Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
„lottéria“ meg a „királyka“ játék s más több szelíd karácsonyi mulatozás, ahogy ez dívott dédapáink idejében. Az új jövevény gróf úrfi nagyon módos ifjúnak mutatta magát. Sok szép verset, nótát tudott, a ruhája meg olyan finoman illett a termetére, akárcsak ráöntötték volna. Johanna leányzónak valahogy hevesebben kezdett verni a szíve. Teleki is egyre körülötte taposta a földet, amikor pedig búcsúzott, engedelmet instált, hogy újra eljöhessen udvarolni, mielőtt hazamenne Erdélyországba. De bizony alig fakadt ki a kökörcsén, zsendült meg a fű a sziráki kertben, tavaszra kelve messze Erdélyországból is eljött Teleki József gróf. Róth Tamás nem valami nagyon örült ennek a látogatásnak. Nem mintha nem tartotta volna Telekit derék, nagyeszű embernek, de csak azért, mert ő megmaradt régi elvénél : Suba subával, guba gubával. Ezt hajtotta váltig még akkor is, amikor Johanna vörösre sírta szép szemét. Borbála nagyasszonyom meg egyre ingatta az öregét, hogy az ő Johannája úgysem való lenne holmi reggeltől estig káromkodó, estétől reggelig duhajkodó alpári úrfinak. Éppenséggel ilyen finom nemzetből való emberhez illik. Érzékeny, gyönge természet. Mint valami virágnak, gondos kertész kell annak. Jó Róth Tamás csak dörgött-morgott még egy ideig, de aztán beadta a derekát, mert nemsokára hangzott a sziráki ág. ev. templom papjának kenetes hangján : Házasulandó hirdettetnek: Méltóságos széki Teleki László gróf és hitvestársa Ráday Eszter grófasszony legényfia József, veszi magának házastársul nemes királyfalvi Róth Johannát, nemes királyfalvi Róth Tamás és hitvestársa vathai Watthay Borbála úrasszony hajadon leányát. A varázstükör babonája tehát ezúttal beteljesedett. Nincs kizárva, hogy más esetekben is, ami aztán lehet egyik, mondjuk: főoka, hogy a leányok annyira szeretik a tükröt. Vagy egyéb oka is volna? Vayk —— r Idősb Ábrányi Kornél Kiváló férfiú költözött el vasárnap az élők sorából: idősb Ábrányi Kornél, a magyar zene kultuszának egyik megalapítója, nyolcvanegy éves korában. Annak a lelkes gárdának volt egyik vezérlő tagja, amely céljául a nemzeti érzület fölébresztését tűzte ki és Ábrányi Kornél a legnehezebb téren vállalta ezt a munkát : a zene és zeneirodalom terén. Magyar zene! ez volt jelszava, zászlaja, ideálja. Ezért küzdött Ábrányi Kornél hat évtizeden át, ez vonzotta őt a diplomáciai pályáról, amelyre dzsentri szülei' szánták, a zene szubtilis, de sikamlós világába, ezért hagyta el a szülői házat és vonta magára atyja haragját, ez vitte ki, a külföld nagy zenei gócpontjaira és ez hozta’vissza gazdag ismerettel megrakodva, finom zenei műveltséggel ellátva — a magyar zene apostolának. Huszonnégy éves volt, amikor a nagytekintélyű szabolcsi Eördögh-család e lelkes tagja Pozsonyban föltűnt és megkezdte apostoli munkáját. Akkorjában, 1846- ban az irodalomban a nemzeti irány diadalait ünnepelte, de a zene még teljesen az Idősb Ábrányi Kornél idegen járomban volt és sajnos, még ma sem keletkezett nagy, erős, versenyképes magyar zene. De hogy most már van magyar zenei élet, irodalom és műveltség, abban kiváló érdeme van Ábrányi Kornélnak, aki pályáján családi előnevét, az Ábrányi nevet vette föl. Már Pozsonyban, 1846-tól hangversenyeket adott, amelyekben be akarta bizonyítani, hogy van magyar muzsika és pedig nemcsak múltja van, hanem jövője is. Liszt Ferenc ama keserű kijelentése ellen, hogy nincs magyar zene, mert a mi zenénk cigányzene, senki oly hévvel nem küzdött. A szabadságharc kis időre megszakította művészi akcióját, mert mint Bónis Samu titkára, ő is ott volt a szabadságharc viharaiban és hányattatásaiban. Azonban az ötvenes években, amikor a „száraz ágon hallgatag ajakkal ültek a csüggedt madarak“, Ábrányi Kornél szent lelkesedéssel, az ügy iránt való fanatizmusa al fogott munkához a megalakítandó magyar zeneművészet érdekében. Munkatársai voltak: Erkel Ferenc, Moso- nyi Mihály, Reményi Ede, a Doppler-testvérek, Székely Imre, Bartalus István, Rózsavölgyi Gyula, e jelesek, e „virrasztók“, akik a tetszhalott mellett a jövő édes álmait zengték. Ábrányi, Bartalus István, Mosonyi Mihály, Rózsavölgyi Gyula társaságában 1860-ban megindította a Zenészeti Lapokat, amelyet 1876-ig szerkesztett és amely a magyar zene finom ízlésű, tartalmas és mindig lelkes propagáló közege volt. Magyar stílus volt a programja és minden művész magyar stílusban írt e szaklapba. Hatása nagy volt. Összegyűjtötte, lelkesítette, a magyar zene érdekében valóságos táborrá alakította a magyar művészeket. Hatása elért Lisztig is, aki Ábrányi ösztönzésére írt magyar darabokat és a nagy művész magyar rapszódiának nagy része e korból való. Nagy mozgalmat fejtett ki társadalmi téren is. Az ő folytonos agitációjának volt eredménye az Országos Zeneakadémia létesítése és azt a nagy tervet forgatta elméjében, hogy ezt az akadémiát Liszt vezesse. Tömérdek akadályt kellett elhárítani, hogy ez a terv megvalósuljon, de Ábrányi a maga lelkesedését bele tudta önteni kortársaiba is és 1875-ben megérte munkája gyümölcsét: megszületett az akadémia és annak elnöke Liszt Ferenc volt, tanárai: Erkel, Volkmann, Nikolics és Ábrányi. Ennek az intézetnek nemcsak tanára, hanem titkára is volt a nyolcvanas évek közepéig Ábrányi Kornél. De működését nem tartotta kimerítettnek az akadémiában való szereppel: folyton új terv érdekében fáradozott. Már a hatvanas években dalosköröket teremtett, hangoztatta az Országos Magyar Daláregyesület megalakítását és az országos szövetség megteremtése 1867-ben főleg az ő érdeme s ennek vezértitkára voU 1888-ig. Irodalmi tevékenysége gazdag. A Zenészeti Lapok után megalapította a Zenészeti Közlönyt, sokat írt a napilapokba és a hatvanas évektől fogva számos zenei érdekű művet adott ki. Az öregség sem hátráltatta munkájában és négy évvel ezelőtt kiadta „A magyar zene a tizenkilencedik században“ című óriás munkáját és legutóbb Liszt Ferencről írt vaskos kötetnyi tanulmányt. Köztiszteletben, a zenemozgalmakban mindig az elsők közt állva, élte aggsága napjait. A Petőfi-társaság rendes, majd tiszteleti tagjává választotta. Öröme telt gyermekeiben is, akiknek egyike, ifjabb Ábbrányi Kornél, fényes tollú publicista, kiváló politikus és mély lelkű költő, a másik, Ábrányi Emil, legnépszerűbb költőink egyike, aki mindenki szívét megkapja lantjával, ragyogó gondolataival, finom képeivel a közönséget régen meghódította. Munkában eltöltött élet terhével vállain és azzal a tudattal, hogy nemzetének szolgálatot tett, járta a nyolcvanegyéves Ábrányi Kornél az ő Margitszigetének kies útjait, míg most, mindenki szívbeli részvétére, a halál elszólította. Keve A hetvenéves Lotz Károly Tisztes szép korba, a hetvenedik esztendőbe evezett Lotz Károly csöndes hajója. S ma is örömmel, sőt élénk becsvágygyal rajzolja nagy kartonjait, festi freskóit. Művészete sem változott, hű maradt eredeti hitvallásához, amióta elhagyta a magyar puszta életének ábrázolását. Hol széles, nagy freskókat teremt, hol igen előkelő női arcképeket, amelyekből most is látható néhány a Műcsarnok téli tárlatán. E szorgalmas munkálkodás közben érte el a hetvenedik esztendő, amelyet tisztelői és barátai szíves és jól megérdemlett ováció alkalmának használtak fel. Elsősorban tanítványai örvendeztették meg a mestert. Ez az iskola már nem egy szép magyar tehetségét látott a falai közt. Hogy minő pittoreszk benne az élet, arról képet ad egy hevenyészett croquis, amelyet ebben a számunkban reprodukálunk. %) (r 612
