Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz
19S1. február 24., kedd. PESTI HÍRLAP 3 Nemzeti jelleg és irodalom. Hegedűs Lóránt, lapunk főmunkatársa, a következő levelet intézte dr. Ligrddy Ottóhoz, lapunk főszerkesztőjéhez: Kedves Barátom Ottó! Az egyik kormánylap már két vasárnap hasábokon át támadja a Cobden Szövetségben nemrég „A Magyar irodalom igazi ábrázata“ címmel tartott előadásomat. Két olyan férfiú, Szász Károly és Négyesy László Írták e cikkeket ellenem, akiknek sem jóhiszeműségében, sem egyéb jó tulajdonságaiban nem kételkedem, akiket soha meggyőzni nem fogok azért, mert annyira ellentétes irodalmi nézeteket vallunk; de akik most támadnak egy olyan előadást, amelyet nem hallottak, amelynek szövegét nem olvasták, hanem pletykák és félig kiragadott szavak alapján az irodalmi kritika karikatúráját mutatják be a közönségnek, mert tudtommal a konservativ kritikának is kötelessége, hogy előbb olvassa el, vagy ismerje azt, amit támad. így keletkezett azután az, hogy valószínűleg felültetés alapján, e két irodalmár hihetetlen vádakat emel ellenem, amelyeket nemcsak visszautasítok, hanem amelyek kel szemben minden törvényes védelmi eszközt igénybe fogok venni. Szász Károly tisztelt barátom nagyemlékű Vargha Gyula védelmére kel és azt állítja, hogy a Cobden Szövetségben tartott előadásomban őt megtámadtam; ennek éppen az ellenkezője az igaz: Vargha Gyula nemes egyéniségéről hozzá méltó módon emlékeztem meg. Azután rám fogják, hogy ón Négyesy Lászlót, sőt a Kisfaludy Társaságot bántottam. Mindez hallucináció. Ellenben megtámadtam — mert kötelességemnek tartottam — Császár Elemérnek, a budapesti egyetemen az irodalomtörténe- lam tanárának és az Irodalomtörténeti Társaság elnökének két munkáját. Az egyik munka, amelynek címe „A magyar irodalom nemzeti jellege“, felolvastatott a Petőfi Társaság elnöki székéből, azután a Budapesti Szemlében közzététetett, ami még mind nem lett volna baj, de szerencsétlenségre idegen nyelvre forditva, a kormány egyik propagandakönyvében külföldre vitetett és alkalmas arra, hogy a magyar irodalomtörténetet kompromittálja. A másik hihetetlen egyetemi előadásai.--^Négyesy László nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni, hogy oly súlyos és képtelen vádakat emelt velem szemben, amelyeket semmiféle magyar iró magán száradni nem hagyhat. Mindezt teszi azért, mert nem ismeri előadásomat, az onnan kiszedett kavicsdarabokat egy más mozaikba, egy torzképbe rakja, amely tökéletesen az ellenkezőjét mutatja annak, amit én állítottam és amit 6 is meghallott volna, ha előadásomra eljött volna. A konzervatív kritikának ez a tréfája már valóban túlmegy minden határon. Az én védekezésem nagyon könnyű, mert az illető előadásomon egyetlen olyan gondolatot sem mondtam, amely a Pesti Hírlapban öt év óta megjelent irodalmi cikkeimben elő nem fordult volna, sőt legnagyobb részben szóról-szóra ismételtem mondataimat is, amelyeket annakidején a közönség nagy tömegei nemcsak örömmel hallottak, hanem több jó magyar iró az irodalomtörténet retrográd iránya elleni felszabadításként dicsérte. Négyesy László tisztelt (nem tudom, barátomnak vagy ellenségemnek mondjam-e), először is ha- zafiatlansággal vádol és azt mondja: „Még ennél is súlyosabb megítélés alá esik a faji jelleg követelése ellen intézett támadás. Hevesen támadta azokat, akik irodalomban, művészetben lényegesnek mondják azt, amit faji jellegnek, helyesebb szóval nemzeti sajátosságnak mondhatunk. Szerinte a faji jelleg primitívség, ennek pusztulnia kell a fejlett irodalomból. Ki is gúnyolja a faji jelleget.“ Mindennek éppen az ellenkezője igaz. Én Császár Elemért azért támadom, mert a külföldre kivitt müvében a magyar irodalom nemzeti jellegét, tehát azt, ami más irodalomtól, franciától, angoltól, olasztól megkülönbözteti, abban keresi, hogy a mienknek faji jellege van. Ezzel szemben állítottam és bizonyítottam ugyanazt, amit Négyesy László is bizonyít, hogy minden igazi irodalomnak megvan a maga nemzeti jellege. Akkor azután tovább mentem és azt bizonyítottam, hogy amit Császár Elemér a maga rövidlátóságában a magyar irodalom faji jellegének nevez, az montenegrói primitívség és nem faji jelleg.'Mert nem faji jelleg az, ha Goethével összehasonlítva Petőfit, ez utóbbi nem járt külföldön, nem faji jelleg az, ha magyar tárgyakat dolgozunk fel és nem faji jelleg az, rmi az illető tanár ur szerint a magyar irodalmat megkülönbözteti a külfölditől, „az úri felfogás“. Szerintem — és ez volt Cobden-előad ásómnak tartalma és eszmemenete —, a fa.ji jelleget mutatja kettő. Az egyik a magyar nemzetnek ama mély dacos lelke, mely a külföldi irodalmi irányokkal szemben éppen úgy feltámad, amint politikája is mindig a dacra van berendezve. Ezt hosszan és példákkal kimutattam. Azután megtalálni a nemzeti jelleget abban, ami az összes más szerelmi líráktól különbözik, hogy idézzek: „a szerelem csillagsugarának az a fénytörése, amely a magyar szerelmi lirát oly sok- szerüvé teszi és amelynek alapján azt az Ady Endrét, akit- éppen a szerelmi lira tett költővé, a konzervatív kritika nem akarta megtűrni az irodalomban. Ezen az állásponton lehet vitatkozni, de azt, aki a magyar irodalomnak ezt a nemzeti jellegét keresi, hazaflatlansággal vagy a faji jelleg elleni tüntetéssel vádolni nem lehet Ezt visszautasítás nélkül hagyni bűn. És ha támadóm azt mondja, hogy „el kell bámulnom az előadó gyermeteg könnyedségén, mellyel a sulykot elveti és ártatlan kedéllyel a legnagyobb cinizmusba esik. A faji jeleg és a nemzeti sajátosság leszólása, primitívséggé degradálása általában véve hamis tan, nálunk éppen kárhozatos tan.“ Akkor erre azt felelem, hogy a második mondatot aláírom, az elsőt azonban Négyesy László figyelmébe ajánlom, mert éppen ezzel a gyermeteg könnyedséggel és cinizmussal támadja hazafias érzéstől diktált előadásomat amelyet nem ia hallott Amint cmlitám, a szerelmi lirát tartom a magyar nemzeti irodalom legnagyobb és világértéket képező kincsének. Ezzel szemben Négyesy László azt mondja: „A Hegedűstől hirdetett tan szabadlevelet ad az érzékiségnek az irodalomban, pedig az irodalom átlaga máris mélyre süllyedt.“ „Ha Hegedűs tanitása elterjed, tovább fertőződik regényirodalmunk és líránk és maholnap nem tudunk a fejlődő lányok kezébe könyvet adni, roppant kárára érzelmi szükségletünknek és művelődésünknek.“ Ezzel szemben felhívom mind az őt- vagy hatszáz hallgatót, akik előadásomon ott voltak, hogy én, szemben éppen Császár Elemérrel, a szerelmi lira mélységében látom a költészet kútfejét és azt mondtam, hogy minden nagy költői alkotásnak, legyen dráma vagy lira, sőt minden nagy politikai vagy műszaki tettnek is, indítója a férfinak a tiszta nőiség felé érzett szent vonzódása. Ma is áll, amit mondtam és védem minden elcsavarással és kicsinyes csufondárossággal szemben. Szerény nézetem szerint Szász Károlynak és Négyesy Lászlónak nem ellenem, hanem Császár Elemér fentnevezett könyve és megdöbbentő egyetemi előadásai ellen kellett volna fordulniok. Ha a nemzetnek volna önérzete (amelyet napról-napra ébreszteni igyekszem), nem turné, hogy hivatalosan oly torzképeket adjanak Petőfi Sándorról és más nagyjainkról, mint Császár Elemér egy. tanár iro-f dalmi jegyzeteiből az ifjúságnak ad, aminek egyet len mentő körülménye lehet az irodalmi tudás nag; fogyatékossága. Most pedig a kormány félhivatalosához fordu lók, mely megrendezte ezeket a támadásokat. Utóvégre mindennek van határa. Nyugodt fővel mondhatom, hogy nehéz életem megpróbáltatásai között mindennapi munkával dolgoztam a nemzetért és szenvedtem érte. Tettem mindig önzetlenül, senki soha nem mondhatja, hogy magamnak akartam volna valamit. Nem tettem mást, mint amit teszek ma is: küzdöttem az igazságért, még pedig csak a magyar igazságért. Ha pedig ezen felvilágosítások után — amelyekkel talán a jóhiszemüek félreértéseit jfajót megcsodálják ha U ixairon- s h ampo ónnal apolja 1 csomag 36 fillér 2 mosásra elég! ; sikerült eloszlatni —, bábki azt állítja, hogy én az irodalom faji és nemzeti jellegének kigúnyolását cé- 'ieztam, az irodalmat az utcalányok érzékiségére akarom leszállítani, vagy pedig bárminő kiváló „vicc“ kedvéért erkölcsi értékeket teszek kockára, azt rosszakaratú rágalmazónak tartom. \j|jon elő .és viszem a törvényszék elé. ''‘'“'-—•Kedves Barátom Ottó! Nagyon leköteleznél, ha ezt a nyilatkozatomat a Pesti Hírlap nagyszerű tábora elé terjesztenéd, amely oly nagy melegséggel, oly soha meg nem hálálható ragaszkodással kisérte mindig politikai és irodalmi csatáimat. Baráti szeretettel vagyok igaz híved Hegedűs Lóránt. A kormányzó átadta a kitüntetetteknek a Corvin-láncokat és koszorúkat. (Felvételünk a Képes Pesti Hirlapban.) Horthy Miklós kormányzó hétfőn délelőtt a királyi várpalota Mátyás-termében ünnepélyes keretek között adta át tulajdonosaiknak a Corvin-láncokat és Corvin-koszorukat. Tíz óra után kigyultak a Mátyás-terem hatalmas csillárai s ragyogó fénnyel töltötték be a gazdag renaissance-faragásu, tölgyfaburkolatu termet. Feltárták a terem ajtóit, felsorakoztak a bejáratnál a diszruhás alabárdos testőrök s gyülekeztek a kitüntettek, a férfiak előírás szerint frakkban, a nők estélyi ruhákban. Mátyá • király szobra előtt, amely a terem Krisztinavárosra tekintő oldalának közepén áll, ábécé sorrendben állottak fel a Corvin-láncosok, Berzcviczy Albert, Herczeg Ferenc, Hubay Jenő, báró Korányi Sándor, Ravasz László, gróf Teleki Pál, báró Wlas- sics Gyula és Zala György, mögöttük pedig ugyancsak ábécé sorrendben a Corvin-koszorusok. Pár perccel tizenegy óra előtt Soltz Andor folyamőrkapitány szárnysegéd jelentést tett a kormányzónak. Az egybegyűltek éljenkiáltása közben megjelent a kormányzó tengernagyi díszben, mellén a magyar érdemkereszt csillagjával s összes kitüntetéseivel. Kíséretében volt gróf Klebclsberg Kunó kultuszminiszter, nyakában a Corvin-lánccal, amelyet a lakosztályban nyújtott át neki az államfő, Vértessy Sándor, a kabinetiroda főnöke, Koós Miklós alezredes, első szárnysegéd, Bercsényi László kapitány és Molnár Gusztáv százados szárnysegédek. Amint a kormányzó elfoglalta helyét a Mátyásszobor előtt, s mögötte elhelyezkedett kísérete, gróf Klebelsberg Kunó a kormányzó felé fordulva, üdvözlő beszédet mondott: — A magyar nemzetet is — mondotta többek között — az a körülmény teszi méltóvá arra, hogy Közép-Európában, a világ nemzeteinek ebben a belvárosában, foglaljon helyet, hogy örök művelődési értékeket tudott kitermelni. De hogy egy állam valóban kulturállam legyen, nem elégséges pusztán az iskolaszervezet kiépítése és fenntartása, ahhoz kell a művelődés munkásainak méltó megbecsülése is. Ez vezette rá már I. Ferenc Józsefet a Pro litteris et artibus jelvény megalapítására, amelyet magyar Írók, művészek és tudósok még ma is büszkeséggel viselnek. De ebből az egész monarchiára közös díszjelvényből szükségképen hiányzott a magyar vonás és ime most, hogy a Pro litteris et artibus adományozása egyébként is lehetetlenné vált, Főméltóságod a nagy magyar mecénás király. Hunyadi Mátyás emlékére a magyar szellemi érdem jutalmazására megalapította a Corvin-láncokat és a Corvin-koszorukat. De Főméltóságod különös és mindnyájunkra felejthetetlen kitüntetésben részesíti a magyar irodalom, művészet, tudomány és kultúrpolitika kiemelkedő képviselőit azzal, hogy őket magas körében egybegyüjtötte és számukra a láncokat és koszorúkat személyesen nyújtja át A kormányzó beszéde. A kormányzó a következő beszéddel válaszolt: — A mai napon, Mátyás király születésének 491-ik évfordulóján, a budai várhegy e déli oldalán, ahol az ő palotája állott, ebben a teremben, amelyet róla neveztek el s ahol Fadrusz János szoborban, Benczúr Gyula pedig képekben örökítette meg alakját, az ő emlékére alapított Corvin-láncokat és koszorúkat személyesen kívánom átadni azoknak, akik a mai páratlanul nehéz időkben kimagasló tehetséggel és rendkívüli odaadással veszik ki részüket abból a. hatalmas szellemi munkából, amely a magyar művelődés szintjének fenntartásáért és emeléséért folyik. A két Hunyadi, az apa, a kormányzó és fia, a király, a XV. századon át feltartották a szultán csapatainak előnyomulását Közép-Európában, de a hatalmas katonai erőfeszítés mellett Mátyás király nem feledkezett meg a művelődés örök értékeiről sem Az ő lángelméjének köszönhető, hogy az Alpoktól északra fekvő országok közül Magyarország fogadta be először a humanizmust és a reneszánszt. Ezért, amikor oiyan kitüntetést óhajtottam alapítani, amelyet kizárólag a magyar irodalom, tudomány és művészet kiváló képviselői és a magyar művelődés fellendítése körül kiemelkedő érdemeket szerzett egyének nyerhetnek el, ezt a kitüntetést a nagy mecénás királyról neveztük el. — Abból a mélységből, ahová nemzeti katasztrófánk döntött, csak az egész nemzet harmonikus ösz- szgfogása emelhet ki bennünket. Ebben az irányban példaadó munkával kell előljárnia Istentől kapott alkotóerejével a magyar Írónak, művésznek és tudósnak. Korábbi nemzedékek erőfeszítéseit meghaladó, felfokozott tevékenységre van szükség és ezért testületükbe csak azokat vettük fel, akik az újjáépítés művéből ma is aktiv részt vesznek. A Corvin-kitiin- tetés alapszabályai pedig gondoskodnak arról, hogy a Lánc és a Koszorú a jövőben is minden külső befolyástól menten, csak a nemzeti szellemben alkotó valódi tehetségnek, az értékes irodalomnak, a nemes művészetnek és a mélységes tudásnak jusson osztályrészül, aminek biztos zálogát látom abban is, hogy újabb kitüntetésekhez immár testületüknek előzetes hozzájárulása is szükséges. Fogadják a munkás magyar tehetségeknek szánt ezt a kitüntetést nemcsak mint már szerzett érdemeik nemzeti jutalmát, hanem egyúttal mint buzdítást a jövőre. A szociális érzék nemcsak arra tanít, hogy a vagyonnal kötelezettségek járnak, hanem arra is, hogy ugyanilyen, sőt még súlyosabb kötelezettség nehezedik azokra, akiket a Gondviselés szellemi vagyonnal, tehetséggel áldott meg. Fejtsék ki annak egész erejét a szenvedő magyar haza megmentése érdekében! — Ezzel a kívánsággal melegen üdvözlöm a Corvin-láncok és a Corvin-koszoruk érdemes kitün-i tetett jeit. Éljenzés követte a kormányzó szavait, majd megkezdődött a kitüntetések átadása. Az átadás megtörténtével báró Wlassics Gyula, a felsőház elnöke a kitüntetettek nevében köszönetét mondott a kormány* zónák: — Midőn e kitüntető megbízatásnak szerencsém van megfelelni, — mondotta — ehhez a köszö- netünkhöz fűzöm azt a minden magyar lelkében élénk visszhangot keltett gondolatot, melyet Főméltóságod a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézet iratában e rend alapítása alkalmából hangsúlyozni méltóztatott. Ez a gondolat az, vajha az uj rend alapítása és az ezzel kapcsolatos intézkedések is hozzájáruljanak ahhoz, hogy7 az előző nemzedékektől örökölt művelődési javainkat a nemzeti bak-
