Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
Miközben a gyorsvonaton egyik utitársam eze- kel a dolgodat elbeszélte, megérkeztünk az aszódi állomásra, mélynek dísze már hirdette a városka ünnepét, Az illusztris társaság hosszú kocsisorban vonult be az állomásról a városba s a grófi kastélyból lett leányiskola több százados freskókkal ékesített termében megnyílt az ünnep, a melynek jelentőségét az uj főgimnázium alapkőletétele adta meg. Diszru- hás. tarsolyás hajdúk sorfala között vonult az ünneplő közönség a terembe, a hol ott volt a s áros ós vármegye színe java, Ráday Gedeon gróf főispán vezetésével az egész tisztikar és az asszonyok és leányok nagy és bájos serege. Az ünnepi programot Herczea Ferenc, a Pe- toii-Tqrsaság elnöke nyitotta meg, a ki megköszönve a szives fogadást és méltatta a kis városnak a nem- ztti kultúra érdekében tanúsított áldozatkészségét és lelkes buzgalmát,' Petőfi Sándorról emlékezett meg, a kiben nem a meghalt költőt, hanem az élőt kell ünnepelni. Méltatta költői nagyságának, a nemzeti életre való örökös hatását, a mely más idegen nemzetekre is kiterjedt, mert azok fiai is ma a Petőfi szemével látják költészete hatása nyomán a magyar puszta szépségéit. Szólott ezután arról, hogy Aszód városa nevezetes Petőfi életében, mert itt irta első vcrspt és itt fakadt szivében az első szerelem, s az idő, mit itt töltött, hatással volt egész életére. A Pe- tőfi-Társaság éppen ezért, a mennyire csak teheti, támogatja Aszódnak ezt a mostani kultur-mozgalmát. A zajos taps után, a mely Herczea szavait követte, Ferenczu Zoltán, a Petőfi-Társaság alelnöke lépett az emelvényre és gyönyörűen megirt értekezésben magasztalta Petőfi költészetét, a melynek két nagy motívuma volt: a szabadság és a szerelem. A közönség szinte áhitatos figyelemmel hallgatta és viharos tapssal jutalmazta a nagyszerű előadást. A pódiumon ezután Jászai Mari, a Nemzeti Színház művésznője jelent meg, a ki Petőfi hét költeményét szavalta el olyan művészettel, a mely igazán méltó volt a legnagyobb lírikus verseinek interpretálásához. Lelkesen ünnepelték minden vers után- Nagy tetszést, viharos tapsot aratott Bazilidesz Mária, a Népopera tagja, a ki három Petőfi-dalt énekelt és a zajos ovációra még egy Schubert, dallal is megtoldotta. A következő szám egy kis hegedü-mü- vésznőé volt. Hubaii Jenő ugyanis maga helyett legtehetségesebb tanítványát. Benkő Aliszt, küldte el. A fiatal leánykával a zenevilág még sokat fog foglalkozni. Vonókezelése mintaszerű, csaknem férfias, teknikája kifogástalap, üveghangjai kristálytiszták és érthető, hogy a közönség nem tudott betelni játékával. Ötször- hatszor szólította vissza a pódiumra a kis művésznőt, a ki a magyar dalok után Schubert-nek egy dalával fejezte be minden izében művészi előadását. A müvészest befejező száma: Pap Zoltán Muzsikaszójáénak szép melodrámája: Az öreo cigány volt. Előadói voltak maga Pap Zoltán, Szántó Gáspár, a szép hanga baritonista és Oláh Gábor tárogatós az egész cigánybandával. A közönség viharosan tapsolt és ebben a lelkes kedvben vonult a nagy vendéglőbe a lakomára. Ott az 'asztalfőn Ráday Gedeon'gróf főispán felesége, szül. Szirmán Alice foglalt helyet, a ki az egész estén páratlan szeretetre- méltósággal töltötte be a háziasszonyi tisztet. Jobbján IIerezey Ferenc, balján Fazekas Ágoston Pestmegye alispánja ült, majd a Petöfi-Társasáa több tágjá és a város és a vármegye előkelősége, a mely a müvés'zestén is ott volt. Az első köszöntőt Ráday Gedeon gróf főispán mondotta a magyar művész- és írógárda kiváló tagjaira, a kik hozzásegítettek a legkedvesebbnek, a magyar ifjúság, nevelésére szánt épület megalkotásához. Ezután Herczea Ferenc szólott. Köszönetét mondott nemcsak a szives fogadásért, hanem éltette a hölgyeket is,- a kik ebben a kulturális munkában szintén részt .vettek, élükön Ráday Gedeonná gróf- néval. a főispán feleségével. Azután Pap Zoltán Ráday Gedeon gróf főispánt, Lürinczy György Aszód városát. Fazekas alispán Podntaniczky Gézáné bárónét. Gerő Lajos ilicsinay Ernőt, mint az egész mozgalom megindítóját éltette. — (Adakozás.) N. N„ Kászou-AItiz 10 koronát küldött hozzánk Szent Antal szegényei részére. — fUj magyar báró.) A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Henger seri Ármin magyar testőrnek és századosnak, valamint törvényes utódainak a magyar bárói méltóságot adományozta.-- fMagyar nemesség.) A király, mint a hivatalos lap mai száma közli. Fleischer Kálmán háromszögeid főmérnöknek és törvényes utódainak matéáci előnéwel a magyar nemességet adoma-