Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
i eiCAA gjauuvi, liUl. Barátom! Kolozsvár, október 8-án 1882. Alig vagyunk már egy páron, kiket e névén <zólitál, elköltöztek ők is oda, a hol te vagy ragy nem vagy. Lenni vagy nem lenni! — Hamlet töprenkedése, — Shakespeare kételye, — Byron habozása, — Hugo pantheiszmusa. ‘És mi ebből a való? — Válasz nélküli kér- lés, talány, rejtélyes mély titok, felelet nélküli íérdés, s tán egy örökös hipothezis; megoldhatat- ian. megfejthetetlen, megmagyarázhatatlan v a - ami, mely a 1 é t és nem lét között kitalálat- anul lebeg. És, — a te nagy lelked is elhalt? Vagy él örökön örökké? Ki tudná megmondani? De azt tudom hggy ha él, ott van Homér, Eshylos, Horác, Dante Shakespeare, Moliere, társaságában, mind azokkal kiket az emberi nyelv gyarló kifejezéssel lángéi mének dicsőít, s éltet örökké; emléktek halhatatlan, mert a népek azt szivök melegével, s agyuk gondolatával éltetik. Ezen halhatatlanságodat megközelítve irom e sorokat. Te a paraszt származású, kis-kőrösi mészáros fia, a szegény proletár, kőbőr színész, obsitolt katona, kinek egy szegény asszony adta a könvörület kenyerét, s megengedé, hogy ,-iskója fütetlen szobájában lehajtsad bus fejedet, s lideregve reszkető kezekkel irád a még alig olvasott verseket; Boldogtalan voltam, Teljes életemben. Csak az vigasztal, hogy Meg nem érdemeltem. ,.S később, — mint magad irod — Debreczenből rtaztam Pestre 1847-ben febraáriusban, kopott ruhában, gyalog egy pár húszassal és egy kötet rerssel. E kötet versben volt minden reményem; gondolám, ha eladhatom jó, ha el nem adhatom, az is jó . . . mert akkor vagy éhen halok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek. Egyes- egyedül mentem a hegyalján; egy lélekkel, egy élő lénynyel sem találkoztam. Minden ember födelet keresett, mert iszonyú idő volt. A süvöltő szél havas esőt szórt reám. Épen szemközt jött. Arczo- mon megfagytak a könnyek, melyeket a zivatar hidege, és a nyomorúság fakasztott.“ * * * / Nyomorból ínségbe, ínségből szükölködéshe ; Petőfi emlékének. szegénységed fogyott, s hírneved nőttön-nőtt, s a nemzet tekintetére méltatott. Kevesebb nélkülözés, s kezdete a dicsőségnek. A kaján irigység nviltan orozva mart, s te hatalmasan védted magad mint Thezeus a szörny ellen. rAz én utamban sok a kigyófészek : En . . . . beléjök lépek.“ * • 5je Sic A hir szárnyain repültél, s neved bejárta az országot, barátid becsültek, ellenségeid bámultak, és a nép szeretette voltál, az első, ki a magyarnak szivébe markoltál; találkozám veled s barátok levénk, s ma is kegyelettel őrzöm emlékedet. Élj övéi hozzánk a mi vidékünkre, s megtaláltad telkednek eszményképét, szerelmedben a boldogság árja tulcsapott s a költő irá: „Ilyen óriást, mint Én vagyok ki látott? Ölembe tartom az Egész mennyországot! Borulj rám, borulj rám Édes mennyországom. Felhőtlen szép egem, Fényes nap világom.,, Látogatásoddal megtisztelél, elmentem hazun- nan s hármatokat hagytam ott a magányban, nődet, tégedet, és boldogságtokat. Koltón irád: Oly boldog vagyok, hogy reményem sincs! Miért is volna nekem a remény ? A nem-továbbat már elértem én.“ Túl csapongó boldogságban, a szerelem édes mézes mámorában, lelked még magasabbra repült, s ott fenn az ész égi mennyezetén elbájolólag da- lolád: „Szép Magyarországom, Föl sem ébredsz már talán Csak a más világon!“ A nemzet felébredt, — s te az ébredőkre, hited és meggyőződésed hatalmas hangjával rá- menydörögtél: „Talpra magyar hí a haza!“ És talpra álltunk — felemelt fővel, s fegyverrel kezünkben, jogunkat követeltük; törvény és igazság mellettünk, az eskütszegő álnok hatalom ellenünk; folyt a harcz kegyetlenül, véresen, s mi győzedelmeskedénk; „Mint a folyó viz a gátot, Eltépte a nép a lánczot, A barcz mezzején Ott folyjon az ifjúi vér ki szivemből; Úgy lön mint kívántad; ott folyt ki a vér szivedből! A mik ezútán történtek borzasztók. Infand um ..........jubes renovare dol orem! A mai nap 33-dik évfordulója Aradon, Pesten; egy földig le vert nemzet a börtönben, üldözések, megaláztatások, rémuralom, magány bosszú, tömeges kivégeztetések, nők korbácsolása, száműzetése, kotvavetélés a földönfútók birtokaira, be- lebbezések, kémrendszer, szoldateszka uralom, s teljhatalommal kamarilla, — s egy őrült ember mindenhatósága. Te eltűntél —, nem valál sehol, és még is mindenütt láttak, beszéltek veled, s verseket írtál: „Táncoljatok lányok, táncoljatok!“ Halott valál, de lantod zengett, szived már nem vert, és lelkesítél ; nem valál, — de azért a nóta nem fogyott ki; mindenkinek éltél, csak neki nem. „S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret.“ * * * Emlékszobrodat leplezik le.
