ur, hogy én abban a pillanatban olyan lázt kaptam, hogy el kellett fordulnom, nehogy valamit rajtam észrevenni- lehessen, — azon szekrény egészen nyitva áll, tehát azonnal elkezdtem a koponyák iránt érdeket kifejteni és rendre kiszedtem, vannak ottan kérem koponyák papir- masséból és gipszből többen, de valóságos emberi koponya csak is 4 darab van, azokból pedig föltűnően látszik, hogy két darab tanulmányozási célra lett megszerezve, mert meg van rajta azon nyom, hogy az állcsont mesterségesen lett odafüzve, illetve odakötve gummival, vagy pedig dróttal; azonkívül van egy, a melyiken észrevehető, hogy egy bizonyos ideig a földben volt, tehát mind ezek nem lehetnek, -tudniillik ki van zárva, hogy ezeket csak érintkezésbe is lehetne a mi ügyünkkel hozni. De aztán a . negyedik koponya kérem (megjegyzem, hogy az állcsont hiányzik), az határozottan az, a melyiket keressük, mert azon semmi nyom nem látható, hogy valami tanulmányra lett volna preparálva és ámbár a fogak mind hiányzanak, meglátható rajta az a minden kétségen kívüli jel, hogy a baloldali szemfog a többi fogaknak sorából kiállott; látszik is továbbá a koponyán, hogy nagyon régi, mert már nem is fehér, hanem egész barna és hogy többször elesett, mi által a fogak is elveszhettek. Magától értetődik, hogy a tanárral minden koponya felett, már a tanúsított érdek
