Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

10

ELET és IRODALOM

Ki honn maradt s börtönbe nem került:

Romokra sírta véres könyeit,

S üszkök között járt kisértet gyanánt.

Petőfi.

Oh szörnyű, szörnyű! áldalak halál!

Fogadj öledbe vissza engemet,

(Aléltan a sirhantra tántorog.)

Nemt ő.

Magad kivántál, édes gyermekem,

Múltúnkba látni, én megengedém Álom, borulj bágyadt pilláira,

Tűntesd elő a mit nem láthatott,

A véres éjt, az éjnek hajnalát,

A messzeségben tündöklő napot,

Hadd lássa, hogy mig ő lenn álmodik,

Fölötte a föld áldással virul S liü lelke nyugta mély, örök legyen.

Középről, hol eddig állt, fölemelkedik a színpad félmagasába, s a föltünedező képletekhez jellemzően mozdul.)

Látómén y ok:

A világosi fegyverletétel. Az aradi tizenhárom. A gyásznapokból. Az országgyűlés megnyitása. A koronázás. A kegyelet emlékei. A Bem szobor és a Petőfi szobor leleplezési ünnepe. A nemzetiségek egybeforradása. Segesvár. (Mindenik képlethez megfelelő zene. Midőn minden eltűnt)

Nemtő (felfelé szállva)

Álmodj, nyugodj, isten veled !

Petőfi (lefelé merülve)

Áldott legyen áldó kegyed!

(Függöny le).

Mese a varrógépről.

(Irta Kiss József, Baditz Ottó rajzaival. Budapest, 1884.

Dobrowski és Franke.)

A költőt valahová estélyre hivják, s ott hallja meg Teréz történetét. Teréznek anyja sok sok évi szenvedés után meghal, s öt árva marad utána. Serdültebb csak Teréz, s ő ápolja a kicsiket. Egy évre mostoha jő a házhoz, kinek szintén gyermekei vannak, s lesznek új gyermekei is. A régi anya gyermekei szenvednek s nélkülöznek. Teréz elhatározza, hogy ő lesz anyjok, s hogy állást szerezzen, eltűnik a háztól s a fővárosba megy. A negyedik emeleten lakik, sokat küzd, míg állást talál, végre megleli egy női ruha-üzletben, hol egy szeszélyes varrógép van. Ennél dolgozik egy évet. A leánytársak eltűrik, hogy erényes, mert nem szép. Egyszer Susanne, „a műhely első planétája“, affectálva, hogy feje fáj, nem akar elmenni egy bankáméhoz, kinek jelmezt kellene készíteni s felpróbálni. Szükségből Teréz megy el, ki oly sikerült, bizar ruhát készit, hogy a bankámé által hírhez, s így kellő vagyonhoz jut; maga is varrógépet szerez s önállóan dolgozik. Ekkor minden évben egy-egy testvérét viteti fel s neveli őket. így telik el évről év, a gyermekek felnőnek s szárnyra kelnek: Teréz még mindig egyedül van s ide-oda vén leány lesz: Sejti, hogy míg eget ostromlott,

A földeit elvesztette ő,

Hogy a tovatűnt ifjúságot Vissza nem hozza bájerő.

Hogy parlagon maradt lelkében Egy hang, egy szin, egy árnyalat,

És talán ez a semmi épen,

Mi nélkül üdvösség az égben —

S nincs boldogság az ég alatt.

Egy napon befut 14 éves leánya Margit s elmondja, hogy egy orvosnövendék, ki Teréz régi szobájában lakik, épen felfogta őt, a mint a lépcsőn elbukott s megcsókolta. Teréz titokban szerette e szorgalmas orvosnövendéket, sokszor elleste, hogy legkésőbben fekszik és legkorábban kél. Egy nap azt hallja, hogy Jenő bonczolás közben vérmérgezést kapott. Nem nyughatik, a kórházba megy, meglátogatja s vigasztalva tér haza késő éjfélkor, mert

megtudja, hogy mentve van. Tavasz van. Ekkor az belép egy napon s elmondja, hogy már végzett, doktor, költözik le Erdélybe, hol bérez alatt, kis háza s erdeje van, nőt szeretne oda vinni, s megkéri nőül — Margitot. Teréz megszédül pillanatra; de az értelem jogába lép újra, odavezeti, mint anya, Margitot, s ezt mondja í

„Szeresd, szeresd! Ugye, te nagyon Fogod őt szeretni? . .. .“

Ez a költői elbeszélés meséje röviden. Kétségbe vonhatatlanúl kedvesen és tisztán van elbeszélve.

Daudet Alfonz, az ő hires regényében „Ifjabb Fromont és idősebb Kisler“-ben Desiree szerelmét, ki szintén varróleány, azzal fejezteti ki vele, hogy miként teszi a kalapokra a madarakat. Desirée, Eisler Ferenczet szereti, s ha Ferencz közel hozzá, Párizsban van, akkor a madarakat boldog megnyugvással. szárnyok összetéve, nyugodtan ülve teszi a kalapokra; ha pedig távol van, kiterjesztett szárnynyal erősiti oda őket, kifejezve a végtelen vágyat, a sóvárgást.

Emlékszem, hogy e rajz finom lágysága, mikor olvastam, fölöttébb tetszett.

Valami ehhez hasonló báj és kedvesség van e mesé-ben is. E kedvesség a modern divatú rajzok egyetlen czélja, mit szivhez szóló mesével, finom styllal, gyöngéd nyelvezettel kívánnak elérni, s hogy még vonzóbbá tegyék, valami finom, kékes vagy szürkés fátyollal vonják be, hogy e homály, ködösség, távolság elmosson minden élt, minden sértőt, minden ízgatót is. E homály, e félig magyarázás, a részletek ez elmosódása e műben is meg van. Versben irva olyan, mint Mikszáth s mások rajzai, több gonddal kidolgozva. Mennyi a homály, és pedig szándékosan, az előadásban a makrauezos varrógépnél, a kis bankámé jelenetében; Teréz szerelmének fejlődése pedig csak épen sejtelemszerü- leg van érintve, a háttér homályába helyezve, hasonlóan ahhoz, midőn a szinészek a közönségnek hátat forditva játszák el jelenetöket; vagy, mintha árnyak a ködben megjelennek s tovatűnnek s nem vehetnők ki világosan, mit akarnak. Teréz sohasem beszélt az ifjúval, még is szereti. Ez még lehet. De mi jogon remélheti, hogy az ifjú őt szereti. A titkos vonzalom édes ábrándja ez? Elhiteti magával azt, mit jól esnék tudni? Lehet. De erről egy szó sincs mondva. Értjük ugyan, hogy így is lehet; dt a mért értjük, nem tartjuk világosnak. Némi erő- szakoltságtól pedig egy némely fordulat nem ment e különben igénytelen mesében. Pl. Susanne akaratoskodása lehetne illőbben indokolva; a szeszélyes bankámé rajza nem rossz, de az ily ideges nők mái hysteriában szenvednek. És egy megjegyzést mondok. A naivság és ideges változékonyság nem egy s Kiss József is bizonyára nem naivnak gondolta i bankámét, hanem ez utóbbinak. Oh, de ne tartsul az ily nőket, kik játszák a szeszélyest, kedveseknek Szeressük őket, ha már kedélyünk olyan; de sajnálnám, ha a költői művészet ereje és bájai legjavá ilyekre pazarolná. Pedig hányszor érzem magan regények s ily czimii elbeszélések alakjai közt, ki két élénk képzelődésem által látni vélek magan körül, egész hysterikusokból álló bolond női társa Ságban. Ilyenkor aztán lelkem előtt ama női alako jelennok meg, kik nem lebilincselték a férfi leikéi hanem emelték s megbirták a férfi csatáit, szenve délyeit, vagy mint gyermekek naivságukkal lág s enyhe nyugalmat hintenek.

De a bankámé megszurja ujját s három vér csepp serkent ki belőle. Teréz lehajolt s a drágl kéz felére hő csókot nyomott, az angyalok pedij oda fenu ujjongtak mind e jelenetem E hely ha

T