Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
mzedék Kedd, 1932 március 15. a ik, ste r&r l etzaA lét <of, és orték en. íny eniáJlileti Znede 5 küígyai csau—Ta—Táníohut. d/álbcD ésével. várskai áll fel, 1:2 ará- i Nem- i l:(bro c alatt «‘cet Is ltett ki, atő gólt csapatkapnsá nőén bi- sten sze- arúnyban >osvárla& le a osninybau áriát. ipeeségeit, gyűsaeímeit. n mutatta ste a győ- m fedezet- niaitőr baj:2 (1:1) ädött. C—Elektro- i vezette le, volt alkal- nyolitására. I, Postás— A IL OSZr Sorolesárott •i csapatot. lód 3:0, Rá ínya—Terézrek ány ma este futbiallceapa- ceehek ellen Magda köny- ;a meg a 100 3—-Vasas mér- it-utoal sportséf nádor ffl- Balócz Endre Sayen Gonda nyerte meg. ftogers (ir)— 6 arányban 1 agyar párt. kerültek. a vssnta-1 lök bcnycPeKár Gyula a közönyösség száműzetését Követelte az irodalmi életből Éles Rritlifa a nemzetietlen irodalomról és szinházpoiitifóáról — Az Uj Nemzedék A Petőfi Társaság tegnap délelőtt tartotta az Akadémián ezévi márciusi nagygyűlését igen előkelő és nagyszámú közönség jelenlétében. Az elnöki megnyitót Pékár Gyula mondotta. Dante poklának harmadik énekét idézte, amely a közönyösökről szól s ennek a gondolatnak a szálán a közönyösök magyar pokláról emlékezett meg & a legerőteljesebb nemzeií irodalom mellett tett tanúságot. Bátor és férfias keménységgel ostorozta a nemzeti irodalom ellenségeit. Elnöki megnyitójának ez a része igy szól: — Dante Poklának magyar közönyösei .. . sajnos, élnek ők nálunk és oly élőén, mintha a firenzei látnok hetedíél- száz év távlatából már előre ránk is gondolt volna. Élnek és mivel szerepük a nemzet mai sorsdöntő perceiben sokkal nagyobb, sokkal döntőbb, semmint edd ige Lé gondolhattuk volna, ma, Petőfi márciusának idusán, ez a megnyitó szózat főként velük foglalkozzék, őket aposztrofálja, de profundis kiáltunk innen rájuk: ki az alvilág pitvarából, meneküljetek a Dante szimbolikus poklából, ocsúdjatok, térjetek észie, sutba azzal a kényelme« és poltron óvatossággal, legyetek végre szintvalló és sarkatokra álló igaz magyarok, kik „eb ura fakóval“ utasítjátok vissza a nemzetköziség áfiumA- val házaló szellemi üzérek minden, még legkisebb merényletét is a magyar nyelv, a magyar hagyományok, a magyar eszmények, a magyar erkölcs e a magyarosan magyar nemzeti szellem ellen. — Mert hallatlan merészséggel és tudatos szívóssággal állandóan folyik a támadás, állandóan ismétlődnek e merényletek a legkülönfélébb maszkok alatt, hol az u. n. .,haladás", hol a sovinizmust tiltó pacifizmus, hol a magyar dacot lenio- solygó kozmopolitizmus jegyében vagy az utódállamoknak behódoló alázat Ürügyével, óh hisz az .átértékelés“ legújabb formulájával még a tudományt is beállítják ebbe, a magyarságot minden áron kisebbíteni akaró csatasorba! — Egy a burkolt vagy akár nyílt cél: letörni egész ezeréves múltúnkat, mind azt, a mire joggal büszkék vagyunk, amit az illetőik pontosan épp most kezdenek ki, mikor az ország a leggyöngébb, tehát a legsebezhetőbb, de viszont épp a legtöbb biztatásra volna szüksége. J.as- suiiikini rendszerré válik a multiak magyar nagyjainak a „tudományos“ 1-eki- csinyíéb-e, capitis dimimdiója, nem különben az ezeréves magyar alkotmánynak, az Aranybullának, a Szent Korona jelentőségének oly cél- zatos lebecsülése, xTvibtha ezek — ismét az úgynevezett »tudomány“ fényénél — a bálványozandó dicső nyugat puszta utánzatai lennének. Kérdem, magyarok azok, akik ily munkával akarnak — egyidejűleg más nyelveken is megjelent e müveikkel — ama nyugat előtt érdemeket szerezni 1 Én aegföljebb csak annyit állapi thatok meg, hogy igenis . . . magyarul írnak! Többet nem. — De hagyjuk a tudományt, inkább & szépirodalomhoz térjünk vissza, hißz ennek a frontján kattog a legrombolóbb pergőtűz a magyar nyelv, a magyar eszmények, a magyar erkölcs s a magyar nemzeti szellem ellen. Isten csudája, hogy még megvannak ezek, de megvannak s mi nem habozunk kijelenteni, szerintünk csak az magyar irodaion^ amiben a magyar géniusz ez alapvető nemzeti értékel benne vannak. — S az a másik irodalom7 — kérdik önök — hát az épp egy más szellemű, más erkölcsű idegen irodalom, csak épp a nyelve magyar, már olyan, amilyen... mert gyakran bizony a magyar szóval együtt a magyar lelket is kerékbe töri! Persze ha mi ezt hangoztatjuk, ők a kész váddal állanak elő, hogy mi politikát keverünk a literaturáha, holott — szerintünk — a költői müvet csak benső költői értéke szerint szabad megítélni s bármilyen szellem lengjen is át egy müvet, az, ha magyarul van írva, magyar irodalommá lesz. Hát nem oda Buda, tisztelt ellenségein!;, ez nem politika, ez a nemzeti lét, a magyar létezés jogos önvédelme, mely imperative tiltakozik az ellen, hogy a magyar nyelvbe pakolt nemzetközi mételyt bárki is magyar irodalomnak nézze. — Tudják-e önök, mi a politikai Az, ha az 1919-ben kommunizmusba botlott és népbiztosokkal propaganda-ittakon működött Írók ma, 13 év múltán is konokul tovább fújják a maguk érzéki és brutá tudósítójától — lis vörös nótáját s nemcsak az utódállamok magyarirtó iskolarendszerét dicsőítik, nemcsak a nemzet integritási harcát gáncsolják el ezzel, hanem ugyanakkor Arany Jánost is megrugdalják ... lám, ez a következetes nemzetromboló politika, amelyet legádázabb külső ellenségeink is például vehetnének s mellyel szemben csak a magyar közönyösök maradnak rendületnül némák és szégyenletesen langyosak. És mindezek után az ellentábor mégis azt harsogja: csak egy magyar irodalom van, csak egy magyar irodalom lehet . . . sajnos, nagy tévedés ez, sajnos, nagyon is különváltan és nagyon is felismerhetően igenis kettő van, egy nemzeti szellemű literatura, melynek csak a nyelve magyar, — és ezt a kettőt semmiféle bűvészkedéssel se lehet egy nevezőre hozni. És a harc kettejük közt életre-halálra megy. — Hát fontos a könyv, fontos a lap, de legközvetlenebb szel kuni hatása mégi« csak a színpadnak van. S ha egy pillantást vetünk a budapesti szinháaak utolsó tíz esztendejére, bizony nem nagyon épületes kép tárul elénk. (Itt Pékár Gyula seregszemlét tartott a magánszínházaik mái« sorpolitiikája fölött, majd igy folytatta beszédét.) — Ugyan hová meneküljenek a tisztább lelkek a nemzetközi rothadás e mételye« atmoszférájából'? A Nemzeti Színházba, ugy-el Sajnos, ki kell mondanunk, bizony itt is csalódások érnek, mert — eltekintve egyes első és legelső honi szerzők kiváló darabjaitól — a nemzeti játékezim szentélye, a nemzeti és klasszikus hagyományok e temploma sémi tudta magát mindenben mentesíteni a magánszínházak hibáitól. A baj kétségkívül ott kezdődött, midőn a színház felettes hatósága. nyilván a gazdasági bajok hatása alatt, már évekkel ezelőtt caoitis diminrtio alá vette a Nemzeti Színház szentély-rri’ivoltát és tán tulmeréaz elhatározással s nem kevésbé merész megalkuvással konkurrens vállalatlcént üzleti szabad versenyre eresztette a nemzeti hagyományok templomát a többi színházakkal. — Hej, hej, hát még ha a Bernhard Shaw „Hős és katona“ cimü darabját látnák az ő színpadukon, egy oly színmüvet, mely a férfibátorságot, a vitézséget gúnyolja ki s melyet kemény és illetékes honvédelmi tiltakozásra kellett levenni a műsorról. Uram fia! — kiáltanák Lendvayék — hát ezt a szégyent is meg kellett érnie a mi színpadunknak?! A mi időnkben legfeljebb a túlzó hazafiságért, a túlzó bátorságért jött ránk a rendőrség, most arra kell a hatósági beavatkozás, hogy a gyávaságot kergessék ki a mi szentélyünkből?! . . . Hát persze, mindez a fentebb említett kényszeregyezségből és 50 százalékos kiegyezésből folyik: bőkolni kell a ktil- és a belföldi nemzetköziségnek, hadd mulasson a haladó modem magyar drága hagyományainkon, hadd röhögjön iskoláink hazafias szigorán meg azon a tanári karon, melyet egy iró mint jellemtelon bohócok groteszk bandáját állít oda a nemzeti színpadra! A közönség nagy lelkesedése el és tapssal fogadta Pékár Gyula megnyitóját^ amely után Lampérth Géza főtitkár terjesztette elő főtitkári jelentését, amelyben beszámolt az elmúlt irodalmi esztendő főbb eseményeiről. A főtitkári beszámoló után Négyesy László, a társaság uj aleLnöke, aki egyben tiszteletbeli tag is, tartotta meg irodalmi székfoglalóját, Szabadság az irodalom fejlődésében címmel. Négyesy Lászlót Pékár Gyula elnök lendületes és szép beszéd kíséretében fogadta tiszteletbeli taggá, majd Petri Mór olvasta fel több művészi szépségű és hangulatos triolettjét. Majd az elnök Herczeg Ferencet szólította az előadói asztalhoz, aki Mi van az igazság háta mögött? cimü mélyszántásu novelláját olvasta fel. ITerczeg Ferenc ráadásul néhány szikrázóan szellemes aforizmával szórakoztatta a közönséget. A beteg Havas István néhány szép szonettjét Kiss Menyhért olvasta föl. Befejezésül Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház tagja, szavalta el megrázó erővel a Nemzeti <fcdt, s adott elő még néhány ezinpompáa Pptőfi-vrrset. Nagygyűlés után ötven terítékes ünnepi ebéd volt a Duna-palotában.
