Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

Budapesti Hírlap

1925 fetiruár 20. (41. srT

komoly aggodalmunkat, a melyet fentebb e választások esetére előadtunk.

Még csak azt említjük meg, hogy a tör- vény ja vas lat megokol ás a az általános választójogra való áttérést cgg .torban csupán azzal okolja meg, hogy a szükkörü választójogi rendelkezéseken alapuló mai összetétele a törvényhatósági bizottságnak nem felel meg a „nagyközönség kívánságainak1.

A konzervativizmus elve és a mérsékelt haladás vágya hozták létre a javaslat ama rendelkezéseit, a melyek szerint a bizottsági 1agok ogv részét a községek jelöltjei közül kell választani. Ez a megoldási mód sem szerencsés, mert ha szabadon választ az általános választójog alapján létrejött községi képviselőtestület, akkor itt is a szélsőséges elemek fognak bekerülni, ha jredig érvényesülni iparkodik az úgynevezett hivatalos befolyás, akkor általános elégedetlenségre és folytonos panaszokra fog okot adni.

A virilizmusnak sokat támadott intézményéről azt mondja a megokolás, hogy jelenlegi alakjában nem áll összhangban a kor követelményeivel, de két oldallal utóbb igen szép és igaz szavakat talál a vélelmére. Kiemeli azt a pótolhatatlan előnyét, hogy rendszerint felsőbb értelmi színvonalon álló, értékes konzerváló erőt juttatott az önkormányzati képviseletbe és hangsúlyozza a méltányosságnak ama követelményét, hogy a törvényhatóság, mint gazdasági köztilet belső ügyeinek intézésében résztvehessenek azok, a kik ezekben az ügyekben legnagyobb mértékben érdekelve vannak.

A kik részt vettünk sidéki közigazga- tási életben, tapasztalataink alapján nagyon érezzük e szavak komoly igazságát. Ki mérjük mondani, mert láttuk és látjuk, hogy a magyar vármegyei és községi életben a virilizmussaj a nagyobb vagyonnal rendszerint együtt járó nagyobb képzettség, szélesebb látókör és mérsékeltebb felfogás jut érvényesüléshez s különösen ki akarjuk emelni a virijiseknek a magyar közigazgatási autonómia éleiében tapasztalt azt az önzetlen és emelkedett felfogását, hogy bár az önkormányzati életműködéstől eredő terhek nagy része rájuk nehezedik, ez sohasem volt az akadálya annak, hogy ne ők legyenek nagy anyagi áldozatokat jelentő kulturális, népjóléti és egyéb ily intéznie nyék létesítésének a leglelkesebb támo gatói.

A kérdés csak az, hogy az úgynevezett nyers virili/musnál jobban beválik-e majd a javaslatban kóntempftált ama megoldási mód. hogy a virilisek válasszák ki maguk közül azokat, a kiket az önkormányzati életben való közreműködésre a leghivatot- tabbaknak tartanak és a mely rendszert a javaslat a viril izmus korszerű átalakításának tekinti. Nem kell-e attól tartani, hogy a választás révén nem a legérdemesebbek jutnak be, hanem a legfürgébbek és leglian- gosabbak? Nem törlénik-e meg majd, hogy a vidéki földbirtokos osztály kisebb számban kerül be a -virilisek közé, mert nehezebben mozog és érdeklődése — sajnos — a közügyek iránt ma kisebb, mint ezelőtt volt. Mindenesetre üdvös ebből a szempontból is a javaslatnak az « rendelkezése, hogy vármegyékben a viriiiseket nem vá- fasztókerülctenkint, hanem járásonkint és jendezett tanácsú várösonkint választják, sőt talán még jobb volna a községenkint való választás. ,

Nem tartjuk sem igazságosnak, sem köz- igazgatási érdekből helyesnek a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, hogy a vármegyében a virilisek csakis a föld- és ház- adót fizetők közül legyenek választhatók. Ez a vármegyék egyik legértékesebb elemének a honoracior-elemnek s az iparnak és kereskedelemnek a büntetése azért, mert a múltban mindig a haladás barátja volt és buzgó támogatója a kulturális törekvéseknek.

A midőn még megemlítjük, hogy talán lehetett volna kísérletet tenni az értelmiségi cenzussal és örömmel üdvözöljük a javaslatban a lörzsfagok intézményét, nem hallgathatunk el egy személyes vonatkozású megjegyzést.

A belügyminiszter ur 1910-ben került be, mint igen fiatal ember, az országgyűlésbe. A nagyemlékű Návay Lajos akkor sokat beszélt nekünk csanádmegyei tisztviselőknek Rakovszky Ivánról. Dicsérte rendkívüli képességeit, magasztalta nagy tudását, csak azt kifogásolta benne, hogy ifjú kora ellenére túlságosan konzervatív felfogású.

Ex a konzervativizmus nem látszik eléggé ebből a javaslatból. Vagy talán a belügyminiszter ur csak a felvidéki vármegyék életét figyelhette me« és talán nem gondolt arra, hogy az Alföldön, a Dunától keletre mennyire mások a viszonyok, a gazdasági és kulturális helyzet, milyen mások az emberek'?

Gyönyörű szavakat olvashatunk a meg- okolás 14-ik oldalán: „A mérsékelt haladásnak és a nyugodt menetű fejlődésnek az útját kívántam egyengetni, mint a mely mindenkor, de legkivált a mostani forrongó viszonyok között egyedül biztosítja az előmenetelt és óv meg a végzetess rombolások, tói. Sohasem volna megbocsátható, hogy az úgynevezett korszellem és uralkodó eszmék jelszavainak hatása alatt a jogfejlődés terén elhirfelenkedelt lépéseket tennénk.

A javaslat mégsem eléggé konzervatív. Pedig a vármegye —• és ebben nincs semmi szégyenleni való — tényleg tradícióinál fogva konzervatív szellemű intézmény. Az a konzervatív felfogás azonban, a mely a megyében uralkodik, nemes hagyom á- nyokon alapuló és biztosítja nemcsak a

nemzeti érzés fennmaradását, de a nyugodt és józan, mérsékelt haladást is. Mai sivár közéletünkben mily üdítő és fölemelő érzés résztvehetni egy-egy megyegvülésen és látni ott a régi Magyarország közéletének emelkedett, nobilis hangját és szellemét!

Miért kell minden intézményünket feláldozni jelszavakért, végig nem gondolt gondolatokért és az úgynevezett korszellemért, a melynek gyászos hatását máris oly sok téren érezzük.

A nemzetgyűlés Jókai-ünnepe.

— Sciiovszky Béla elnök, Klebelsberg Kunó gró! kultuszminiszter és Pékár Gyula méltatták a centenárium jelentőségét. — A passzív ellenzék nem vett részt az ünnepen —

Az országos ünnepségek betetőzéséül ma a nemzetgyűlés áldozott Jókai emlékének. Nem külső ragyogással, nem fogadkozással, nem a cifraság sallangos köntösében ünnepelt a törvényhozás, hanem a mély megillctödésnek, a hódolatnak, a nemzet örök életébe vetett hitnek és a boldogabb jövő reményének ünnepi hangja áradt szét a nemzetgyűlés termében, a mikor az elnök, a kultuszminiszter és a többség ünnepi szónoka Jókai szellemét idézte. A nemzetgyűlés a bensőséges ünnep után folytatta munkáját: a költségvetés tárgyalását.

A Jókairól való megemlékezés az ülés elején folyt le. Az elnök telt padsorok előtt nyitotta meg az ülést, a melynek lefolyásáról alábbi tudósításunk számol be.

Scitovszki/ Béla elnök megnyitva az ülést, a következő szavakkal emlékezett meg Jókairól:

Scítovszky elnök beszéde.

Tisztelt Nemzetgyűlés! A nagy centenáriumok sorozatában, a melyek múlt századbeli nemzeti reneszánszunk vezércsilla- gainak fényét vetítik szomorú jelenünkre, tegnap köszöntött reánk Jókai Mór szüle- tésenapjának századik évfordulója.

1825. a nagy termő esztendő; hintette ! planétájának sugarait a szinmágvar Koiná. j rom nemesi hajlékára is, melyből fajunk j géniuszának egyik legcsodálatosabb meg- j nyilatkozása indult világhódító útjára.

I —- Bár zsenijében nem volt politikai hivatás, de zsenijének hivatása volt a politikái»)), sőt ennek a hat évtizedes történelemnek több mint egy decenniumon át az egyedül lehetséges magyar politika irányításúnak oroszlánrésze az ő tollának jutott. Jókai hivatása volt. hogy géniuszának örökíobogásu pásztortüze ott égjen tovább a magyar irodalom katakombái között; ott gyűjtse maga köré a szétrebbent Írói gárda maradványát a nagy politikai misszióra; megtalálni a költészet virágnyelvén az utat a szenvedő magyar szivekhez, ébren tartani az daléit betegben a feltámadás hitét, a jövő reményét, a nemzetünk történelmi küldetésben való bizodalmát. A Magyar nabob. Kárpáthy Zoltán. Az uj földesur és egyéb müveinek hosszú sora megannyi politikai telt volt az elnyomatás szomorú esztendőiben, beszédes lanuságtétel a közélet némaságában, egy eltiport nemzet étet. jogáról, élniakardsáról, a magyar lélek elpusztíthatatlan öserejéröl. Az 1861-iki országgyűlésiül kezdődően több mint négy évtizeden át minden országgyűlésen tagja és egyik legszívesebben hallgatott szónoka volt a képviselőháznak. A 6t-iki felirati vitában elmondott nagy beszédének befejező szavaiban áldja Istenét, hogy megérni engedett egy olyan országgyűlést, a mezben az ellentétes pártok csak abban térnek el egymástól, hogy melyik múlja leiül a másikat hazaszeretetben.

— Munkái nevével egy űrt magyar dicsőséget hordoztak körül a világ minden részében, szavai magvar igazságot védelmeztek a külföld parlamentjeinek képviselői előtt utolsó politikai beszédében, mely az interparlamentáris unió brüsszeli konform ciáján verle vissza nagy hatással ellenségeink rágalmait. Jutalma mindezért, hogy halála után tizenhat esztendővel még az ő bálványozott szülővárosát is elszakítja a világtörténelem legkegyetlenebb és legigazságtalanabb véritélete hazája testéről, az ő „édes, szép paradicsomkertjéröl“. (liga van! Van van! a Ház minden oldalán.)

— Magával vitte ma is jeltelen sirjaba ragyogó álmait nemzete jövőjéről, de nekünk itt hagyta szomorú napjaink viga- szánt gazdag életének emlékét, a maihoz hasonló megpróbáltatásokból való főiemelkedés, biztató tanulságtételével. S itt hagyta elpusztíthatatlan örökségét, mely müveiben időtlen-időkig fogja főntartani az ő Magyarországát egész történelmével, minden tájékának oly ragyogóan leirt szépséés mi szeretünk s a mit lelkűnkből. íz! künktől soha semmi hatalom és sorsfordulat nem fog elszakítani. (Ügy van! Úgy van!)

— E megemlékezéssel kapcsolatosan konkrét indítványt is kívánok tenni arra nézve, milyen formában vegye ki részét a nemzet képviselete a centenáris évfordulónak maradandó emlékkel való megörökítéséből.

— Első indítványom oda irányul, határozza el a t. nemzetagülés Jókai emlékére az Ehrcnfeld-kódex megszerzését s 'ókai- kódex néven a Nemzeti Muzeum Széchenyi- könyvtárába örök nemzeti letétként való elhelyezését; adja meg az elnöknek a felhatalmazást az erre nézve szükséges lépések megtételére s egyszersmind utasítsa a kormányt a költségek fedezéséről való gondoskodásra. (Helyeslés.)

— Második javaslatom egyik közelebb múlt ülésünkben is felmerült eszmével kapcsolatosan az volna — mondja az elnök, — határozza el a t. nemzetgyűlés, hogy a nngv költő több mint félszázados törvényhozói pályájának emlékére parlamenti beszedjei! egű kötetben összegyűjtve kiadja N a magyar közönség számára is hozzáAz elnököt nagyhatású beszéde után a Ház minden oldalán lelkesen üdvüzlik.

A kultuszminiszter beszéde.

Klcbclsberg Kunó gróf mondott ezután beszédet:

— A Gondviselés — úgymond — egyesek és nemzetek lelkét akként alkotta meg, hogy egyaránt szükségük van fáradságra és erőfeszítésre, pihenésre és szórakozásra. Az igazán nemes lelteknek azonban a munka nem gyötrelem, a pihenés nem semmittevés és a szórakozás nem a léha örömöknek halmaza, hanem a szórakozásban is a nemeset és a szépet keresi. És Jókai talán abban tett legnagyobb szolgálatot nemzetének, hogy a nemzeti lélek kiiolthatatlan vágyát a szórakozás után a legnemesebb és legfeiemelőbb módon elégítette ki. Jókai a magyar nemzet érzelmi világának egy nagy pedogógusa volt. megtanított bennünket nemesebben szeretni, nemesebben lelkesedni a nagy eszményekért és a maga hatalmas lendületével magával tudott ragadni olyanokat is, a kiknek a magas régióki» való haladás egyébkén! talán nem volt megadható. Jókai nagyságához mérten kevés az. a mit az állam ma: helyzetében az ö emlékének tiszteletére ma megtehet. Az, hogy Jókai-em- lékbélvegeket bocsátunk ki, inkább nemzetünknek szolgál előnyére, mert azt hirdeti, hogy mit adott ez a kis faj a nagyvilágnak. Az emlékérmek verése, a plakettek kiadása is mind-mind elenyésző a nagyságához képest, azt pedig, hogv halála után elég későn csak most fogunk hozzá sir- emlékének emeléséhez, a nemzetnek, ugv érzem, bizonyos fokig inkább vezekelnie kell.

— Tóth Kálmán legszebb' költeményében megemlékezvén 48-ról. azt énekli meg, hogy j hazaszeretet annyira benhe van a szabadságharcban elesettek hamvaiban, hogy még a széthulott csontok is meg fognak mozdulni, ha mégegyszer lesz: Előre! Tóth Kálmánnak ez a gyönyörű költői látomá- nya most bekövetkezett a reformkor nagy szülötteinél, a reformkor nagy szereplőinél. Ennek a kormánynak, a mely a modem Magyarországot megteremtette, lelki óriásai valóban feltámadnak centenárius ünnepeiken. Feltámad Petőfi és Madách, feltámad Jókai, feltámad Vörösmarty, fcl- lámad Széchenyi, hogy miután egyszer már megépítettek egy modern Magyarországot, most újra ide álljanak sorainkba a megpróbáltatások nehéz esztendeiben, a n: rgyar bibliának ezen hét sovány esztenffcivel. mindennel, a mit benne ö szeretett dcjébeíb hogy emeljék *. mi bizalmunkat

jövőnk iránt és tanúságot tegyenek a világ népei előtt a magyar igazság mellett. (Tetszés.) Itt állnak ezek a nagyok a mi soraink között és küzdenek egy boldogabb, egy nagyobb Magyarország felépítésén. Mi az ő emléküket csak azzal ünnepeljük igazán, ha minden erőnket megfeszítjük, hogy ne legyünk méltatlanok ő hozzájuk. Ezzel a fogadalommal ünnepeljük az ő centenáriumát. (Élénk éljenzés és taps).

Pékár Gyula Jókai emlékéről.

Pékár Gyula szólalt fel ezután s elmondotta a ikövekezö beszédet:

— Tisztelt Nemzetgyűlés! ünnepi perc a nemzet választott politikai egyeteme, úgy érzem, pártkülönbség nélkül ünnepel ima, midőn hódolva áldoz egy nagy költői lángelme emlékének, ünnepi perc ... Nekem a centenárium e pillanatában egy régcs- régi, hatszáz év előtti történoli epizód jut az eszembe, melynek szintén költő, a hal- halaflan Petrárka a bőse. A welfek és ghi- bellinek véres harca dúlt akkor Itália lombard síkján s a krónika egy csatát említ, a melynek rohama éppen egy országúton összpontosult. Az ellenfelek éppen vadul gyilkolták egymást, midőn a csata egyszerre csak váratlanul megállt: az ütköző hadseregek hátrálva engedték szabadon az országutat és tisztelegve eresztelték le kardjukat. Mi történt? „A költő... a költő ...“ — ez a szó hangzott át az ellenségek sorain és mind az országutat nézték, az országút távlatát, a melynek porából Petrárka ismert, magánosán vándorló alakja bontakozott ki. Kezében könyv és vándorbot. Jött álmodozva a hadakozók felé. azok, hogy utat engedjenek neki, érette abbahagyták a csatát. És — mondja a krónika, __ ők, az ellenfelek a költő pillantásának hatása alatt nem folytatták tovább a csatát. Kezet adtak egymásnak.

— Tisztelt Nemzetgyűlés! Én úgy érzem e percben, a mi nagy Jókaink is igy haladt át ill e termen. Elhaladt parlamenti harcunk csatátsziintetö két frontja közt és mi leeresztett fegyverrel tisztelgünk előtte. Ö átment és haladt tovább a dicsőség utján és a halhatatlanság aranyködéböl ö is visz- szanéz ránk, az ö szép kék isteni gyermek- szemeivel . . . Vajha turáni dacunk ellenére mi is úgy tudnánk fogadni, mint a hogy a Petrárka csatúzói őt fogadták.

— íme, tisztelt Nemzetgyűlés, nálunk nem a politika szilit költői aranykorok it. Fordítva, nálunk a költői aranykorok készítették elő a politika, az ország sorsdöntő eseményeit. Most száz éve, 1825-ben Vörösmarty fújja meg a nemzeti újjászületés, a reformkor trombitáját. Petőfire negyvenkilenc előtt van szükség, Jókaira majd negyvenkilenc után lesz szükség. Egyek ők betten, csak éppen az örök-egy ifjúság jellegzetes két Jánus-arcát tüntetik föl. Egyszer már eljöttek, mert szükség volt rájuk. Most centenáriumuk dicsőségében ismét Rt vannak ők ketten, mert az ismét nagybateg nemzetnek megint szük- séae van rájuk.

— Hódolat e napon Petőfi telki testvérének! A külföld is bámulattal ismeri el a magyar mesekirály teremtő lelkületűt, a mellyel Istenként alkotta meg az ö saját külön Jókai-emberiségét. Senki a magyar glóbuszt a 1 ábrától az Adriáig szebben meg nem énekelte nála. Az ö jó Jókai- világában Magyarország örökké integer marad ... Az ő neve meséljen nekünk tovább, meséljen bitről, reményről, tetté váló szép álmokról: az ö magyar glóbuszáról.

— Tisztelt Nemzetgyűlés! Mint Petrarka a csatasorok között, a mi halhatatlanunk is elvonult itt a tisztelgő parlamenti front cilőtt. Mi utána nézve, a shakespearei szavakra gondolunk, azokra, a melyeket a haldokló Kleopátra mond a bokező, imádott Anióniusáról:

.... Kegye télt nem ismert.

Ősz volt. de minden aratása L'tán. A kéjben, mint delfin, kiért Kitűne eleméből. Inasai:

Királyok és fejedelmek. Elgurult Kisnénz gyanánt hulllak zsebébül a Szigetek cs országok.--„Tisztelt Nemzetgyűlés! Köszönöm a magyar irodalom nevében, hogy a hatalmasabb testvér, a politika, nagy Jókaink képében végre jly elismerően ünnepli az eddig hü, az ezután is tovább virrasztó Hamupipőkét, a magyar költészetet. Az egységes párt és a kormányt támogató pártok nevében hódolattal teszem le ezt az igénytelen szavakból font babérkoszorút a százesztendős nagy magyar, halhatatlan Jókai Mór emlékére.

Tisztelettel kérjük igen t. vidéki előfizetőinket, hogy tanunk zavartalan küldése érdekében as előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek*