Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
!b BUDAPEST 1909. november 7., vasárnap. gondolata az örök szépnek dithirambja. A szivével énekelt, mint a fülemile a bokor alján és a leikéből omlott az égi láng, melyet a nemzeti költészet géniusza a szabadság legtüzesebb riadójává öntött. Szülei, a becsület szegényei, nem áldozhattak rá s hogy sorsukon könnyítsen, beállt katonának. De mikor súrol és havat hány, mikor a faköpenyeg előtt strázsál, Horácius szellemével társalog és csodálatos, lágy dallamok zsongnak a lelkében, amelyre a tavasz virágos bübáját leheli a költészet, »az isteni, a magasztos». Az ember nem tudja mit csodáljon benne jobban, a roppant akaraterőt, vagy a lelkierőt, avagy azt a látnoki ihletet, hogy már közkatona korában tudta, érezte, hogy »nem közönséges embernek született.» Petőfit az egész világ magasztalja, mint a szabadság, szerelem és hazaszeretet utolérhetetlen magasságban szárnyaló dalnokát. De életét, küzdelmét, rajongó lelkének nagy ideáljait, teljesen csak nemzete értheti és ismerheti. Költeményei negyvenhét nyelven lelkesítik és gyönyörködtetik a világot, de azért senki sem fejezi ki oly híven és tökéletesen a magyar nép jellemét és egész természetét, mint az ő költészete. Szebben nem is lehetne őt jellemezni, mint egy angol csodálója, John Ingram, négy évvel ezelőtt Londonból hozzám irt levelében tette, aki ezt mondja : »Petőfi a magyar nép maga !» Valóban az ő bujával, örömével, vágyaival és szenvedéseivel, amiknek senki tisztábban, egyszerűbben és fenségesebben nem adott még hangot a lantján, mint Petőfi. Eredeti és nemzeti minden izében, érzelme tiszte és mély, mint a tengerszem, gondolatai pedig mindig az ég kárpitja körül lebegnek. Egyeneslelküsége, ritka becsületór- zése, néha nyers, de szókimondó s büszke természete, egészen a magyar népé. Dalol, ha örül és dak£, hogyha sir. Családias érzése, gyöngédsége, szüleinek önfeláldozó szeretető megint csak a magyar népé. És ha végigmegyünk a Petőfi-ház finom Ízléssel berendezett termein, mint a varázs- tükörben a múltat, magunk előtt látjuk a költő egész életét. A Petőfi-ház a Bajza-utca 21. számú, szerény, egyemeletes épület. Zöldre festett vasrácsos ajtón kell belépni, megkerülni az épületet s lépcsők vezetnek fel a magas földszintre. Négy teremben vannak elhelyezve a Petőfi ereklyék, az ötödikben az a szegényes bútorzat látható, amely egykor az atyjáé volt s Dömsődről került a Petőfi múzeumba. Itt van az az ócska, széles faágy, amelyben a költő született s az a láda, asztal és szék tette a legmélyebb hatást, amiket Petőfi István eladott, hogy Pestre jöhessen. Nem az árvíz tette tönkre, hanem az a négyezer forintos jótállás Salkovicsért, amit neki kellett megfizetnie. Ez az anyagi romlás vágta ketté a költő pályáját is. Amig az öregek jómódban éltek, gondosan neveltették Sándor fiukat. De amikor a balsors keze rájuk nehezedett, a költő is földönfutóvá lett. Amidőn más még gondtalanul örül az életnek, az ő lelkén már a gond nehéz barázdákat szántott statisztává, szinészszé, katonává tette. A Petőfi-ház jobbra nyiló termében az a néhány száz ereklye, amik üveg- szekrény alatt sorakoznak egymás mellé, a költő hányatott életének egy-egy megható és dicsőséges fejezetét tárják elénk. Balra láthatók müveinek első kiadásai : A Felhók, a Versek, a CypruSlombok, A helység kalapácsa, a János vitéz, amelynek eredeti cime Kukorica Jancsi volt és szerkesztője, Vahot Imre változtatta meg, aki száz forintért vette meg tőle, továbbá első nagy kötete, amelyben eddig irt költeményeit gyűjtötte össze, s különösen érdekes az Emich Gusztávval kötött szerződése, a melyben örök áron, három részletben fizetendő. 1500 forintért adja el összes eddig megjelent (1847) költeményeit s kötelezi magát arra, hogy ujahban írandó költeményeit nem másnak, csakis Emich Gusztávnak adja el. Emichnek kitűnő érzéke lehetett, mert ötven év alatt, amig Petőfi költeményeinek gyűjteményes kiadásai joga kizárólag őt és utódait illette meg,. két millió koronánál is többet vett be Petőfi népies és diszkiadásaiból. Az ajtóval szemben levő szekrényben csupa levelek és' kéziratok láthatók a nagy költőtől. Rendkívül érdekes az az előszó, amelyet Petőfi 1847-ben irt a verskötete elé. Azzal kezdi, hogy a mai nap (január 1) reá nézve ünnepélyes nap, mert ma múlt huszonnégy éves s e szerint nagykorúvá lett. Élesen kifakad kritikusai ellen, aldk titánokként erőlködnek, hogy reá Ossát és Peliont hajigáljanalt. »Ami költeményeimben az aljasságot (köznapit) illeti, ez ellen — úgymond — ünnepélyesen óvást teszek. Ez alávaló rágalom. Bátran ki merem lelkiismeretem itélőspéke előtt mondani, hogy nálam nemesebb gondolkozásu és érzésű embert nem ismerek s én mindig úgy írtam és Írok, amint gondolkodtam és éreztem.» Majd azt mondja, hogy szerinte a költészet nem nagyúri szalon, hová csak. felpiperézve, fényes csizmákban járnak, hanem szentegyház, melybe bocskorban, sőt mezítláb is beléphetni. »Végre, hogy bennem szaggatottság van, — folytatja Petőfi, — ez fájdalom, való, de nem csoda. Nekem nem adta Isten a sorsot, hogy kellemes ligetben, csalogány-dal, lombsusogás és patakcsörgés közé vegyítsem énekemet a csendes boldogság vagy csendes fájdalomról. Az én életem csatatéren folyt, a szenvedések és szenvedélyek csataterén, régi szép napok holttestei, meggyilkolt remények halál- hörgése, el nem ért vágyak gunvkacaja s csalódások boszorkánysipitásai között dalol féltébolyodottan " múzsám, mint az elátkozott királyleány, az Óperenciás tenger szigetében, melyet vadállatok és szörnyetegek őriznek ...» Nagyon érdekesek barátaihoz intézett levelei, iskolai bizonyítványai s néhány gyönyörű költeményének, mint pl. Dalaimnak és Az árult-nek az eredeti kéziratai. Ezek számos egyéb nagybecsű ereklyével és levéltöredékkel együtt a terem jobboldali szekrényében láthatók. Fölöttük a budapesti és segesvári Petőfi-szobron ‘elhelyezett koszorúk szalagjai sorakoznak megszámlálhatatlan sor? ban. E szekrényben a legbecsesebb a Nemzeti da' kézirata, amelyet a nyomdában szétvágtak, hogy annál gyorsabban kiszedhessék. Az egyik szedő azonban átérezve e kézirat históriai fontosságát, összeragasztotta és eltette emlékül. Később megmutatta Gyulai Pálnak s a tudós közbejárásával került a Petőfi-házba. A terem közepén van az a gép, amelyen a Nemzeti dalt nyomták. Sajnos, befestették és fényesre csiszolták s ekkép megfosztották az ódonság patinájától. A géppel szemben van az a szoba, ahol a költő szüleinek néhány rozoga bútora s az a kopott ágy látható, amelyben Petőfi született. Cser Gábor dömsödi gazdától került a múzeumba. Mikor ezt Petrovics István eladta, igy szólt a szomszédjához : — Nem szívesen válók meg ettől. Régi jó nyoszolyánk volt. Ebben született Sándor fiam. Érdekes e szobában a költő ládája, amelyet apjától örökölt. Latinul van rá írva az apja neve s az hogy székálló legény. Alatta megint latinul 1815 szept. 7. Itt megjegyzi Kéry Gyula, a Petőfi-ház igaz- igatója, hogy mióta a költő a szülői háztól elkerült, ez a láda mindig hűséges kísérője volt katonáskodása és vándorlása idején. A láda a költő halála után István öcsosére szállott, tőle rokonára Hruz Adám kerepesi birtokosra s ez ajándékozta a Petőfi-háznak. A Sass-család révén is sok ereklye került a Petőfi-házba, köztük az ősi kard és buzogány, amelynek gyakori látása ihlette őt a Magyar nemes cimü költemény megírására. Van egy csinos szekrény is ebben a teremben, amely Szendrey Júliának egyetlen hozománya volt. A másik teremben van egy tőr, mely gróf Teleki Sándor tulajdona volt. Ott van édes atyjának húsvágó bárdja, a költő tintatartója, ivópohara, pecsétnyomója, gyufatartója, Emich Gusztáv pecsétnyomója, Petőfi Zoltán két arcképe és mellszobra, pénztartó szelencéje, amelyben a honvédseregnél tallérban kapott fizetését tartotta, selyem nyakkendője, Petőfi és Vasvári billiárd dákói a PilVax-kávéházból, amiket Jókai Mór hitelesített, egy fakupa, melyet a költő faragott, Szendrey Julia szegfübokrétája, melyet 1852-ben tisztelőitől kapott, midőn a hatalom egy napig fogva tartotta, Petőfi Zoltán koporsó kulcsa, egy halálfőt ábrázoló lűmzés 1849-ből, amelyet Szendrey Julia készített, mintha csak sejtette volna a költő korai halálát. Prielle Kornélia selyem pruszlikja, amelyet a debreceni színház ama előadásán viselt, amely után Petőfi megkérte a kezét. Petőfi német szövegű köröző levele, a költőre vonatkozó kivonatok a Gollner ezred törzskönyvéből, Görgei Arthur kézirata Petőfiről, továbbá fényképek, dombormüvek, festmények, könyvek, kőnyomatok, diszmüvek, mig az emeleti terem Jókai emlékének van szentelve, aki közel tiz évig lakott a mostani Petőfi-hásban. Ez a Jókai-szoba ép oly érdekes és nagybecsű ereklyetárgyakkal van tele, mint a földszinten a Petőfi-szobák. Az egésznek az elrendezése és beosztása Ízléses s az összbenyomás az első pillanatra a kegyelet érzését lopja a szívbe. A szekrényeket az ipariskola növendékei készítették. A Petőf i Társaság csupán az anyagot fizette meg, a tanulók a munkát díjtalanul végezték. Évek óta tartó lelkiismeretes kutatás eredménye ez a gazdag ereklyetár. Már Szarui Tamás igyekezett egy pár Petőfi- ereklyét megszerezni, a rendszeres kutatás, mely tömérdek fáradtsággal, utazással, levéirással, kérdezősködóssel és utánajárással van összekötve, akkor kezdődött, amikor Kéry Gyulát bizta meg a Petőfi Társaság a Petőfire vonatkozó s az ország bármely részén található ereklyetárgyak fölkutatásával. Az a lelkiismeretesség, rajongó szeretet, buzgóság, lelkesedés és páratlan tevékenység, amelyet Kéry Gyula e téren évek óta kifejt, a legnagyobb tiszteletre, elismerésre s az egész nemzet hálájára méltó. Nincs az országnak az a távoli zuga, amely Kérynek messze volna, ha arról van szó, hogy egy, Petőfivel csak némi vonatkozásban is levő ereklyét megszerezzen. Először ir kétszer-háromszor, ha választ nem kap, vagy az nem elégíti ki, vonatra ül s addig vissza nem tér, mig teljesen végire nem jár a dolognak. Az ereklyéket ajándékozás, csere és vétel utján szerzi be. Aki elmegy vasárnap a Petőfi-ház megnyitására, el fog csodálkozni azon, hogy egy buzgó, Petőfiért lelkesülő, ereklyéit szivvel-lólekkel kutató iró mily gazdaggá és értékessé tudta tenni néhány évi ernyedetlen szorgalmával és pihenést nem ismerő fáradozásával a nemzeti kegyeletnek ezt a csöndes s mégis olyan beszédes templomát. El kell ide zarándokolnia minden magyar embernek, csak itt látja és érzi át igazán a kilobbant lángelme nagyságát, fényét és melegét, csak itt láthatja tiszta ragyogásában azokat a csillagokat, amikkel ez az üstökösláng kialvása előtt teleszórta a költészet égboltját s amik örökké fognak világítani, lobogni és gyönyörködtetni, a mig csak lesznek emberek a földön, akik a hazát, dalt és szabadságot szeretik.
