Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

Petőfi.

Budapest, julius 30.

(£) Olyan volt, mint a zivataros éjszakák égi fénye: nem tudjuk, hol született és nem , ösmerjök a helyet, amelyen ellobbant élete szikrája.

De itt volt közöttünk: lángolt, világosságot osztott, melegitett és eltűnt.

Akkor jelent meg, amikor a magyarság végső halálos birkózásra szorította egybe minden életerejét. A nemzettest atomjai szilaj erővel tömörültek össze, vérének heve felszökött a láz magasságába, izmai a haláltusa kivágására dagadtak. Ebből a lázból pattant ki a magyarság legnagyobb géniusza.

Mint ahogy a végsőig felcsigázott képzelet szüli a legragyogóbb álomképeket, úgy szülte magából epikai lázában a magyar faj az ö leghatalmasabb teremtményét, Petőfit.

Lelkén viselte bélyegét ennek a születésnek. Ami széjjelforgácsolődva oszlott meg majd ezer esztendő alatt a magyarságban, költészete, nagy szive, olthatatlan szabadság- szomja, nagy talentuma, az egybetömörült ebben a kivételes géniuszban.

És minthogy az ö lelke magában bírta mindazt, amiért valaha csak lelkesedett a magyar, csoda-e, ha úgy tekintünk fel ö rája, mint a mi ideáljaink foglalatjára, akiben a mi szürke, apró napjaink szerény szavát hatalmas szózattá dagadva látjuk, költői hangulataink kis forgácsait remekművé alakulva csodáljuk, akiben lobogni látjuk a mi szerény tüzűnket, akiben féktelenül buzogni érezzük azt a vért, amely bennünk lassan csörgedezik.

Ezer év kellett hozzá, hogy a magyarság megformálja ezt a tüneményes alakot. Ünnep volt tehát az ö megjelenése. Pihenő jött utána, szürke, egyhangú pihenő, benne élünk most is.