Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz
10 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ. 1906. április 29. 117. szám. növendékéi adták. Az olyan nemzet, melynek serdülő leányai igy éreznek, csupa hősöket kell felmutasson. Nem meszsze már az idő, mikor e tollak az ellenség rémei lesznek, mert e tollak ott fognak lengeni mindenütt, hol a hazafiak yére foly“. A toll-kertmozgalom ekkor már olyan általános volt, hogy az irók, nejeik, diákok, egyetemi ifjak, katonák, mind igy jelentek meg az utcákon. Viselte Petőfi is, ki egyik arcképén ilyen tollas kalappal van megörökítve, viselte Szendrey Julia és a főváros társadalmának akkor egyik legnépszerűbb alakja, a palóc dalok költője: Lisznyai Kálmán. Az S tollának volt a legszomorubb története. Lisznyai a negyvenes években eljegyezte magát egy előkelő családból származó, feltűnően szép urihölgyel. O. Etelkával. Egész seregét a verseknek irta hozzá a Honderűben és az Életképekben 8 házassággal is végződött volna a regény, ha ki nem törnek a márciusi események. A tolldivat kezdetén ő is kapott jegyesétől egy hatalmas struec- tollat. Fakó színben, töredezve, elkopva lengett kalapján a toll még akkor is, mikor már javában folyt a harc az osztrákokkal. Lisznyai első volt az irók között, ki legkorábban felajánlotta szolgálatát a honvédelmi kormánynak s hogy republikánus volta mellett külsőleg is tüntessen, mint közhuszár vétette fel magát a Mátyás nevű srékoly lovasezredbe. Később áthelyezték historiografi minőségben Gürgéi táborába 6 itt történt Lauka Gusztávval az a jelenete, ímely azi ö tolla-jának a sorsát is örökre eldöntötte. Öcsöd községben táborozott Görgei hadteste, mikor 1849 január havában a szintén ott állomásozó) Lieznyait és Degrét Lauka Gusztáv felkereste. Lisznyai még ekkor is viselte a strucctollat, az •utolsót, mely a márciusi nagy napok emlékét hirdette. Lanka a toll láttára gúnyosan odaszólt Lisz- nyainak: — Mondhatom, palóc atyafi, a te bálványod ifaircsa egy Flamina. Lisznyai kikérte, hogy jegyesének a hazafisá- gában valaki kételkedni merjen, mire Lauka még határozottabban szólt: — Svarzgélb! — mondd s elővett zsebéből egy német ujságlapot és olvasta: ..Midőn Wiudjschgraetz herceg a meghódított Pestre, fényes hadsereggel bevonult. O. E. felőkelő urbölgy babérkoszorút nyújtott át a hős fővezérnek.“ Párbaj helyett — szakítással végződött a Lisznyai regénye. Letépte kalapjáról a tollat, becsomagolta és visszaküldte jegyesének, hogy festesse be zöldre 8 — Jellasics számára. Ezzel aztán az utolsó márciusi toll sorsa is el volt mindörökre intézve. Zuboly. TÁVIRATOK. Az angol-török konfliktus. London, április 28. Az Egyiptom és Törökország közt felmerült konfliktus nem egyszerű határvillongás, hanem az által nagy angol érdekek, sőt a Sznez-csatorna biztonsági van veszélyeztetve. A helyzetet komplikálja az, hogy a benszülött lakosság nagy része a törökökkel rokonszenvez. Ez okból Angliának intézkednie kell, hogy a statusquot fentart- bassa. Azt a hirt, hogy Damaszkusz környékén nagy török csapattesteket vontak össze, itt valószínűnek tartják. Cromer lord, az angol kormány egyiptomi képviselője, az azonnali skeióbalépést ajánlja. A „Pali Mall Gazette“ értesülése szerint ez flottatüntetés alakjában fog megtörténni és ez alkalommal az angol csapatok egy az Aegei tengerben levő török szigetet megszállanak. Kairóban nagy az izgatottság. Azt hiszik, hogy Törökország végre is engedni fog, de alapos a gyanú, hogy a portát titokban Németország támogatja. London, április 28. Máltái jelentés szerint az ottani hajóraj azt az utasítást kapta, hogy álljon készen, hogy újabb utasításra elindulhasson. A „Daily Mail“ port-szaidi jelentése szerint török csapatok megszállották El-Arist. London, április 28. rÁ török-egyiptomi konfliktus tegnap szóba került a külön e célra összehívott angol minisztertanácson, amelyet órákon át foglalkoztatott. Este a Reuter-ügynökség hivatalos kommünikét adott ki, amely a helyzetet nagyon komolynak mondja. Az egyiptomi kormány még nem küldte el válaszát Konstantinápolvba, de bizonyos az, hogy a török csapatok azonnali visszavonását fogja követelni. Az angol admiralitás és hadügyi hivatal nagy erély- lyel készül az esetleg szükségessé válandó flottatüntetésre. London, április 28. (Saját tudósítónktól.) Az angol sajtó az egyiptomi határkonfliktussal foglalkozván, kifejezi azt a meggyőződését, hogy a szultánt Németország sarkalja az elleniállásra. Az angol lapok sokat foglalkoznak most Egyiptom közjogi helyzetével, a szultántól való névleges függésével és azt követelik, hogy szüntessék meg Egyiptom autonómiájának maradványait is. A „Daily Mail“ ezenkívül egy leleplezést is közöl. Öt német ember, valószínűleg katonatisztek, egy civilbe öltözött török tiszt vezetésével érkezett a minap Reíadba, a török-egyiptomi határra 6= egy fermánnal igazolták magukat. Azt liiszik, hogy ez a német expedíció szította és vezette a török-egyiptomi határon történt eseményeket, A szerb válság: Belgrad, április 28. (Saját tudósitónktól.) A tizenegy napig tartó kormányválság bevégződött. Pastes már holnap előterjeszti a királynak a kormány névsorát, s az uj kormány kinevezése holnapután meg fog je- í lenni a hivatalos lapban. Belgrád, április 28. Az uj kormány a következőképpen alakult meg: Pasics miniszterelnökség' és külügy, Protics belügy, Pacsu pénzügy, Alidra Nikolics közoktatásügy, Vestnics igazságügy, Velimirovics középit- kezésügy, Mika Popovjes zajezári gimnáziumi igazgató földmivelésügy, a hadügyi tárca még nincs betöltve, e tárcát valószínűleg Zsifkovics Mihály ezredes fogja betölteni. A miniszterek névsorát holnap fogják véglegesen megállapítani,-Az oroszországi események. Lublin, április 27. dióimban tegnap meggyilkolták Fujol őrnagyot, a csenciörség főnökét. A tettes elmenekült. Pétervár, április 27. Tegnap 19 községben és 9 városban, köztük Péteri7árott ős Moszkvában választások voltak. A ínegrálaisztott 63 duma-tag közül 9 a centrumhoz tartozik, 42 pedig balparti. A többi ' 12'nek pártállása bizonytalan. Pétervárott és Moszkvában a bal párt iak győztek. Pétervár, április 28. Pétervár városa hat dumaképviselőjét ma választották Karajev, a történet tanára, Navakov tanár, Petroiczki tanár, a Pravo kiadója, Kedrin ügyvéd és községi tanácsos, "Vinaver ügyvéd és dr. Petrunkovics orvos és községi tanácsos személyében. Kiev, április 28. Pétervánól érkezett rendeletre tegnap és ma kétszáznyolcvanöt politikai fogoly közül negyvenhármat kibocsátottak a börtönből. Nyolcvanat még a jövő héten ki fognak bocsátani. Pétervár, április 28. Az itteni szociáldemokrata pártbizottság május l'én (ó-stilus szerint) egynapos sztrájkot rendez és monstremeetingeket tart. Kiev, április 28. (Saját tudósítónktól.) Ma hozott ítéletet a haditörvényszék azok felett, akik a november 18-iki katonai zendülésben részesek voltak. Az összes tiszteket felmentették, 99 katona közül tizet szabadon bocsátottak, hatvanhármat 1—3 évre a büntető zászlóaljhoz osztottak be, hármat halálra Ítéltek, a többit 4—12 évi fegyházzal sújtott a haditörvényszék. A halálraítélteknek a cár valósziniileg meg fog kegyelmezni. Pétervár. április 28. (Táv. ügyn.) Pétervár és Moszkva városok tegnap választott dumaképviselői valamennyien az alkotmányos demokratapárthoz tartoznak. Odessza, április 28. Egy ismeretlen egyén ma Pogrcbno) rendőrtisztet revolvcrlövcssel megölte. A tettes elmenekült. L^gyanekkor egy nő bombát vetett Poltavesenko rendőrtisztre, aki azonban nem sebesült meg. A merénylőnőt kozákok kardjaikkal leverték. Súlyosan megsebesülve egy újabb bombát vetett, amelynek robbanása folytán két rendőr, megsebesült. A portugál képviselőválasztások, Lisszabon, április 28. A képviselőválasztások Összes eredményei ismeretesek már. Összesen 110 kormánypárti és 43 ellenzéki képviselőt választottak. A békeszerető Japán. Tokió, április 28. Egyes külföldi hírlapoknak ama hírével szemben, hogy Japán a portsmouthi békekötést csak fegyverszünetnek tekinti, hogy később Oroszországban véglegesen visszaszorítsa a partvidékről és a Keleten a maga részére biztosítsa a túlsúlyt, hivatalosan kijelentik, hogy ilynemű hírek tisztán Japán elleni hangulatkeltésre szolgálnak. A béke hejyreállván, Japánnak nincs más kiván- sága, mint hogy a békét Kelet-Ázsiában biztosítsa, hogy az összes nemzetekkel állandó barátságban élhessen. A japán politika békés irányának, az . is egyik bizonyítéka, hogy a nyilt ajtó és a gazdasági egyenjogúság elvét minden téren érvényesíteni kívánja. Felemlítendő még az is, hogy tekintettel arra, hogy Mandzsúriából uz összes japán csapatok visszatértek már Japánba, május 1-től kezdve Antungbau mindenféle idegen hajó kiköthet, juniu? 1-cn pedig Mukden is megnyílik az idegenek részére. Ugyanez várható Talienre nézve a legközelebbi jövőben. A macedón forrongás. Szófia, április 28. Az itteni Vrhovista bizottsághoz érkezett hiteles macedóniai jelentések szerinti egy legutóbb bolgár és török bandák között Vlachi mellett történt összeütközés alkalmával Jankóm ezredes ismert Zonesevista elesett. Bakaiow banda- főnök, aki konstantinápolyi jelentések szerint szintén elesett, az ütközetben nem vett részt és legközelebb visszatér Bulgáriába. Jankow ezredes halálának hire a forradalmárok, de a lakosság körében is mély benyomást gyakorolt. A spanyol kereskedelmi szerződések. Madrid, április 28. A spanyol kormány a különféle államokkal kötendő kereskedelmi szerződésekre vonatkozó határozatokat hozott, amelyek szerint a tárgyalások azonnal megkezdeudök. A bizottság, amely az idegen kormányok képviselőivel tárgyalni fog, a fövámigazgatóból, a íöldmivelésügyi főigazgatóból és a berni spanyol követből áll* Közgazdasági táviratok. Becs, április 28. (A Pesti Napló telefonjelentése.) A mai héti tőzsdén eladatott búza: 76 kg. 7.70 K Léváról. 8.65 K Vágujhelyről, 77 kg. 7.70 K Szélűiéről, 7.25 K Galgócról. 77—78 kg. 7.80 K Aranyosmaróthról, 79 kg. 8.27t/2 K. és 79.5 kg. 8.30 K Nagyszombatról. — Rozs: tótfelvidéki 7.05—7.10 K Mareheggröl, 6.47K Léza, 6.7Ó K Köbölkút, 74 kg. 6.77 K Érsekújvár. — Magyar tengeri 7.20—7.30 K, szerb 7.—7.15 K. — Magyar zab 8.30—8.50 K, elsőrendű 8.40—8.60 K, válogatott 8.55—8.85 K. — Liszt ára változatlan. Korpa 5 fillérrel, hanyatlott. Béé*, április 28. (Gabonatőzsde.) Gabonanemflek- ben nagy a kínálat. Vételkedv rezervált. Búza 10 fillérrel, rozs 5 fillérrel olcsóbb, mint múlt szombaton. Kereslet csekély- Zab szilárd. Vútelikedv jobb. Időjárás: eső Bécs, április 28. (Saját tudósitőnk telefon jelen- iése.) A délutáni magánforgalomban azár« latok a következők voltak: Osztrák hitelrészvény 691.25. Magyar hitelrészvény 819,— Angol-osztrák bank 318,50 Bankegyesület 560.25. Union-bank 553.— Länderbank 438.50. Osztrák-magyar államvasut 683.25. Déli vasút 126.—. Elbavölgyi vasút 453.50. Északnyugati vasúi 388.—. Dohányrészvény 576.—. Rimamurányi vasmű- részvény 581.75. Alpesi hányarészvény 99.65. Májusi járadék 95.60. Magyar koronajáradék 154.25. Magyar aranyjáradék 117.21. Német birodalmi márka 117.31, készpénz, —.—. ultimo december. Napoleon d’or —t Az irányzat szilárd,