Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz
f —- (Széchenyi emléke a Petőfi-Társas ágban.) A jRÍgnagyobb magyar emlékének előkelő színvonalon 'álló ülésében áldozott vasárnap délelőtt a Petőfl- Társaság, amelynek elnöke, Pékár Gyula, valóban ünnepi szellemű beszédben ecsetelte Széchenyi István korszakalkotó tevékenységét. Ferenczy Zoltán alapos i tanulmányozásra valló emlékbeszéde felölelte a hai- i hatatlan hazafi egész pályáját. A zajos tapssal fogadott felolvasás után Lázár István, a bibliai történetek népszerű Írója mutatta be egy szintén bibliai tárgyú, poétikus rajzát; Petri Mór pedig nagy tetszést aratott hazafias tüzű költeményeivel. Bán Aladár a finn költészet néhány remekét mutatta be sikerült fordításban. — A felolvasó ülést zárt ülés követte, amelyen Sas Ede terjesztette elő Jászai Mari telkének ügyét, amelyet lapunkban már ismertettünk. A társaság megbízta elnökét, hasson oda illetékes helyen, hogy a kérdést méltó módon rendezzék. Elhatározták még, hogy részt vesznek Borsod vármegye és a miskolci Lévay-kör ünnepén, amelyet Lé- vay József, a kiváló költő emlékezetére rendez. Elhatározta a gyűlés azt is, hogy a Petőfl-Társaság ötvenéves jubileumára, március havában diszes évkönyvet ad ki.