Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
Jókai és a színpad Irta Janovics Jenő Szász esztendeje annak, hogy Révkomérom felett megcsillant a betlehemi csillag: Fiú született. Vigasztalója nemzetének, mesemondója késő utódoknak, gyermekeknek és véneknek, sebek gyógyítója, ábrándos reménységek lágyhangu prófétája, forrongó nyugtalanságok álomba rin- gatója. Testvérkéje született annak a misszionáriusnak. akit két évvel azelőtt adott a világnak a kiskőrösi Mária áldott méhe. Mint Weimar két halhatatlanja: Goethe és Schiller, úgy forrt össze az életben Petőfi és Jókai. Egymáshoz simultak, egymást kiegészítették, egymás tüzén- hevültek, egymás széliemét megtermékenyítették. Csak egyszer szakadt meg közöttük a testvéri kapocs, Amikor Petőfi az idősebb cs megfontoltabb barát jogén, meg akarta akadályozni Jókai házasságát Laboifalvy Rózával. Teljes egy évig húzódott a szikrázó harag. Egy lakomán találkoztak ismét a Nemzeti Muzeum nagytermében. Budavár bevételének örömünnepét ülték. A két szellemtestvér csendes elmélyültségében hallgatta a lelkes pohárköszöntők záporát. A lakoma végén felállóit Jókai Mór és poharát magasra tartva, igy szólott: „En poharat emelek azokra a hősökre, akik a szabadságharcban még ezután el fognak esni.“ A dermedt, meghatott fejhajtó csöndet, mely e pohórköszöntő nyomán támadt, a Jókaival azembenülő Petőfi törte meg, aki összekoccintva poharát haragosával, igy felelt: „Köszönöm, pajtás, hogy rámköszönfötted a poharat.“ Prófétai megnyilatkozás volt mind a kettő: Négy hónap múlva Petőfi eltűnt Segesvár virágbaborult mezején az élők szemei elől. Jókai élete csendes volt, zajtalan és szinte a nyárspolgánasságig fegyelmezett. Nagy erup- ciők, bizarr szeszélyek, könnyelmű elsiklások, tüzes fellobbanások, vagy vad kétségbeesések nem zavarták napjainak nyugalmas pergését. Élete Írójának nem lesz nehéz sora. Talán azért is késik még mindig a biográfiája, mert nincsenek életének izgalmas, megfejtésre váró problémái, kibányászásra érdemes titkai, lélektani boncolgatást igénylő ellentmondásai. Az ő élete nem volt a tenger viharzása, hanem a csendes, kristályos tó sima tükre. Csak égyszer sodorták őt az események a nagy kirobbanások hullámcsu- cséra : a sima tó tükrét mázsás kő beléhullése Vili. éof. 40. szánt Mi pedig. Miiion, Szép Mikhál, beszédes bizonysága annak, hogy minél hatalmasabban szárnyalt mesemondó zsenije, annál szembetűnőbbé vált színpadi járatlansága. Az „Aranyember“ nagy. évtizedek óla állandó sikere sem dönti meg ezt az igazságot, mert nem a drámai erő, hanem a miliő különös varázsa, magával ragadó bája s a regényíró, halhatatlan népszerűsége alapozták rne g sbizfosit-! ják a jövőre is ezl a sikert. „Jókai csak e felél leste e! az isteni titoknak, a természetes beszélgetést. A természetes cselekvést sohase bírta alakjaiba beplántálni.“ Ezek a Mikszáth szavai. E szavakban megtaláljuk azt is, hogy miért nem tudott Jókai soha jó drámát Írni. Színpadi müvei is bőbeszédű, szélesen leíró, fantasztikus regények, de ez a bőbeszéd, ez a széles leirés, ez a fantázia egyik legdrágább kincse, legcsodáltabb küszkesége o magyar léleknek. • Erdélynek külön joga és boldog kötelessége Jókait a magáénak vallani. Hiszen ő, a kis magyar alföld fia, aki hegyet talán akkor látott először életében, amikor cseregyereknek Pozsonyba küldték, ő fedezte fel tulajdonképen a nagy világ számára s adta át az örökkévalóságnak Erdély szépségeit, múltját, aranykorát. Valami titokzatos vágy, valami homályos álomlétás vonzotta őt Erdély földjére s amikor először érkezett ide, Kolozsvárra, boldog mámorral írja: „Itt vagyok hót végre az annyiszor megálmodott, annyiszor megszeretett Erdély fővárosában.“ Szekéren, gya- leg, lóhéton, később vasulon is bebarangolta Erdély minden részét: Kolozsvár!, Tordát, Nagy- enyedel, Gyulafehérvár!, Kenyérmezőt, Benczen- czet, a Marosmentét, Vásárhelyt, Kelemcntelkét, Makkfalvét, Parajdot. Korondot, Udvarhelyt, Brassót, Segesvárt látta a homoródalmási barlangot s Tusnád mellett a Szent-Anna tavát. Bejárta az Erdővidéket, volt Erzsébetvároson, Sepsiszent- györgyön, Szamosujvárott, Kohón, Nagybányán és a fernezelyi hámorokban. Látta Aradhegy- aljét, megmászta a torockói havasokat, átment a tordai szakadékon. A valósággá testesült álmoktól, amelyeket innen lelkében civilt, sohasem tudóit szabadulni. Minden íráséban elővillannak s ércnél, márványnál maradandóbb emléket állított müveiben Erdély népének. Erdély történetének, Erdély bérceinek és szakadékéinak, erdeinek co zugo forrásainak. És a székely fajtának. „Van egy magyar népfaj — írja a jövő század regényében — mayyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe., se szokásaiba nem vegyült semmi idegen. Es amellett megvannak benne minden nemzelnek jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mini a svájci; — szavatartó. hidegvérű, mint ez angol: — okos. vállalkozó, számitó, mint a zsidó; — jó katona, mint az arab; — mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz: — magánsegiteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; —, találékony, mint a jenki; — tiszta, mint a hollandi; — demokrata, szabadelvű, mint a francia ; — kitartó, mint az orosz ; — és mindenekfelelt szapora, mint a zsidó és a szláv. Vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon." A székely falvak fehérre meszel! tiszta szobáiból, Erdély városainak kőpalotáiból és kunyhóiból, a csíki havasok csillogó ormairól, a Maros és Oil szelíd völgyeiből, szemnernlálla sziklaszakadékok mélyéből emberek fohásza, harangok kondulása. havasi kürtök bugása, erdők zúgása, patakok csobogása, csattogó madár- ének szent himnusszá olvad ma össze s e himnusz hangjai felhőszárnyon széllanak hegyeken- völgyeken, geográfiai nalárokon ál a Duna locsolta Révkomérom felé, oda, ahol szézeszten- deje feltűnt a betlehemi csillag. Ez a csillag nem vesztette fényé! az elrobogott századév alatl. Nincs szüksége a pietás kölcsönzött mécsvilágára. A Jókai géniuszának nincs szüksége arra, hogy alkalmi szónoklatok, tanulmányok és emlékbeszédek ineggyujtsák a kegyelet erőtlen, imbolygófényü fáklyáját. Nekünk — sújtott magyaroknak — van szükségünk az ünnepre. Nekünk — nyelvünket és lelkünket riadtan féltő magyaroknak — szomjas szükségünk, hogy tekintetünk odaszegődjék a révkomáromi betlehemi csillagra, a mely ég, )obo_, világit és melegít, vigasztalást és reményt sugározva felénk. / *nr ■» * --■* r vt • ív.;» *>r
