Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz
r 6 5 «^ ttísiai. rjáUjost nem adják ki. Napirendi vita a Peiőfi-ülés Körül, Ezután az elnök tette meg napirendre vonatkozó javaslatát. Azt javasolja, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi ülését március 20-án, kedden délelőtt 11 órakor tartsa meg. Napirendben szerepelne az erdészeti türvénv- ! javaslat harmadszori olvasása, továbbá a gazdasági munkások támogatásáról szóló törvényjavaslat kiegészítése. Az elnök javaslatához Horváth Zoltán szólalt fel elsőnek. Nem fogadja el az elnök indítványát. Indítványozza, hogy a Ház holnap, március lö-é.n tartson «lést, amelynek napirendjén egyedül Petőfi Sándor emlékének megörökítéséről szőlő törvényjavaslat tárgyalása lenne. Indítványozza továbbá, hogy március 20-án. Kossuth Lajos halálának évfordulóján a gyász jeléül a Ház ne tartson ülést. Ezután Lukács György szólalt fel. — Mindnyájunknak szive vágya volt, — mondotta a szónok -— hogy ünnepi ülésben áldozhassunk Petőfi Sándor emlékének. Erre nézve a Ház közoktatásügyi bizottsága javaslatot is telt, azonban sajnos, a pártok között nem sikerült olyan megállapodást létesíteni, amely az ülés lefolyását a legüsmepéiyescbb formában biztosíthatta volna. — Biztosítani kívántuk az ülés ünnepélyes lefolyását, hogy méltó legyen Petőfi emlékéhez. Miután ez nem sikerült, kénytelenek voltunk erről lemondani. Egyébként is a képviselők nagyrésze a fővárostól távol lesz és ö is Petőfi Sándor emlékének kíván áldozni kerületében. Ezért hozzájárul, hogy az elnök napirendi indítványát fogadják eh Ami Kossuth Lajos halálának évfordulóját illeti, hogy azon ne tartson ülést a Ház, bár a legmélyebb gyász ül a lelkűnkben, de a munkát azért nem kell, hogy a gyász megakassza. Horváth Zoltán: Schwarzgelbek most isi Viharos felzúdulás a jobboldalon: Vagyunk olyan magyarok, mint odaát! Szakács Andor szólalt fel ezután. Hozzájárul Horváth Zó'l-'ri Indítványához. Kívánja, hogy vegyenek fel a Petőfi emlékéről szóló törvényjavaslatba egy pontot, mely Petőfi szellemi hagyatékát szabaddá teszt, Uitbanics Kálmán az elnök napirendi Javaslatához járul hozzá. Bethlen István miniszterelnök szólalt fel ezután. Nauvon szívesen hozzájárult volna ahhoz, hona a nem. Zfbnjült* március 15-én ülést tartson Petőt! emlékének törvény beiktatása céljából. Tette volna ezt abban az esetben, ha biztosítva látta volna, hogy er ds ülés valóban ünnepélyes, léfo- Igám lesz' és semmiféle disszonáns ''hang v m fogja zavarni. Felkiáltás a szocialistáknál: Éljen a sajtószabadság! Bethlen István gróf miniszterelnök: Ilyen - értelemben teltem javaslatot az telnökségnek, azonban az elnök ur sajnálatomra arról győzött meg, hogy az ellenzék egy frakciója ezen az ülésen nem mulasztaná el a maga részéről politikai vitát felidézni. — E? az oka, hogy a Petöfi-üime. pélyt nem tartjuk meg. Azt hi-'zem helyes is, hogy ebben a kérdésben sein tudunk egyetérteni. Ez az oka, hogy az elnök napirendi javaslatának elfő. gadását kérem, Ezután az elnök szavazásra teszi fel n kérdést. A Ház nagy többsége az el- nők napirendi javaslatát fogadja el’ sőt az ellenzék egy része is, ie/y Garil Gaszfon, Farkas Tibor és a párton kívülieknek néhány tagja is az elnök hu váslaia mellett foglal állást. Peidl Gyula személyes kérdésben kér szét A miniszterelnök azt mondotté hogy ellenzéki fri.koió tette le« hetetj-mné, hogy niegíefelö •formáiban a nemzelgyüíés hódolatát nyilvánítsa: Petőfi szelleme iránt. Szcitovszky elnök ur közölte velem a miniszterelnök ur javaslatát a Petőfi-féle törvényiem« 'térre vonatkozólag, éppen azért ügy érzem, hogy nem hagyhatom szó ne!« kül azt, mintha akárki, akár a szocialista párt ünneprontó akart vclná lenni, A mi részünkről ez a szándék nem volt meg, hanem igenis azt akár« Lik, hogy ha ez az ünnep őszinte, akkor a: Petőfi szellemében történjék- De amikor azt tapasztaltuk, hogy $ világon mindenütt száz százalékkal led hét ünnepelni Petőfit, csak nálunk* állapítják meg rendőrileg a percen« tuális ünneplést, akkor természetese«; követeltük a Petőfi törvényjavaslatnak\ ohjértdmü kiegészítését, hogy semmi-} féle rendőri vagy közigazgatási hatóság bele ne avatkozzék abba, hogy milyen, mértékben szabad ünnepelni Petőfi; emlékezetét, ’ $, Ezután Bethlen István gróf miniszterelnök | áll fel szólásra: Az itt most elhangzottak bizonyítjak azt, hogy helyesen járt el, ami- | kor a szocialista párt kívánságát ] visszautasította, mert igenis van- ii nak, akik csak bizonyos százalékig j akarják ünnepelni Petőfit. Ez a százalék azonban csak 5 százalék akar lenni. jj (Nagy taps a jobboldalon.) Mert! például csak azt a költeményt akar« nák Szavalni, hogy Akasszátok fel rt királyokat! (Fekiáltások a szocialisták részéről: Budaörs, Budaörs!) Nem) Petőfit, hanem a saját nézeteiket akarják Petőfin keresztül' tolmácsolni. (Vagy taps a jobboldalon.) Horváth Zoltán: A királyt is internálták! Bethlen István gróf: Ehhez azonban én természetesen nem nyuithattum segédkezet. A: ülés folytatásáról innunk más helyén adunk tudósítást, • \ f(U éL (ti. Wiet/iC kV