Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz
A „Pesti Napló“ tárczája. Petőfi költeményei s az írói tulajdonjog. Závodszky Károly »Otthon« czimü folyóiratának első száma két czikkben foglalkozik a Petőfi összes költeményeinek legújabb kiadásával s egyszersmind »Petőfi Sándor kiadatlan költeményei« czime alatt közöl hat költeményt, a melyek az Athenaeum kiadásában vagy egészen hiányzanak, vagy pedig nehány sor kipontozásával jelentek meg. Závodszky szegényes felfogásnak, kicsinyes bizalmatlanságnak,nyárspolgárias hunyászkodásnak, politikai szempontok szolgálatának nevezi az Athenaeum eljárását s egy kissé émelygős modorban leczkét tart a Petőfi költészete és a történelmi emlékek iránti cultusról s a magyar nemzet és dynastia őszinte loyalitásáról. Nem szándékszom tüzetesen védeni az Athenaeum eljárását, se Závodszky felfogását czáfolgatni. Sokat írtak már ez ügyben s nekem úgy tetszik, hogy nem Petőfi költészetének cultusa lelkesítette a támadókat, hanem részint személyes ellenszenv, részint pedig ellenzéki viszketeg. Hogy az Athenaeumot Petőfi költeményei kiadásában nem politikai szempont vezette, hanem tisztán irodalmi, arról minden érett itéletü ember meggyőződik, ki a kiadást végig tekinti ; azt pedig, hogy négy költemény kihagyatott s nehány sor kipontoztatott, eléggé igazolja az a körülmény, hogy e költeményekben nem annyira elvekről van szó, mint inkább bizonyos, még élő személyről. Bármely költőnek a személyekre vonatkozó költeményeit vagy leveleit, ha a személyes czélzások családi, szerelmi, vagy politikai tekintetben igen kényes természetűek, a kiadók meg szokták válogatni, s kiadásukat akkorra halasztják, midőn azok már egészen történelmi emlékekké váltak. Az Athenaeum mindent kiadott, a mi többé-kevésbé ilyen s csak azokat a költeményeket mellőzte, a melyeket ilyeneknek nem tarthatott. Én részemről helyeslem ez eljárást, sőt magam is ily tanácsot adtam, midőn az Athenaeum igazgatósága a múlt nyáron véleményemet kikérte. Azonban, a mint mondám, Závodszky föllépését nem ez oldalról akarom birálni, hanem részint az irói tulajdonjog szempontjából, részint pedig abból : vájjon a közlött költemények hiteles szöve- güek-e ? Petőfi összes költeményeinek mind két rendbeli gyűjteményét még életében eladta örökre Ernich- nek, kitől később az Athenaeum vette meg. Az első gyűjteményt 2000 forintért 1846-ban adta el, midőn házasodni készült. Vörösmarty figyelmeztette, hogy ne örökre adja el, hanem csak egy kiadásra, mert igy hagyhat valami örökséget özvegyének és maradékainak. Petőfi azt felelte: igy csekélyebb összeget ad Emich, pedig neki most pénzre van szüksége, aztán ő inég fiatal, az eladottaknál jobb költeményeket fog írni s ezeknek nagyobb kelete lesz, mint amazoknak. A második gyűjteményt 1849-ben adta el szintén Emichnek s ha jól emlékszem, ezt is 2000 forintért. Ekkor Petőfi már nős és gyermekes ember volt s nem volt más jövedelmi forrása, mint századosi fizetése. Egy a nemzeti muzeum kézirattárában olvasható levele szerint, 1849-ben Erdélyből felszóllitotta Kossuthot, mint a honvédelmi bizottság elnökét, hogy venné meg s adná ki költeményeit a kormány, mert biz azok nem roszak s valamit tehetnének a nemzeti lelkestilés emelésére. Kossuth nem teljesítette kérését s csak később Csengery és Kemény közbenjárására vette meg Szemere a kormány költségén nem újabb összes költeményeit, hanem csak egy, a »Honvéd« czimü költeményét, mely külön kinyomatva, ingyen osztatott ki a honvédek között. így volt kénytelen Petőfi újra Emichhez folyamodni 1849. júliusában, midőn Pestről ismét az erdélyi hadsereghez tért vissza. Másnemű müveit Petőfi se össze nem gyűjtötte, se el nem adta. Ezek halála után fiára szállottak, kinek gyámja, a költő öcscse, Petőfi István, engem bízott meg összegyűl tésökkel és eladásukkal. A vegyes müvek e három kötetes gyűjteményét 1862-ben Pfeiffer Ferdinánd vette meg egy kiadásra s még máig is tulajdona, mert minden nagy Petőfi cultus mellett, a kiadás még máig sem kelt el. Petőfi fia halála után, egyetlen örököse: Petőfi István, rendelkezett némely kiadatlan költemények- és töredékekről, ki az irói segélyegylethez intézett levelében kinyilatkoztatta, hogy minden irói tulajdonjogot, a mi bátyja után netalán őt illetné, az irói segélyegyletre ruház. így folyt be az irói segélyegylet pénztárába mintegy 100 forint. Mindezt annak feltüntetésére hozom fel, hogy Petőfi munkái nem gazdátlan jószágok, a melyeket kiki tetszése szerint elsajátíthat. Az összes költemények gyűjteményei az Athenaeum tulajdona, a vegyes müvek Pfeiffer Ferdinándó, a mig a kiadás elkel, a többi pedig az irói segélyegyleté, a mennyiben a Petőfi István tulajdonjoga elismertetik. Mi jogon közölt hát Závodszky folyóiratában oly költeményeket, melyeket senkitől sem vett meg, melyeknek átengedésére, értesülésünk szerint, senkit sem kért föl, se az Athenaeumot, se Petőfi Istvánt, mert a közlött költemények között egy van olyan is, mely nem volt az Athenaeum bi. tokában, s igy Petőfi István rendelkezése alá esik ? Bárminő buzgóság, kegyelet kimentheti-e a jogsértést ? Hihetünk-e oly kegyeletben, mely annyira magán viseli a speculatió és előfizetés-hajhászat színét? Elszomorító, hogy nálunk majd mindig az írók szokták megsérteni az irói tulajdonjogot s ilyesmin a sajtó még csak nem is szokott megbotránkozni. De ha Závodszky nem átallotta megsérteni az irói tulajdonjogot, legalább igyekezett volna hibátlan szöveghez jutni, mi nem került volna nagy fáradságába. Hisz e költemények nagy része megjelent az 1848-ki lapokban s egy kis utánjárással elkerülhette volna azokat a botrányos kihagyásokat és m ásításokat, a melyekben kiadása bővelkedik. Závodszky kiadásában csak az »Itt a nyilam« és »Uj év napján« czimüek hibátlanok, ez utóbbiról egyébiránt határozottan nem ítélhetek, mert nincs meg se az Athenaeum másolatai, se pedig a Petőfi kéziratai között s csupán csak Opitz német fordításából ismerem. A többi négy költemény többé- kevésbé hibás s itt-ott hamisított. L Készülj hazám! 5. sor. a mely majd két országra szól: olv. hét. 13. sor: Ezt kurjongatják, olv. kurjogatják. 18. sor: így kurjongatnak, olv. kurjogainak. 20. sor: s mi lesz vége a históriának, olv. mi lesz a vége e históriának. 21. sor: Az lesz, vége, olv. Az lesz a vége. 43. sor: Nekünk, olv. nekünk. 61. sor: S azóta nem volt egy gordolatja, olv. S azóta a hazának nem volt egy gondolatja. 65. sor: Az ilyen szemtelent, olv. Áz ilyen szemtelent, Az ilyen háladatlant. 66. sor: Honárulónak decretáljuk, olv. decla- ráljuk. 75. sor: Hizlalhat bennetek, olv. bennetek!. 79. sor: Kosztot és kastélyt, olv. kvártélyt. II. Akaszszátok fel. A negyedik versszakban: gazskgokat hoz, olv. gazskgot hoz. A hatodik versszakban : soha nem, olv. soha sem. m. Ausztria. 18-ik sor. De hát az isten ismer bennetek; olv. De lát az isten s ismer. 33. sor. Elrablottátok a nepek jogát. Olv. : Elrablottátok a népek jogát Es elloptátok kincseit. IY. Föl a szent háborúra. E költeményben nyolez sor alkot egy versszakot ; Závodszky négysoros versszakokra szaggatja. A második versszakban : Mit i s félnénk, olv.: Miért félnénk. A harmadik versszakban : Legyen egész Magyarország, olv. : Most az egész Magyarország. A negyedik versszakban : Zsarnokért, olv. : királyért. Ugyanott Zsarnok ellen, olv. király ellen. Az ötödik versszakban : átkos zsarnok, olv.: átkos király. Ugyanott: S hogy megtartson az ördögnek, olv. : Az ördögnek, hogy megmentsen. Ugyanott: Az ördög sem, olv.: Az ördög nem. A hetedik versszakbau : Ne féljetek gyermekeink Ne sírjatok. Olv.: Ne féljetek gyermekeink, Ne féljetek, Nem szúr által dárdájával A vad kozák titeket. A nyolezadik versszak egészen kimaradt Zá- vodszkynál: S ti apáink, anyáink, Szent halottak, Sírotokon ellenség ne Tapodjon, nem tapodbat! Inkább veszszen ki nemzetünk Egy szálig, S dagadjon fel kifolyt vérünk Arja az ég boltjáig. Az utolsó versszakban : Légy népeddel, jó népeddel Hu népeddel, légy vele, Olv. Légy népeddel htt népeddel Jó népeddel, légy vele. Ez utolsó költeményt, a mely az Athenaeum kiadásában is megvan, Závodszky csak azért közölte, hogy egy pár kipontozott sort helyreállítson, de nemcsak a kipontozott sorokat nem állította szabatosan helyre, hanem azokat a sorokat is, melyek az Athenaeum kiadásában megvannak, hibásan nyomatta le, s e mellett három sort s egy egész versszakot, melyet az Athenaeum közölt, egészen kihagyott. íme Závodszky kegyelete Petőfi és a történelmi emlékek iránt, ügy látszik jól kiadni valamely irót nem épen oly könnyű dolog, mint a hogy Závodszky és társai gondolják, a kik Gregussnak a Petőfi kiadása körül tett fáradalmait oly megvetőn emlegették. Mindenesetre nem ártana egy kis szerénység a Petőfi költeményei újabb kiadása bírálóinak; nem ártana, ha Petőfi valóban remek költeményeiért lelkesülnének, nem pedig olyanokért, a melyek kevésbé sikex-ültek vagy épen kétes becsüek. Égyébiránt előttem néhány lap lármás Petőficul- tusa mindig kandabandának tetszett. Mily zajt ütnek, ha az Athenaeum Petőfi egy pár költeményét nem veszi fel az összes kiadásba s egy későbbi kiadásra hagyja, de hallgatnak és eltűrik, ha egyik kritikus Tóth Kálmánt kedélymélységre nézve nagyobb költőnek tartja Petőfinél, vagy egy másik,
