Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
494 társaság részéről Gyulai Pál, Szász Kár oly és Dux Adolf; a Jászkun kerületek részéről id. Ráday Gedeon gr., a központi honvédegylet részéről Perez el Mór, Pa- tay, Markos képviselők é3 Mikár jegyző. A dalárda a szózattal kezdé. Az első szónok Fazekas Alajos félegyházi ügyvéd volt, ki az ünnepély czélját melegen adá elő. Egy évben, 1823-ban született ő Petőfivel és játszótársa volt. Beszéde végén leleplezték az emléktáblát, melyen e szavak olvashatók: „Itt tölté gyermekéveit Petőfi Sándor. A nagy költő emlékének tisztelői 1861. A mellszoborra pedig a lánykák koszorúkat raktak. Most fellépett Szász Károly a közönség éljenzései közt, s szépen festvén a gyermek éveit, átment a költőre, kinek nagysága olyan nagy, hogy: Épülne bár a kis kunyhó helyére Magas tornyokkal büszke palota : A mily magasra dicse ér, — nem érne, Higyjétek el, nem ér az oda! E költemény nagy hatást tett, s riadó éljenek kisérték a lelépőt, ki után Reményi Ede lépett fel. Beszédét e szavakkal végezé: Éljen köztünk Petőfi^ emlékezete ! “ Hatalmas és szokszoros^'aen ismétlé a felkiáltást, mire a dalárda rákezdé Petőfi: „Itt születtem én“ czimü költeményét Pintér, helybeli dalárdái karnagy szerzeménye szerint. A dal elhangoztával Szabados János, a „Szegedi Hiiadó“ derék szerkesztője, mondá el költeményét. Ezután Losonczy László szavalá el Petőfi Sándor szelleméhez irt ismert költeményét, melyet azon alkalommal irt, midőn a magyar tudományos akadémia Petőfi költeményeit a 200 aranyos nagy ju- talomdijjal tüntető ki. Ezzel az ünnepély végét érte. Következett d. u. 3 órakor a diszlakoma, melyen igen nagy számú vendégsereg volt jelen. A pohárkőszöntések sorát Endre Mihály biró kezdé meg, a királyra és a bájos királynéra emelvén poharát. Utána M i h a 1 o v i c s Béla Andrássy Gyula gróf miniszterelnököt s a kormány többi tagját élteté; Szász Károly P e r c z e 1 Mórt; Szabó, korábbi alkapitány Ráday Gedeon grófot, a kun kapitányt, Per ez el igen szépen körvonalozván Petőfi, mint a nép s a közhonvéd megéneklőjének, lelkesítőjének költészetét, ki e mellett nemcsak költő, hanem honvéd és hős vala, ki a csatatéren leié dicső halálát, élteté emlékét s ezzel kapcsolatban a derék Félegyháza lelkes népét és főbiráját, ez ünnepély rendezőit ; az akadémiára s annak elnökére, Eötvös báróra és küldötteire Szabó Ferencz prépost, helybeli plébános köszöntött, Szász Károly Petőfi most is élő kortársaira, a három legnagyobb magyar költőre, Aranyra, Tompára és Jókaira emelte poharát, mit Perczel a negyedikkel, Szász Károlylyal toldott meg. Gyulai Pál, az akadémia egyik küldöttje, az akadémia nevében szólt. A sok pohárköszöntésnek vége-hossza nem vala, s már égett a világ a termekben, még mindig folytak a köszöntések. Tér szűke nem engedi mindnyájáról megemlékeznünk, — megemlítjük még, hogy élteték a Kisfaludy-társaságot és küldötteit, Reményit, a magyar Írókat és művészeket, a jász-kun ifjúságot és G y ő r ff y Iván, zentai tanító humoros előadásban, mint egyetlen jelenlevő székely, a székely nép üdvözletét mondá el. Már oszladozóban valánk, midőn megérkezett a nemzeti színház tagjainak üdvözlő távirata. Általános éljenzés fogadá e táviratot, s Szász Károly poharat emelt a színház derék tagjaiért, kiket egy uj darab előadása visszatartott a megjelenéstől. Este 7 órakor színi előadás volt, K e s e r ü-B é r- czy Ilon asszony „Petőfi emlékezete“ czimü darabját adták elő nagy könnyedséggel helybeli műkedvelők, köztük a szerző is. Végül Reményi és Füredy gyö- nyörködteték előadásaikkal az ujrázni meg nem szűnő közönséget. — 10 órakor táuczestélyre gyűltek a helybeli és vidéki közönség hölgyei, számban, díszben és szépségben egyiránt gazdagon. Vajda-Hunyadon. (April 14. 1849.) I. Fogadjatok he, ti dicső falak! Fogadj magadba, hires ősi vár ! Légy üdvözölve ! hol a hős lakott, A költő ottan lelkesülve jár. — *) E költeményt, mely egyike a kalhatlan költő ismeretlenebb müveinek s mely tudtunkra még egy gyűjteményben sem jelent meg, Csorvásy ur N. Szalontárói következő jegyzettel küldó be hozzánk : „Petőfi e verset Vajda hunyadOu 1849 April 14-éu éjjel 12 ólától — 4-ig irta. — Egy szobában volt vele e mű írásakor Gesztesy nevű orvos, Bem h zi orvosa. — Jelenleg ezen orvos Torontálmegyében lakik. Ezt az orvost Petőfi mindig per borbély czimezte. E költeményt ezen orvosnak olvasta fel legelőbb. magyakokszAg és a nagy vilAg. Mily hős lakott itt! a nagy Hunyadi! Mily lelkesülés éget engemet! Szivemnek hangos dobbanásai, Beszéljetek ti, ajkaim helyett. Itten lakott, tán olykor épen itt Gondolkodék, a bástya tetején, Innen tekintett a jövőbe ő, A honnan most a múltba nézek én. Itt pihené ki fáradalmait, Midőn elzugtak a kemény csaták, Melyek Konstantinápoly tornyain A büszke félholdat megingaták. Jó pihenő hely... csendes szép magány, Mélyen lahajló völgynek zöld ölén, Alant a vár; nem éri vihar, Még a zászlót sem tornya tetején. El van rejtezve a világ elöl E szent magány; beléje már nem lát, Csak messziről fejér fejével a Hegyek nagyapja, a vén Retyezát. II. Szóllott Hunyadvár bámuló gyönyörrel: „Kit látok ? ob, kit látok ? Hunyadit! Megjöttél hát, óli hősök hőse, végre, Kit vártalak négy hosszú századig. Én hitten ezt, hogy vissza fogsz te jőni. Ez a hitem volt, mi erőt adott, Hogy el ne dőljek, hogy viselni bírjam A négyszáz éves gyászt és bánatot. És megjövél... légy hévvel üdvözölve, Hosszan várt vendég, óh hős, óh apám! „Csak az fáj most, hogy nem tud simi a kő . . . Orömkönnyüimet hogy ontanám !“ „Felelt a vendég: „Sajnállak szegény vár, Hogy örömödet el kell rontani, Csalatkozol, nem az jött a kit vártál, Az én nevem Bem és nem Hunyadi.“ Szólt vissza a vár: „Én azzal törődjem, Mi volt akkor, s mi mostan a neved ? A név múlandó, változékony; a mi Örök, azt nézem én, a szellemet. Nem a nevedről, hanem szellemedről S annak müvéről ismerek reád: Az vágy, ki voltál négyszáz év előtt, most Te mentetted meg a magyar hazát.“ — PETŐFI SÁNDOR. *) A bánsági bányavidék és az állanivasut kőszéntelepei. (Képpel a 495. lapon.) II. Oravicza határát átlépve, már az uradalmon belül vagyunk. Maga a város is, a mint a hegy fokán terül el, amphitheatralis csoportokban házaival, s az aknáknak közbe ásitozó sötét üregeivel, — már első pillantásra sejteti az utassal, hogy bányavidéken jár. De ettől eltekintve észrevé.eti ezt vele még a sajátságos disz is, melylyel az utczákon settenkedő itteni fehér nép ékeskedik. Ugyanis a lány rendesen, s találkozik közte asszony is, aranypénzekből fűzött lán- ezot hord nyakán, ks ez már magában is hirdeti Oravicza földének aranytermő voltát. Évente 20 font szin- aranyt olvaszt itt a társaság, de meg ezüstöt is, még pedig 170 fonton felül. Azonkívül bányái réztartalmu érczet is szolgáltatnak, meglehetős mennyiségben, de ennél közvetlen nagyobb jelentőséget kölcsönöz Oravi- czának kereskedelmi tekintetben az itt működő paraffin- és photogéngyár, mely esztendőszámra amabból 2600, az utóbbiból meg 60,000 mázsát szolgáltat. A hozzá való nyers anyagot Stájerlakból (Steierdorf) nyeri, melylyel egyenes vasúti összeköttetésben áll. E vasút, tekintve a roppant helyi akadályokat, melyeken mentében diadalmaskodik, a nagyszerű technikai építményeket, mik ebben támogatják s végre a ritka báju tájakat, melyeken átvonul —• méltán mondható a magyar Semmering-pályának. Már csak az irány is, melyet követ, fogalmat adhat, mekkora bátorság, kitartás, leleményesség és áldozatkészségbe kerülhetett létesítőinek e csodával határos mü alkotása. A legrövidebb ut ugyanis, mely Oraviczáról Stájerlaknak vezet vala, a Predetta fensik lett volna, de ez oly borzasztó meredekben nyúlik a légbe, hogy sok helytt oly sima élesen emelkednek oldalai, akár a borotva. Természetes, hogy a helyzet ilyetén érdességét-V móddal elhárítani nem lehetett, és igy, j szerű tervet végkép elejteni legyenek kényí rászánták magukat a birtokosok és közegeik fensik megkerülésére, vagyis egy oly munkái amazoknak erejét, emezeknek meg buzgalmát — nyos vala — rendkívüli módon veendi igénybe, dá n részt meg azzal kecsegtetett, hogy ha sikerül,‘helyet biztosit számukra azoknak sorában, kiknek neveié mint a civilisatio legfényesb tanujeleinek alkotóit mindvégig elismeréssel emlegeti az utókor. Tehát 1850-ben hozzá fogván az építéshez, Ora- viczától nyugatra a Predetta töve, a Tilfa körül indulva 1854-re elkészültek mintegy mértföldnyi úttal, mozdony alá igazítva azt egészen a Lisszava patak mosta völgyig. Itt azonban fennakadván még két vizjárta térség és a Zsittin patak vájta völgyszorulaton, a begyek aljában vesztegelni voltak kénytelen. Utat mégis ejtettek maguknak reájok, olyképen, hogy egymásután három csigához igazított lejtőt hánytak fel, melyek összmagasságukban elérték ugyan a bányák tengerfölötti színvonalát, de ezek innen mindennek daczára még jó távol estek és töméntelen kanyarulatokban a meredek alján tovacsavarodó pályán, lóvontatta kocsikon lehetett csupán hozzájok közelíteni. Ekkép ugyan a stájeilaki bányákhoz is hozzá férhetett az ipart ébresztő forgalom, de két körülmény azt mindamellett nagyon megnehezítette. Egyrészt a csiga utjáni szállítás a lejtőkön és az átrakodás a mozdony vontatta kocsikra, Oravicza alatt, pótolhatlan sok időbe került; aztán meg a bánya kőszéntermékei idővel annyira felszaporodtak, hogy ilyetén közlekedési eszközök mellett talán esztendószámra tkell vala ott vesztegelniük, mig rá került volna a sor ovább szállításukra. Ezen segítendő, a társaság elhatározta az Oraviczáról indított mozdony járta vasútnak egész Stájerlakig való kiépittetését. Czéljúuak elérésére részben felhasználta a hegységen keresetül vivő lójárta pálya alapját is. A mozdonyhoz igazított már meglévő vasút a Liszszava mosta völgyben, Majdon állomással végződvén, e hely és a Krassova magaslatot metsző 2094 lábnyi nagy alagút közt lett a folytatandó vasút nyomvonala (trace) megválasztva, úgy hogy csak ennek hoszasága 2 */a mértföidet tesz. A Krassovai alaguton túl aztán még egy mértföldre terjed, és pedig a leg- kacskaringósabb tekervényekben, mert ezentúl mai- ismét oly roppant térbeli nehézségek vannak elejbe gördítve, hogy a társaság csak ezen szélső pálya részen is 6 utvezetéket (viaduct) volt kénytelen különböző völgyszorulásokon keresztül építtetni. Mindössze apálya körülbelői 4 ’/2 mfdnyire terjed. A Zsittin mosta völgyben a pályával együtt változik a táj is. Mig a Liszava völgyében csak ritkán tűnik fel egy-egy sziklasor, és hegyei magas és meredek voltának daczára, a vidék a mezőföld és erdőség egyesülten kölcsönözte szelid jelleget viseli magán, — emitt meg ellenkezőleg, rideg, kopár bérczvadoDba jut az utas. Ks ilyenben jár mindaddig, mig a Zsittin-pa- takmosáson túl nem ér, tekervényes alaguton végig, a sik völgybe. Az ezt áthidaló 20 láb magasságú ut- vezeték (viaduct) körül a térség megint nyájas szint ölt, bár itt is olyannyira zilált, hogy szüntelen váltja fel mentében egymást alagút és utvezeték, kivált feljebb, az Isvor forrás tövében. A sok áthidaláson keresztül hatolva, végre felérünk a hegység tetejére, a Krassovai alagút elé. Mialatt a mozdony itt vizet szed, mi meg nézzünk körül a vidéken. A krassovai magaslatról nyíló kilátás, bő távlata, a körébe szorult tájaknak tarka változatosságban jelentkező szépsége és regényes színezeténél fogva oly gyönyörű, hogy e részben méltán sorakozhatik sok olyan mellé, melyet a müveit nyugat által minden zege- zugában ismert Svájczban megcsudál a mindenünnen oda- sereglett tourista. Napnyugatra, középszerű bórczeken végig pillantva, mélyen alant a kékellő légürben úszó bánsági rónán, és rajta Detta meg Denta festőileg elnyúló helységeken akad meg szemünk. Közelebb északról a felső Karrasz mosta mély völgy, a rajta átvonuló resiczai úttal köti le figyelmünket; feléje gömbölyűn domboruló, kopár, szirtes hegyhátak húzódnak, helylyel közzel mély szorulatoktól megszakítva, melyek alján azonban viruló növényzet pompázik. Ily hegyszo- rulatban fekszik Krassova falu is, mely azon irigylésre méltó hírben áll, hogy a bányavidék legszebb leányait rejti csinos fehér kázikóiban. A Karrasz völgyén túl hegy hegyet ér, azonban csak jobbra emelkednek magasabban, leghatalmasabb csúcsokat a Muntye-Sememtzben birván. Ezen 4000 lábnyi magasságú kúp még a nyár derekán is hóval van borítva; keleti határát képezi az államvasuti uro- dalomnak. Dél felől szintén magas bérezek kékellenek. A keletre eső gyönyörű erdőségbe pedig a krasz- szovai alaguton keresztül érhetünk csak.
