Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

A „Pesti Napló“ tárezája.

A Petőfi-kiadás.

Az »Athenaeum« kiadásában a jövő héten je- 1 nik meg az illustrált Petőfi. A mü sokáig készült; — nagyszerűsége azonban bőven kárpótol a hosszas várakozásért. A nyomda elővette legdíszesebb papírját és legszebb betűit, a legkitűnőbb magyar művészek elővették irónjukat, s oly mü készült, mely a külföldi költők illustrált kiadásainak sorában is méltó helyet foglal el. Lesz alkalmunk e kiadásra, a midőn az néhány nap múlva a könyvkereskedésekben is kapható lesz, ismételve visszatérni; most bemutatjuk a gyűjtemény szerkesztője Greguss Ágost által a műhöz irt előszót, mely nevezetes irodalmi kérdéseket tárgyal:

Az Athenaeum-társulat 1868-ban idősb Emich Gusztáv ur irodalmi vállalatait átvevén, Petőfi Sándor költeményeinek tulajdonosa lett, s a jobbra fordult hazai ügyek nem gátolták többé, hogy a szerző számos, eddig kéziratban lappangott, vagy csak megcsonkítva, illetőleg változtatva kinyomathatott verseit szintén napfényre hozza: elhatározta tehát mind összegyűjtve, lehető teljes kiadásban közrebocsátani. De lehető díszesebben is, a költői szöveghez művészi rajzokat csatolva. E végből java festészeinket kellett megnyernie, s a képek számával sem fukarkodhatott : olyan két körülmény, mely mig egyfelől a könyv becsét emelendő volt, másfelől megjelenését késleltette. íme több évi fáradozás után bemutathatjuk a kész munkát, s a ki művészi viszonyainkat valamennyire ismeri, az időt bizony nem fogja sokal- ni, kivált ha számba veszi a nyújtott rajzok mennyiségét, változatosságát és jelességét.

Dísze tekintetében tehát reményijük, hogy kiadásunkkal meg lesz elégedve a közönség; a mi azonban teljességét illeti, erre nézve ki kell jelentenem, hogy bár ez a kiadás teljesebb valamennyi eddiginél, de a szerző minden költeményét, minden sorát, minden szavát még sem foglalja magában, a mennyiben nekem, ki az Athenaeum megbízásából a gyűjtemény szerkesztését elvállaltam, kötelességem volt egyet-mást kihagyni abból az anyagból is, mely hiteles szövegben rendelkezésemre állott.

j Érzem a felelősség súlyát, mely a mellőzött ! részletekért a nyilvánosság előtt rám nehezedik, szükséges tehát, hogy eljárásomról számot adjak.

Nem akarom ezúttal ismételni a mit más alka- | lommal a sajtótörvényekről általában mondottam,*) és csak röviden érintem, hogy meggyőződésem sze- ’ rint a sajtótörvényeknek múlhatatlan következései a sajtópörök, a közerkölcs és szabadság ügyé- I nek inkább ártanak, mint használnak, s helyesebb- 1 nek látnám, ha a sajtó által elkövethető törvényte- ' lenségek megtorlásáról nem külön, úgynevezett sajtó- törvény, hanem a közös büntető törvény iutézked- : r,ék, oly módon, hogy a rágalom, becsületsértés, ámi- ; tás, csalás, lázitás vagy bármi csábítás súlyosabban lenne betudandó, mihelyt sajtó utján történik, holott a sajtótörvények a tiszteség bizonyos ál-fényével vonnak be minden vétséget vagy gonosztettet, mely nyomtatva lép a világ elé, s a mi j különben gyalázatos volna, általuk mintegy meg- i tisztul a gyalázattól. Nem csak a jó ügynek,

I a rosznak is akadnak martyrjai, a martyrság ' pedig a rósz ügyet könnyen népszerűvé teszi. A szó, melyet Deák Ferenc* tavaly az ultramontánokra al- ( kalmazott, hogy valamely ügynek martyrokat sze- ! rezni veszedelmes, nagyon ráillik a sajtószabadság- j gal visszaélőkre is : a martyrság itt is népszerűvé tette 1 a rósz ügyet s a sajtóvétségek ellen eljáró hatóságok I gyűlöletesekké, az elmarasztaltak ártatlanul szenve- ' dőkké lesznek. Nem kellene tűrnünk, hogy a becs- I telenség a becsület álarcza mögé bújjék, s e részben is Angolországot kellene követnünk, melyre annyiszor hivatkozunk s melynek nincsen sajtótörvénye, de sajtója legszabadabb s egyszersmind legtisztességesebb.

Saját intézményeink alapjára állva, nézetem az, hogy a mennyiben 1848-dik évi sajtótörvényünk jogszerűen fennálló bármi testületek nyilvános tó- nyeinek hü közlését megengedi s ilyen közlemények tartalmát minden keresettől mentesnek nyilvánítja, ez a mentesség következetesen ki lenne terjesztendő a történeti adatokra a legtágabb értelemben, úgy, hogy ehhez képest elhunyt irók összegyűjtött mun*) A szabadságról. Az egyetemi olvasó körben tartott előadás. 1874. (A sajtótörvényeket illető észrevételek a füzet 23. és 24 dik lapján találhatók.)

kái szintén történeti adatokul volnának tekintendők. Hogy irodalomtörténeti adatok, az nem kétes; hogy pedig az irodalomtörténet is része az egyetemes történetnek, szintén tagadhatatlan. A mentesség lényeges megkivántatósága, úgy hiszem az, hogy a történet, melyre valamely adat vonatkozik, némileg be legyen fejezve, inkább a múlthoz, mint a jelenhez tar tozzék, ezt a biztosítékot pedig irodalmi téren megadná az a kettős kellék, hogy a mentes munkák először csak a gyűjteményes munkák, másodszor csak elhunyt szerző munkái lehetnének.

Ezzel korán sem akarok a lángésznek valami kiváltságos helyzetet igényelni a törvénynyel szemközt, annálkevésbé, mert ellenkezőleg éppen a láng- észtől kívánhatunk méltán többet, mint más emberfiáiul, s igy azon hiba esetében a műveltebbet és tehetségesebbet bizonyára hibásabbnak fogjuk Ítélni, mint a szegényebb lelkűt; nem vitatom tehát a lángész kivételes jogát a nemzet irányában, de igenis a nemzetét a lángész irányában. Azaz : a nemzet jogosan követelheti, hogy írója müveit teljesen bírja, kivált midőn valamely irót kedvenezévó avatott.

Igen valószínű, hogy ha az irók magok teljesítenék azt a munkát, melyet utódaik végeznek, ha t. i. ők magok intéznék összes müveik gyűjtését, ön hiröknek helyesen vagy helytelenül felfogott érdekében sok mindenfélét kihagynának, a mit a későbbi nemzedék tán legmohóbban bevesz, és csakugyan rendes dolog, hogy midőn valaki maga szedi egybe kiadandó müveit , ezt kisebb-nagyobh válogatással szokta megtenni. Példa rá Petőfi is, ki 1847-ben közrebocsátott összes költeményeiből nemcsak ismeretlen zsengéit rekesztette ki, hanem számos olyan versét is, mely előbb, saját akaratából, nyomtatásban megjelent volt. De ha már nem él a költő, és költeményeiből teljes kiadást rendeznek, nincs többé helye a válogatásnak, az irót mindenestül kell átadni az utókornak, az utókor élvezetének, tanulmányának, bírálatának.

Mindenestül, tehát kihagyás, legalább önkényes kih igyás nélkül. S a jelen gyűjteményben még is vannak önkényes hézagok : éppen azok, melyekért igazolnom kell magamat.

Két rendbeliek a hézagok, a mennyiben részint az ízlés, részint a törvény parancsolta.

• Midőn ízlést mondok, nem a magam külön ízlését értem, mert ez több törlésre csábíthatott volna ; értem a müveit embereknek azt a közös ízlését, mely nyomtatva sem nézheti a mit egy vagy más okból kiejteni átall, azt az Ízlést, mely még egy Göthétől sem vészén föl mindent. Hogy nem vezettek e téren a beteges ál-szemérem tekintetei, bizonyíthatom azzal, hogy a közel száz ives kötetben az Ízlés szempontjából csakis két szó kihagyására szántam magamat, úgy mint az Élet vagy halál czimü költemény hatodik szakasza végsorában, s a M i t nem beszél az a német kezdetű negyedik szakasza első sorában. Ha e nemleges tény elégtelennek látszanék, bizonyságul hívhatom még többbek között azt az igenleges tényt, hogy a hírhedt Legendát egészen átvettem, még pedig élesebb, Petőfiesebb változatában.

Számosabb kihagyást engedtem magamnak a törvény nevében.

Való ugyan, hogy külön sajtótörvények hozatala, meggyőződésem szerint, miként feljebb érintettem, mind a ezéiszerüség, mindaz igazság tekintetéből hibás intézkedés; való továbbá, hogy e hibás intézkedések között, kivált az 1848. XVHI. czik- ! kelyt igen-igen tökéletlennek tartom: a törvénynek azonban, mig fönnáll, irányzónak kell lenni arra nézve is, a ki nem helyesli. Többet mondok : még arról is meg voltam, és meg vagyok győződve, hogy báré kiadásba fölvennék mindent a mi sajtótörvényünkbe ütközik, keresetet már most aligha indítanának ellenem, vagy ha igen, a költő népszerűségénél fogva Magyarországon bajos volna olyan esküdtszéket összeállítani, moly rám Petőfiért a vétkest kimondaná; ha pedig ez mégis megtörténnék, a következése az lenne, hogy a megtévedt érzelmű sokaság a martyr pálmaágát nyomná kezembe. De vajon szabad volt-e a törvénytelenséget tudva elkövetnem ? csak mivel meg voltam győződve, hogy büntetlen marad, vagy éppen jutalomban részesül, a mennyiben a mintegy hazáért szenvedés olcsó dicsőségét jövedelmezi. Ha gyávaság meg nem tenni, a mit jónak látunk, midőn koozkáztatunk mellette valamit, bizonyára kétszeres gyávaság a kedvező helyzettel visszaélni, midőn semmit sem koczkáz- tatunk.

íme az okok, miért hódoltam a törvénynek, jóllehet bántatlanul, illetőleg a könnyű martyromság

kilátásával, ellene szegülhettem volna. Hódoltam a törvény ama pontjainak, melyek a magyar király és családja megsértését tiltják. Hozzá teszem, hogy a mit ez alapon a gyűjteményből kihagytam, politikai rövidlátásunk, fegyelmezetlen szellemünk és zilált viszonyaink közepeit tanácsosabbnak láttam volna kihagyni még az esetben is, ha a törvény rá nem kötelez, nem vélvén a különben is szétbomlásra hajlandó elemeket bontó elemekkel szaporitandóknak, s már ennél fogva is tartózkodván oly érzelmek terjesztésétől a melyek a magyar nemzet ragaszkodását a magyar királyhoz csökkenthetik.

Valamint egyébiránt ízlés dolgában, úgy a politika terén is őrizkedtem a pruderiától, és túlságos félénkséggel remélem senki sem fog vádolni, a ki például számba veszi, hogy az Apostolt egészen és változatlanul közöltem, bár e költemény a királygyilkosság apotheosisa. Csak hogy nem sikerült apotheosisa, mert egyes rajzai bármi kitűnők, erkölcsi képtelenség dicsőítése nem sikerülhet. Azonfelül az elbeszélt eset régi, s a mi viszonyainkhoz semmi köze.

Hogy politikai szempontból általában mily mérséklettel jártam el kihagyó-munkámban, arról hadd tanúskodjanak a következő adatok. Végkép mellőztem összesen hót darabot, nevezetesen: A királyok ellen. Á királyokhoz. Készülj hazám. A király és a hóhér. Ausztria. Itt a nyilam és Akasz- szátok föl, czimüeket. Egyes részleteket ki- lenczben nyomtam el, úgy mint: a Vérmező czimüben a 9. és 10-dik szakaszt; az Élet vagy halál czimüben a 4-dik szakasz 1-ső sorát felében s 2-dik sorát egészen; az 1 8 4 8 czimüben a

4-dik szakasz 4-dik sorát felében; a Kont ég

társai czimüben az utolsó két szakaszt; az Erdélyi hadsereg czimüben az utolsó előtt valót; a Péter bátyja czimüben a

2-dik szakasz 3-dik sorát és a 3-dik szakaszt • a

Honvéd czimüben a 3-dik szakasz 1-ső sorában egy szót Ó3 az 5-dik szakasz végső két sorát; a F ö 1 a szent háborúra czimüben a 4-dik szakasz 2-dik felét s az 5-dik szakaszt; a Jött a halál ozimüben az 1-sö szakasz 3-dik és 4-dik sorát.

Fölösleges megjegyeznem, hogy, mert az el-