Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz
1 ) r 1 a _ A Petőfl-Társasság; Ülése. A P eiőfl-Túrsaság vasárnap délelőtt fél; tizenegy órakor tarlova február havi felolvasó ülésót Pékár Gyula elnöklete alatt, Az elnök megnyitó beszédében ! r;-'’mutatott arra, hogy az 1922-es es®, i tendöben két nagy üstöieös Pályája kering oly nagy magasságban, ahol a gyü’-ölet már megszűnt, csak a szép, i jó és igaz eszméje uralkodik. A két [ üstökös Petőfi és Moiiér. Párhuzamot ran a két költő között, akiknek pályája nőm egy rokon vonást mutat. Magyar, országon 123 éves Moliér-kultusz van. Belgrad, Bukarest és Prága, a kegyelt városok mutathatják fel a kultúrának ekkora megértését. Az orszógos Petőfi, ünnepélyek széptemberben kezdődnek és Petőfi halálának évfordulóján, július 31-ikőn érnek végiét. Az ünnepségek kulminációja Szilveszter éjszakáján. Petőfi születésének éjjelén les*. Reméljük, hogy miként mi Moliért, viszont Petőfit az egész világ, északtól délig ünnepelni fogja. Ezután Szávay Gyula főtitkár tette meg jelentését megem’ifette, hogy 78 éve, február 12-én indult .el Petőfi vékony ruhában, fellegaajló köpönyegben, kezében ősz. szegyüjtött költeményeivel Debrecenből Budapestre. Szólt ezután a Petőfi-in-* nép országos készülődéseiről. Az ünnep március 12-én lesz. Ugyanekkor ünnepük Jászai Meri jubileumát, avatják a Petőfi ereklyemuzeumot. Bejelentette még a Ziborszky-pályázat eredményét. Három pályázat érkezett be. A bírálók a dijat a Julia színműnek ítélik oda. A. jeligés levél felbontásánál kilüot, hog^- a szerző ismeretlen kivan maradni a <». .‘ab szinrehoza- taláig mert különben mászik az irigyek és ünneprontók. Sas 'de olvasott fel ezután több költemény í~“ «ry hatással. Ferenczy Zoltán Az egys^y rüség elve Petőfinél cimü értekezését, Szávay Zoltán és Szalmára István költeményeket. Kenedy Géza a Hodsa meséiből és végül Jakab Ödön költeményeiből olvasott fel. Azután zárt ülést tartottak.