Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
Kassa, 1899. I. évfolyam, 90. szám. Vasárnapjúlius 30. KASSAI ÚJSÁG Megjelenik minden szerdán, pénteken és vasárnapon. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kassa,Fő-utca 1. sz., I. em. Felelős szerkesztő: Dr. FÉNYES SAMU. Főmunkatárs: HASLINGER JÓZSEF.------- Kiadja a szerkesztőség. ......- . E lőfizetési árak: Egész évre 6 írt. Félévre 8 írt. Negyedévre 1 írt 50 kr. Egy hóra 50 kr. ■ Egyes szám ára 5 kr.-------v P etőfi Egy ragyogó üstökös tűnt le a magyarok borús egének boltozatáról. Egy tündöklő meteor végezte be pályafutását. Pályafutása hasonlatos a meteorhoz, hiszen borús napjaiban látta a nemzet, hogy feltűnt az elsötétült égboltozaton, fényt vetett a komor felhők mögül le a haza földjére, végig írt egy tündöklő fényvonalat, szemetkápráztató sávot, gyorsan futotta meg pályáját és azután leesett, eltűnt, ki tudja merre s hová ? És amig a meteor lehűli s fénye végkép kialszik és elvész a semmiségbe, az örök sötétségbe, amig anyagát ösmeretlen helyen rejti el az anyaföld, — a nagy költő földi részeivel is úgy vagyunk. Nem tudjuk, hol s merre vette vissza s keblének melyik zugába rejtette el. De tudjuk, hogy dicső lelkének lángfénye ma is ott tündöklik egünkön és nem jöhet fellegcsoport, mely ezt az üstököst elborítsa, betakarja vagy letörülje. És ötven éve már, hogy elhangzott az utolsó akkord lantjáról. Még egyre hangzik, mindjobban hangzik és alakja mennél távolabb tűnik, annál magasabbnak, nagyobbnak, hatalmasabbnak látszik. Ötven év előtt! Ott, a fejéregyházi csatasíkon, a magyar ifjak és székely legények között — a kiknek mindegyike egy-egy hős — van Petőfi is. A szabadságért vívott küzdelem tragédiájának utolsó része ez, a szabadság dalnoka élete történetének utolsó fejezete. És beteljesedett a mit prófétai ihlettel elzenge: „Ott essem el én a harc mezején, ott folyjon az ifjúi vér ki szivemből; s ha ajkam örömteli végszava zendül, hadd nyelje el azt az acél zörej, a trombita hangja s az ágyú dörej, s holt testemen át fújó paripák száguldjanak a kivívott diadalra: s ott hagyjanak engem összetiporva!“ A mit mint költő megálmodott, végigélte azt mint ember. Valamennyi jóslata megvalósult. Énekelt szabadságról, dicsőségről, szerelemről, mindezt ki is vívta; ábrándozott hősi halálról, s addig járt utána, mig megtalálta. Sejtelme beteljesült, s megtörtént amiről béke idején ábrándozott, csatamezőn és nem párnákon találta halálát. A fejéregyházi honvédsírban nehány száz szabadság-hősnek csontjai pihennek. Ott pihennek Petőfi hamvai is. És méltó helyen, mert imádott hazájának porával és dicső bajtársainak hamvaival vannak összevegyülve. Huszonhat evet ólt, élete tavaszán elit : .Tetvá ,1^ '7f* fól/jűlf' határait, végig az egész világot. Ahol ösmerik a magyart, ott nem ösmeretlen a Petőfi neve sem. Petőfi költészete a felébredt nemzeti öntudat hatalmas kifejezője volt. A miért élt, küzdött és halt, mindazt elérte népe, nemzete, hazája. Egyike volt ama keveseknek, a kik élesztették a szabadság szent lángját s tüzét, lelkesedvén hazafias dalaival a népet bilincseinek lerázására és bátorítván a csatamezőn a harcolókat szabadságuk kivívására. A szabadság merész és áldozatkész védője volt, a ki elett a haza üdvével szemben minden akadály kicsinek látszott. Hérosz volt, hérosza a mi történelmünknek. Titán, a ki csillagokat szórt alá az égből. Költő, a ki a mit látott, érzett, átélt, s szíve gyökeréig szivárgott: dalba önté. Félisten, a ki felrázta tétlenségéből, túnya álmából, tespedt vakságából egész nemzetét, kiragadta a semmit-tevés iszapjából és megmutatta az utat arrafelé, ahol derültebb az égboltozat és elvezette népét egy szebb kor küszöbére. Ő már nem léphette át ezt a küszöböt. Ott esett el a csatasikon, ott vérzett el a harcmezőn. És ma van ötven éve, hogy ez a ragyogó üstökös, ez a tündöklő meteor végigírta sávját a magyarok egének boltozatján és eltűnt nyomtalanul. Egy félszázad múlt el és csontjai együtt pihennek száz és száz névtelen szabadság-hős csontjaival. Neve örökéletü, emléke halhatatlan. Évszázadok múltával is kegyelettel gondol reá e nép és olykor elzarándokol a fejéregyházi csatamezőre, áldozatot hozni az Úrnak, a szabadságért vívott küzdelem szent oltárán. Mert ezernyolcszáznegyvennyolc fenséges eszméi testté és vérré váltak, s ki nem irthatok többé. Nem vághatok ki csontjainkból, élni fognak mindenkoron s örökké. És Petőfi dicső korából az érzelmek örökzöldjének egy parányát plántáljuk át ma és nagyot fog dobbanni mindnyájunk szíve és könybe lábad valamennyiünk szeme, amint odairányul tekintetünk a segesvári ünnepre s amint negyvennyolc története elevenedik meg előttünk. Álljunk meg egy percre a letűnt ötven év mesgyéjén, egy félszázad határkövénél. Az örökkévalóság kalendáriomában egy hajszálnyi vonás választja el negyvennyolcat a mai naptól; az örökkévalóság kalen- dáriomában egy pillanatnyi idő ez a lefolyt ötven év. De el fognak múlni újabb és újabb évszázadok és utódaink szemében az ő héroszi alakja nőttön-nőni fog, emléke úntalan nagyobb lesz és a hálás magyar kegyelettel fogja ápolni és megőrizni — félistene emlékét. És az egész ország odatekint ma a segesvári síkra, ahol a legnagyobb költőjének emlékét ünnepli a hálás utókor. Petőfi emlékének legyen szánva e nap!
