Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz

—f ‘ b * ^''TíriPí^r ffiinlvíi" ülése.) Vasárnap délelőtt a TudönSnyos Aka­démia kistereiében nagy közönség előtt tartotta meg a Poí-őíi-Társaság havi íöl- olvasó ülését. Az üléson Felár Gyula elnökölt, kinek nmgnyitója után Szárny Gyula •terjesztette elő főtitkári jelen­tését a pályázatokra bőségesen beérkezett anyagról és a Pötőfl-Társaságnak bekül- . dött ujább adományokról. Az első fid- ; olvasó Flóra Ferenc volt, aki Tömörkény j Istvánról tartotta meg emlékbeszédét. Az 1 akadémiai emlókbeszédek pátoszát mel­lőzve a bensőséges barát melegszívű megemlékezésével .színes és megindító Í épben . rajzolta meg Tömörkénynek, k embórnék, az újságírónak, Szeged Iml- •rális lelkének és a nagy magyar Írónak épét, melyet a közönség mindvégig ősz- itlan érdeklődéssel figyelt és elismerés­ei jutalmazott. Utána Komáromi János., legfiatalabb petoflsta, a Magyarság belső iurkatársa tartotta meg székfoglalóját, ilolvasván egy részletet »Esze Tamás, ? "j mezitlábasdk ezredese« című most.megi elenő regénvóbőL Az Esze Tamás csatá­járól szóló prózai epikus éneket olvasta föl; a kumevilágba belemerült költődiák­nak kuruc hősi eposzi hangján elmondott Játomásos képek megfogták a hallgatóság szivét és magyarságára ébresztették. A fiatalság és a földből szakadt magyarság hangja csendült szót az öreg akadémiai fala k között, a viharvert sorsú Petőfi-Társaság asz­tala mellől, a közönség áhitatos figyelemmel merült el a föltámadó kuruevilágban és még bensőségesebben szivébe fogadta a háborús évek folyamán megismert iró­• ját, a kuruclólektől lolkezetfc patak o diákot. Pékár Gyula, mint a Petőfl-Tár g saság elnöke, meleg kézfogással fogadó , Petőfi zászlaja alá a csapatnak legnjabb ka 1 tonáját. Végül Stávay Gyula olvasott fel • A Géczy Istvánnal együtt irt és Akadémia: 100 aranya» pályadijat. nyert Dózsa . Györgyről szóló drámáját ismertette, egyes szemelvényeit is fölolvasva s egy- ’ bon kifejtette a Dózsa Györgyről való í tragikai szemléletét a mostanában elő­adott Hevesi-féle 1511 Dózsájával ellen­tétben. * (A gyermckkéDsskön v v-JÍ-i * mi

Next

/
Thumbnails
Contents