Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz
mével most kutatón áttekint a segesvári várnak érczbe öntött őrszeme. Mert ez a szobor lát, érez és gondolkozik. S talán nem úgy lát, mint mi idelenn. A szellemek igazságosak, világosan látnak s szenvedély nélkül Ítélnek. Ha sivár, sötét és kietlen a jelen, vigaszt és megnyugvást hoz majd talán a jövendő. Az a mystikus, tiszta, fehér idő, mely nem szennyes a mindennapi élet porától, sarától. Higyjük, hogy eljö még az idő, miről Petőfi látnoki lelke álmodék; higyjük, hogy beteljesül mindaz, a mit az ö próféta-lelke megjövendölt; hogy csakugyan bokréta lesz ez a föld Isten kalapján; hogy nagy, hatalmas és szabad lesz Magyarország. Magyar nép, mely imát rebegsz holnap Petőfi sírjánál s elzenged szobránál a szabadság hymnuszát, ezért küldj buzgó fohászt az Egekhez! 14 BUDAPEST, VASÄRNAP Petőfi sírján. — 1897. Julius 31. — Irtot ttorváth Bőik«. „El gondolná, ki mondaná, Hogy e hely csatatér? Petőfi. Ki gondolná, ki mondaná, Hogy itt, eme helyen, Hói hegytetőn és völgy ölén, Most dús élét terem, Hol ünnepelni összegyűl Honában a magyar: Ott mindegyik rög sirhalom, Mely hős szivet takar? Ki gondolná, ki mondaná, Hogy e tágas mező, Mely ma, ünneplő fényben áll: Kincsrejtő temető? .... Rengett a föld, dördült az ég, Bár fényes dél vala .... A szabadsággal elveszett: Lánglelkü dalnoka! Aztán, zord, hosszú éjszakán, • Csak vártuk szüntelen, Vártuk, hogy mégis, majd talán, Egyszer még megjelen. De nem; úgy vitte égbe fel, Öt mennyek Istene .... A föld nem volt méltó reá: Ne legyen nyoma sei £s itt, amott — elnyomva bár, — Ha mégis szólhatott, Beszélt a hir felőle is: Még él! Még nem halott! Oh, hogy éledt remény s a szív, .., Mesékben hogy hivénk, Mily édes volt a gondolat, Hogy él, hogy még: miénk 1 Egén, miénk! Porára bár Ne leijén is szemünk, Borúban, fényben egyiránt Köztünk van ö, velünk; Csodás lényéből, — kincs gyanánt, — Azért nincs semmi rész, Mert minden szívben, mely dobog, Külön él az egész ! Es nap fényében, láng hevén, A hold sugáriban, Lombsuttogásban éjfelén: Ábrándja, álma van; Gyors szárnyalásban a madár, Mit vágya visz, ragad, Lelke merész röptéből, egy Képpé vált gondolat! S mig rózsa nyílik, lomb fakad Ott, Segesvár terén, S a honi „hármas-bércz“ felett Hajnal kél, nap lemén, Amig ébren vagy, élsz, szeretsz Én édes nemzetem: Lánglelkü költöd szelleme, Tiéd, — veled leszen Oh, ünnepelj bát, ünnepelj : Kincsed el nem veszett; Láthatlanul segítenek Az égi istenek; Egy-egy váratlan sorsvonás, Egy eszme, gondolat, Mely jő, talál, — tőlük hozott Küldetést, szárnyakat. Oh, ünnepelj, én nemzetem! Bár ez érczalkotás - Öltő nyomán, öltő ha jő, —■ Megdől, mint annyi más; Mig a magyarnak lesz hona, Miglen egy szív dobog, A .szabadság, a szerelem“ Költője : élni fog 1 HAZA1ÜK Petői utolsó órái. * — A fehér egyházai csata. — Irta : Jókai mór. . . . Haza, szabadság veszve volt mir; az ólelnek semmi becse; a miért reménykedtünk, as egy becsületes halál volt. Csak az volt a lelkünk előtt, hogy lesz egy második Mohácsa a magyarnak, a hol húsz ezer halott fogja fedni a csatatért; azok közt nekünk is jó lesz megpihennünk. Ez a hit vezette Petőfit is. ő előbb találta Bemet s az elé sietett, a kiről azt irta, hogy második atyja volt, még több az atyjánál; mert ennek csak az életét köszönheti, de vezérének a becsületét. Már akkor atyját, anyját eltemette, elsiratta, kik egy közös sírba lettek eltemetve. Az ő búcsúztatójuk egyike a logutolsó költeményeknek. A meghiúsult népfelkelési kísérlet után elhagyja a fővárost s feleségestől, gyermekestül, dajkástul félre vonul Mezö-Berénybe, legrégibb jóbarátja, rokona Pet- rich Samu házához. Itt nem hall semmi ágyudör- gést. Az uj-szőnyi ütközet, Görgey nagy csatái Vácznil, Vadkertnél, Zselczánál hírben sem jutnak el hozzá. Hiszen akkor már nem volt hírlap az «rézig- ban'; nem volt postajáris. Hosszú fuvarból megtérő kocsisok hoztak hirt intien-onnan. A fén szarui nagy lovassági ütközetről, a szöregi csatáról, osak azok tudtak, akik benne voltak; amabban részt vett Tóth Kálmán ifjú költőnk, Degrével együtt, a magyar lovasságot maga Mészáros Lázár vezette, a leinek a teste kékre volt verve a kozákok dárdanyeleitől. Olyan közelből verekedtek, összekeveredve, hogy szúrni sem lehetett a dárdával, csak ütni. Mi pedig Kőrössy Sándorral a szegedi táborban élveztük a lőporos raktár emberirtó felrobbanását 3 aztán este a szalmaboglya mellett (ez volt a szállás) elbeszéltük egymásnak innen is onnan is, a hadi híreket. Itt ért utói bennünket a Klapka dicsőséges komáromi kirohanisánnk a hire. Mindezekből Petőfi nem hallhatott semmit Mező* Berényen. Ha hallott volna, bizonyosan megörökíti költeményeiben. Ö ez idő alatt hét hónapos kis fiának az élelirását készilé el. így készítenek a bezárt rabok szalmaszálakból virágképletekel. E szavakkal végzi kis fia életirását: „Az utazást már két hónapos korában megkezdte. Februáriusban Szalontára ment anyjával, Arany Já- nosókhoz s ott maradtak májusig, mikor in megjöttem a hadseregtől. Onnan Pestre ment velem az azon beütéskor, júliusban idejött Mező Serénybe a hol most vagyunk.* Mikor az ember azt olvassa, azt képzeli, hogy a földindulás ringatja a bölcsőt. Csak azért jött. Egy napon váratlan látogatás lepi meg -világtól elrejtett magányában. Egressy Gábor toppant be hozzá (ki akkor valami szabad csapatnak volt vezére) és vele együtt Kiss Sándor ezredes, Bem egyik hadsegéde, ki sürgönyt vitt Kossuthoz Szegedre. Ezektől hallotta Petőfi, hogy Bem tudakozódik ő utána, hogy daczára a hadügyministorrel történt ősszekocczanásénak és az arra következett lemondásinak, fentartja az őrnagyi kinevezését és várja öt magához. * Petőfi összes költeményeinek uj, háromköteles kiadásához Jókai irt előszót. Ebben a remek prózában irta meg a nagy költö nagy kortársa Petőfi utolsó óráit s a szomorú etnlékü fehér-egyházai csatát, a hol utószor láttak a haza lánglelkü poétáját. A segesvári kegyeletes szoborleplezés és a fehér-egyházai csal.asikon állított emlék leleplezése különösen aktuálissá teszik most ezt az \ érdekes czikket. Ez a hir újra lelket öntött a költőbe. Nőiétől azt kérdé: „Nos Juliskám, mit szólsz ehhez? Menjünk?“ Julia azt felelte: „a merre sorsod visz, követlek.“ S arra Petőfi nejével, gyermekével együtt elindult Erdélynek, Bem apót keresni. Egressy is velük ment. Ds hát nem értheti-e meg e gyors elhatározást, a ki ismeri Bemet, s ismeri Petőfit ? Amazt harczi dolgaiból, ezt költeményeiből? Bora a mesék hőse volt, a kinek mindenütt nyomában jár a diadal, a csodák embere; — egy télen kiverte maroknyi hadseregével az osztrák hadvezéreket Erdélyből, a segélyükre sietett orosz hadtesttel egyetemben, a nsgy szakállu muszkákat látták futni, tele szájjal ordítva, végig Nagy-Szeben utczáin; el a vöröstoronyi szorosba; a piski-i hidnál túlnyomó erejű ellenséget vert lönkro s kicsikarta kezéből a félig megnyert diadalt. Bem apó bálványa volt a magyar honvédeégnek; még Kossuth is 6 rábízta a magyar nemzet utolsó harczának vezetését; hát Petőfi, a rajongó költő, hogy ne hitt volna Bem legyőzhetetlen hadvezéri tehetségében, csodamivelő lángeszében, soha el nem homályosult szerencséjében ? Úgy megszokta már, hogy nagy jóslatai beteljesüljenek. Azt hitte erős kötése van a sorssal. Ha ő ezt mondja: győznünk kell, velünk az igazság, velünk az Isten! Mi vagyunk az utolsó szabadságért har- czoló nép a világrészben! Nekünk nem lehet elbuknunk I hát ő akkor azt hitte, hogy mind ez teljesülni fog. Bem apó megfordítja a sors aliforduló kerekét. Tordán már jónak látta, nejét gyermekét nem hordani magával a zürvarou világban, s ott hagyta őket a kálvinista papnál. Bemre azonban ekkor nehéz volt rátalálni. A tábornok betört Moldvába. Ez a hadmivelete nem annyira stratégiai, mint politikai természetű volt. Moldva és Oláhország még akkor a török birodalom birtokai voltak. Ott volt Omér basa a török figyelő-csapatokkal. A lengyelnek praktikus esze volt. Úgy okoskodott, hogyha ő a tőrök csapatokkal egyesülhet, s azoknak a közreműködésével támadhatja meg az oroszokat, akkor Törökországot belerántja a háborúba s kierőszakolja a fegyveres szövetséget az ozmánoktól. „II faut les compromettre* irá a sürgönyben. — De biz a törökök nem hagyták magukat kompromittálni. — Törökország, melyet politikusaink hazánk védbá3- tyájának neveztek, elnézte csendesen, karra vetett puskával, hogy az orosz seregek az ő területén keresztül törnek be a Magyarországba, mint a hogy elnézte a szerbek betörését. — Bemnek meghiúsult reménynyol kellett visszahúzódni Erdélybe. Bereczknél találkozott Petőfi a tábornokkal. Ahogy Júliához írott levelében elmondja, a találkozás fölöttébb szives volt. — Bem megölelte Petőfit s fiamnak szólitá. — Hadsegédének azt adta utasításba, hogy értesítse a hadügyministert, miszerint ő Petőfit ismét hadiszolgálatba fogadta. Azt is mondta Petőfinek, hogy hozza oda a feleségét Marosvásárhelyre : ott fogadjon neki szállást. Az oroszok esak két mérföldnyi tátolban voltak tőlük. Ez volt az utolsó levele Petőfinek, mely ezen Borokkal végződik: „Hogyan vagytok, kedves imádott leikeim ? Ha én hallhatnék valamit felőletek I Ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, írj csak egy szócskát is édes angyalom. Én nsm mulasztom el az arra menő alkalmakat. — Szopik a fiam ? válasszátok el minél előbb, s tanilsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a telketeket és sziveteket számtalanszor imádó férjed Sándor“. Ezt a levelet irja julius hó 29-én. Másnap Bem már elhagyta Marosvásárhelyt s négyezer főnyi kÍ9 seregével megindult az oroszok ellen. — Azok Ltiders tábornok alatt tizennyolezezernyi hadtesttel törtek be Erdélybe s Segesvárt elfoglalták. Petőfi is vele akart menni, ámbár Bem határozottan megtiltotta neki a csatlakozást, a mig magát kellőleg föl nem szereli. Petőfinek nem volt se egyenruhája, se lova, se kardja. Mindent elhagyott magától. — Vilorlavászonból készült öltözetben, fegyvertelenül rohant a vérmezőre. Egressi elébb le akarta beszélni, maid követni 1897. AUGUSZTUS 1. 188. SZÁM.
