Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz

Petőfi halála napján.

Teásai dórtól.

Ötven év múlt el azóta! Poraid ott nyugosznak a közös ideálért, a szabad hazáért elesett vértanuk poraival összevegyülve: jó helyen nyugosznak.

De lelked él és itt lebeg közöttünk.

Mindig szent hitvallás volt előttem a lélek halhatatlansága; mikor rád gondolok, a rejtélyes hitnek reveláczióját látom magam előtt.

Neked látnod kell azt, hallanod kell azt, hogy szellemed alkotásai hogy váltak életté félszázad alatt: hogy a mit jós' lelked megjövendölt egy ködtakarta múltban, az most mint valóság ragyog a teljes verőfényben.

Miről szóltak a te költeményeid?

— Hazáról, nagy és erős Magyar- országról . . .

— Szabadságról, a nép, a föld, a szellem szabadságáról .. .

— Igazságról, emberek közötti egyenlőségről . . .

— Szeretetről, hűségről, a szeretők, a jóbarátok, a néptestvérek, de különösen a haza iránti szeretetről.

— S még a lángoló szerelemben is szüzesség volt: angyalok szerelme volt az: — nem hamis isteneké.

Es mindezek a vágyak, a miknek te költői szavakban kifejezést adtál, ma alkotó elemekké váltak: élnek és ural* kodnak.

A te lelkednek itt kell közöttünk lengeni: mindannyian, kik a napok ünnepségein összesereglünk, érezzük a te sej- , telmes közellétedet, s midőn szemünkbe köny szökik, te a saját arczodat látod meg ebben a könycseppben.

Ha még olyan messze volnál is odafenn az égben, ez a felzendülő üdvkiáltás egy egész nemzet millióinak ajkáról, lecsalná lelkedet hozzánk.

Mert a túlvilág minden üdvössége között ez a legmagasztosabb: a midőn egy megdicsült szellem mindazt az eszményképet, melyeknek megalkotásáért

'vi igazi könyet, veritéket, vért áldó-