Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
A Petőfi Társaság kiosztotta nagydíjait (A Világ tudósítójától.) Vasárnap délelőtt íókai emlékezetének szenteli szokásos ünnepi nagygyűlését a Petőfi Társaság és a vasárnapi nagygyűlésein hirdetik ki egyúttal a nagydíjakról történt döntést is. Előbb 1920-ban alapították a Petőfi-nagydíjat, amellyel évenként egy költőt tüntetnek ki, azután tavaly a Jókai-nagydíjat regényírók és a tőzsdei nagydíjat négyéves változatban évenként változó irodalmi műfajok művelői számára. A Petőfi-nagydíjat eddig Jakab Ödön, Endrődy Sándor, Szabolcska Mihály, Váradi .Antal és Szabolcska Mihály kapták meg. A Jókai-nagydíj első kitüntetettje Her- czeg Ferenc volt, míg a tőzsdei nagydíjban eddig Ferenczy Zoltán és Harsányi Kálmán részesültek. A társaság az idén a Petőfi- nagydíjat Vargha Gyulának, a Jókai-nagy- dijat Bársony Istvánnak és a tőzsdei nagydijat Császár Elemérnek ítélte oda, ami mindenesetre a legteljesebb megnyugvást fogja keltéül a társaság tagjai sorában. A Petőfi Társaságnak ezidőszerint tizenöt tiszteleti tagja van, s ötvenhét rendes tagja, úgyhogy a rendes tagok sorából három tagsági hely üres. A társaság egykori alapítói közül már csak hárman élnek: Erődi Béla dr., László Mihály és Torkos László. Százhét tagja a társaságnak hunyt el annak megalapítása óta, viszont azoknak a tagoknak jegyzékét, akik a társaságból kiváltak, nem közli a Petőfi Társaság évi jelentése. A tiszteleti tagok között szerepel egy nő is, Jászai Mari és a rendes tagok között két nő is van: Czobel Minka és Teleki Sándorné (Szikra). A társaság tagjainak egyrésze egészen ismert az irodalmi körök előtt és az olvasóközönség előtt, nyilvánvaló azonban, hogy az irodalmi kérdésekben igen tájékozott szakemberek a társaság valamennyi tagjának munkásságát és személyét ismerik. Maga a társaság már kevésbé lehet tájékozott tagjai felől. így például az a jelentés, amelyben a társaság tagjait közli, nem igen tudja megállapítani, hogy a társaság tagjai hol is laknak. Benedek Eleket budapesti lakosnak tüntetik fel, holott Benedek Elek évek óta Nagy-Baconban él. A rendes tagok közül budapesti lakosnak állapítják meg Juhász Gyulát, a kitűnő költőt, aki viszont Szegeden lakik, ami azt jelenti, hogy a Petőfi Társaság nem igen tartja számon tagjainak hollétét. Az elhunyt tagok jegyzékében például nem tudja a társaság Abonyi Árpád, Bodon József, Bulla János, Eötvös Károly, Északi Károly, Margócsi József, Rá dl Ödön, Teleky Géza gróf és Zahár József halálozási évét, holott ezeket az adatokat a társaság könyvtárában lévő lexikonból esetleg kellő és hozzáértő kutatás alapján meg lehetett volna állapítani. Valószínű, hogy a jövő évi jelentés számára ezt az alapvető kutató munkát Császár Elemér alelnök, a tőzsdei nagydíj nyertese, fogja elvégezni. A jelentés ezután közli a társaság pályatételeit is. Megtudjuk ebből, hogy a Vigyázódíjra lírai költemények pályázhatnak, amelyeket 1924 április elsején kell beadni és az eredményt 1924 április 27-ik napján fogják kihirdetni. A Bulyovszky-díj szavalásra alkalmas költeményeknek jár, a Grünwald- díj lírai költeményeknek és ezeknek beadási határideje 1924 október 1. A pályadíjkitű- zésnek ez a módszere, amely egy esztendővel visszafelé kéri a verseknek beküldését, mindenesetre szakítás a Petőfi Társaság eddigi konzervatív hagyományaival és valószínűleg a retrospektív futurista költészet számára adott engedmény, mert kiiönben az idén a költők aligha tudják verseiket tavaly áprilisig vagy októberig a társasághoz eljuttatni. Nagyon helyes kikötése viszont a társaságnak az, hogy versciklusokkal pályázni nem lehet, mert a Petőfi Társaság tagjainak eddigi lírai többtermelési rendszere valóban nem vált be. Ügy látszik, hogy ezzel a társaság, legalább is a pályáza-