Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz
Kisfaludy Mihály Horváth János Jilek Ferenc alelnök, jegyző. elnök. Tudomásul. A lanitóegyesület díszközgyűlése utánd. e. í 1 órakor ugyancsak a vármegyeháza dísztermében a Veszp- rémvármegyei Iskolánkivtíli Népművelési Bizottság tart közgyűlést. Felkérjük a tanítói közgyűlésen megjelenő összes tanító urakat,- valamint tanítónő és óvónő urhölgyeket, hogy ezen bizottsági ülésen teljes számban részt venni szíveskedjenek, mert ezen ülésen oly ügyek fognak tárgyaltatni amelyek a tanítóság iskolánkivüli népművelési munkájának módjait fogják részletesen ismertetni. Hazánk jövendő sorsa első sorban attól függ, mennyire leszünk képesek az egykor jellemével, lovagiasságával, és áldozatkészségével kitűnt magyar nép lelkében támadt ijesztő romokat eltakarítani s a romok helyébe a régi erények éltető tüzét meggyujtani. Ebben a munkában részt kell vennie minden magyar embernek, elsősorban pedig minden magyar tanítónak, akinek lelkét a becsületes és önzetlen hazafiaság melege hatja át. A Veszprémvármegyei Iskolánkivüli Népművelési Bizottsága feltétlenül számit arra, hogy ezen közgyűlésén vármegyénk minden tanítója részt vesz. A tanítói közgyűlés napjain délután 2 órakor a vármegye tanítósága testületileg fog felvonulni a Veszprémben f. évi junius hó 29-én megnyitandó országos ipari és gazdasági kiállítás megtekintésére- A rendkívül érdekesnek és tanulságosnak ígérkező kiállítást igen melegen ajánljuk kartársaink figyelmébe, hisz ipari és gazdasági fellendülésünk szintén egyik rendkívül fontos feltétele egy boldogabb Magyarország kiépítésének. E helyen ismételten kérjük kartársainkat, hogy a kiállítást igen fontos nemzeti érdekekből községeikben a nép körében propagálni szíveskedjenek. Az általános tanitóegyesületi diszközgyülésre névre szóló meghívókat nem küldünk szét, azért arra kérjük kartársainkat, hogy ezen meghívót községeikben azon Kartársaknak is mutassák meg, akik a Veszprémvárm. Népoktatásra nem fizetnek elő s őket a közgyűlésen való részvételre buzdítsák. Miután reggel Veszprémbe csaknem minden irányból jön vonat s délután, illetve este szintén minden irányban vissza lehet utazni, nagyobb mérvű elszállásolásra nincs szükség. Ha azonban egyesek mégis előző nap kénytelenek ideutazni s igy elszállásolást igényelnek, ebbeli szándékukat lev- lapon legkésőbb junius 25-ig jelentsék be Hábrik István népművelési titkárnál (kir. tanfelügyelőség) s ugyancsak nála jelentkezzenek 25-ig azok is, akik a gyűlés napján közebéden óhajtanak részt venni, mert közebédet a mai nehéz viszonyok miatt csakis megfelelő számú kartárs jelentkezése esetén rendezhetünk.