Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz
* tápot Petőfi Sándor naplójából. X Petőfi-cett" tenáriumnak tálán v£g«ö kicsengje az a szép facsimile-kiadás, amely 1 kétszázötven példányban sok-1 szorosította az eredeít hű kason másai épen Petőfi Sándor naplójának lMS-ban röpiratként megjelent első Írét Ez as egyí ívnyi napló a márei-as lü-lkf eseményekhez fyz rí flexiókat ég éles kritika tár gyává tesz bizonyos mulasztásokat, amelyek yélein énje szerint az el«6 felelős magyar kormányt te®“ heliték. Több iv a naplóból sohasem jelent meg. Sőt valószínű, hogy az események által teremtett hely-' zet következtében, mikor Pest és Buda osztrák kézre került, az első kiadás példányainak legnagyobb1 részét is megsemmisítették, ezért olyan rendkívül ritka a szabad sajtónak ez az érdekes terméke. A' kiadáshoz Ttexa Dezső, Peetvármegye fólevéltárosa, aki az egész hasonmás kiadást sajtó alá rendezte, tartalmas és érdekes bevezető tanulmányt irt, amely, ben kritikailag ismerteti Petőfi publicisztikai jelentőségét. azután ismerteti a Napló megjelenésének történetét. A szép kiadás különben méltóképen egészíti ki azt a gazdag és szép sorozatot, amely Petőfi' ismeretlenebb és jórészt csak múzeumokban megtalálható müveinek is nagyobb nyilvánosságot adott, f y