Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

Budapesti Hírlap * (A ciszterci diákszövetség műsoros estje.) A ciszterci diákszövetség székesfehérvári osz­tálya sikerült műsoros estét rendezett szombaton az ottani gimnázium dísztermében. A közönség soraiban ott voltak: Széchenyi Viktor gróf fő­ispán leányával, Havranek József alispán és Za­varos Aladár polgármester családjaikkal, Zettner Sebő, Krécsy Károly és Streit Ferenc kanonokok, Kiffer Géza tisztifőorvos, Farkas Sándor árva- széki elnök családjával, Kistelek^ Károly városi főügyész, Keller Károly ügyészségi elnök, Ké­nyt Kiss, a III. gyalogezred parancsnoka és szá­mos öregdiák. A tartalmas műsor keretében iláiray Rudolf tankerületi kir. főigazgató ünnepi beszédet mondott, amelyen a ciszterci rend kul­tuszmissziójának történeti fejlődését vázolta, majd rátért a Trianon követelte egyesülés fon­tosságára. Foglalkozott a ciszterci diákszövet­séggel is, amelynek megalkotója Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter volt. Végül rámuta­tott arra, hogy ez az előadás a szegénysorsú ta­nulóifjúság segélyezését szolgálja, amennyiben a tiszta jövedelmet a ciszterci diákszövetség szé- 1 kesfehérvári osztálya által létesített ösztöndíj- alap növelésére fordítják. * (Bonrvlván kerestetik.) A bonvivánt a Király Színház keresi, hogy betöltse Kertész j Dezső szerepét Diákszerelem című újdonságá­ban. Az operett férfi-főszerepét, mint tudva­levő, Kertész Dezső játszotta, de Kertész • Dezsőt, akit a Fővárosi Operettszínház kői- ' csönadott a Király-színháznak, a Fővárosi Operettszínház visszakérte, tekintettel arra, hogy a művészre szüksége van a Kikelet­utca 3. című, színre kerülő darabjában. A Király Színház vonakodott a művészt vissza­adni és így az ügy választott bíróság elé ke­rült, amely ma döntött, még pedig xígy, hogy Kertész Dezső köteles visszatérni a Fővárosi Operettszinházhoz. Arra vonatkozóan, hogy ki fogja, játszani Kertész Dezső szerepét a Ki­rály Színházban, még nem döntöttek. a y tő t­rt a k i­1­t n y >r il a n 1 it 1, it 5­1, a, in ia ii­ől ,ló te­ie.) >u. ez-­öz­váirk íek­sy*. ich- •.zky «ára, Iára, t és díj­IRODALOM A Petőfi-1 ár saság — -fefoiipasőuíése A Petőfi Társaság vasárnap délelőtt tartotta a Magyar Tudományos Akadémián április hó­napi felolvasó-ülését. Pékár Gyula elnöki megnyitójában'azokról a tapasztalatairól szá­molt be, amelyeket olaszországi útjában szer­zett és amelyek arról győzték meg, hogy Petőfi Sándor szelleme és költészete hatalmas hódí­tást- tett az olasz szívekben. Petőfi, aki a ma­gyar szabadság ügyének mártírja volt, szel­leme fegyverével megnyerte — utólag — azt a csatát, amelyet az antant-hatalmakkal szem­ben a mostani Magyarország elvesztett. Első, örvendetes tapasztalatát, amit ebben az irány­ban észlelt, párizsi útján szerezte, ahol Petőfi Sándor szabadságszerető szelleme a Sorbonne termében bevette a francia sziveket. Petőfi Sándor hódítását most Itália földjén foly­tatja, mert — mondotta Pékár Gyula, — az olasz nép éppen úgy lelkesedik Petőfi Sándo­rért, akárcsak a magyar. Petőfi dicsőségében nagy érdemeket szerzett a Petőfi Társaság Olaszországban élő tagja, Bállá Ignác, aki ál­talában a magyar kultúra ügyében valóságos missziót, apostoli hivatást tölt be. Olaszország­ban újabban százával vannak lapok és folyó­iratok, amelyek úgyszólván állandóan foglal­koznak Petőfivel. A Petőfi-kultusz fejlesztésé­ben elől halad Franco Dionisi Bellani, a Petőfi Társaság legújabb kültagja, a neves olasz író és költő. Az elnöki megnyitó után Lampérth Géza ol­vasta fel főtitkári jelentését, majd bemutatta Franco Dionisi Bellaninek azt a költeményét, amelyet az olasz költő a Petőfi Társaság kül­tagjává történt megválasztása alkalmával Ma­gyarország tragédiájáról írt. A költeménynek ez a címe: La Rcdentrice álla Martire Unghe- ria. A verset magyarra Lampérth főtitkár for­dította le és a költemény magyar fordítása ezekkel a szavakkal végződik: A magyar szántóvető álmában látja Az égi tüneményt és hívja, kiáltja: Te égi vagy s áldott, Te tudod, te látod, Mit művelt itt velünk a hazugság, gazság! Válts meg! - Megváltalak! — szól Ő, az Igazság. Az ülés felolvasója Petri Mór volt, aki „Regélő várak“ című érdekes sorozatából, amely a magyar váraik körül kialakult legen­dákat és meséket gyűjti össze, ezúttal Erdőd váráról emlékezett meg. Érdekes történeti ké­pet adott az erdődi várról, majd elmondta a várnak máig is élő regéjét, amelyet Lanka Gusztáv is feldolgozott. A Fehér leány-ról szóló erdődi regének három változatát mu­tatta be Petri Mór, majd megemlékezett' az erdődi várkápolnáról, amelyben Petőfi Sán­dor es Szendrey Julia léptek egymással há­zasságra. Végül szólt Lanka Gusztávról is, aki a Petőfi Társaság tagja volt és sokáig élt Erdődön. Szathmáry István négy költeményét ol­vasta föl. (Kisért a sátán. Mindannyiunk szeretője, Fenyvesek heroldja és A magyar könyv.) A magyar könyv című versét Szath­máry a Magyar Könyvhét előkészítőbizottsá­gának felhívására írta és a költeményért a bizottság levélben mondott köszönetét a köl­tőnek. Az előkészítőbizottság levelében töb­bek között ezeket írja: „Ez a vers a könyv­hét legjelentősebb irodalmi eseménye lesz.“ Mind a négy felolvasott költeménynek nagy sikere volt a Társaság tagjai között. Komáromi János kedves humoreszket olva­sott föl, amelynele címe: Le a lóról! Az el­beszélés állandó derültségben tartotta a hall­gatóságot. Végül Bán Aladár mutatta be Somssich Andor vendégnek Petőfi és Reményi című •tanulmányát, amely teljesen új részleteket tárt föl Reményi életéből és Petőfihez való barátságából. A figyelemreméltó tanulmányt a hallgatóközönség tapssal jutalmazta meg. A felolvasóülést zárt ülés követte, amelyen a Petőfi-Társaság a folyóügy eket tárgyalta meg. \ 3 k k ki )Z es ff íg ó ]<o M tél gy< gy* pol vök sze­me! nel a A len lás nél i < 6 1. s <] V cl k k h h n k e A é e é r c h li v mu £ H.

Next

/
Thumbnails
Contents