Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
2 Komáromi Hirlap (32. sz.) Julius 29 hogy hálásak is tudunk lenni s megbecsüljük a mivel a végzet különös kegyelméből megajándékozta szeretet városunkat. De ilyenkor a midőn a nagy idők legnagyobb fiainak kegyelet ünnepét üli az egész nemzet, városunk távol marad atttól, még csak arra sem tartja érdemesnek, hogy legalább képviseltesse magát Segesváron. Talán nem képes átérezni azt a mi az egész országot áthatja, vagy nem tud arra a magaslatra felemelkedni a honnan soha el nem múló dicsőség ragyog le a magyar nemzetre? Ezt ne is kutassuk. Nagyon szeretnénk ha városunkat menthetnénk, de erre mentséget nem találunk. Nem az első eset, hogy a hazafias ünnepélyek, vagy nagyjaink emlékezete érzéketlenül hagyja Komáromot. De hát épen ezért Komárom város lakosságának nem szabad megemlékezés nélkül hagyni azt a napot, a melyen az egész ország hálás visszaemlékezéssel ünnepli annak a csodálatos fiának halála Ötvenéves évfordulóját, a kinek szelleme, mint a nap világítja be a múltat, jelent és jövőt. Őszinte örömmel vesszük tehát azt, hogy ha a hivatalos város nem ünnepel, a Dalegyesület nem feledkezik meg erről s holnap megtartja a Petőfi ünnepet. A rendezés élén Konkoly Thege Béla törvényszéki bírót s vele résztvevőket méltán elismerés illeti, hogy nem engedik elmúlni e napot a nélkül, hogy Komárom is ki ne vegye a maga részét s le ne róvja háláját az országos ünnepélyen. Lengjen tehát e napon városunkban a nemzeti trikolor, szüneteljen a munka, Komárom polgársága pedig átérezve az ünnepély nagy jelentőségét üzleteit csukja be. Hassa át mindnyájunk szivét a kegyelet érzése, emelkedjünk ki a köznapiasság szürkeségéből s emlékezzünk meg a nagy költőről, a ki oly találóan megírta : Szabadságért elhult dicső áldozatok, Hol vannak, hol vannak a ti sírjaitok? Hová temették el? szent hamvaitokat, Hol találjuk meg, hogy tiszteljük azokat? Olyan sokáig volt átkozott nevetek, Megemlíteni sem volt szabad bennetek, De már annak vége ... megadhatjuk a bért, Áldozhatunk könnyet a kiontott vérért! Bem mellé került hadsegédnek, a kit nagyon szeretett. „Ez a csúf öreg lengyel — mondja Petőfi — az én második apám lett. Mint egy hadisten emelt magához. Ágyúdörgés közt szü letett, orosz vérrel keresztelkedett, s a sza- badságharcz iskolájában tanult. Az összes magyar tábornokokért nem adnám.“ De Bem is nagyon szerette az ő kedves Sándorát és békés egyetértésben élt azzal a Petőfivel, a kit tüzes, hajthatatlan természete a többi magyar tábornokokkal, igy pl. Mészárossal, Klapkával gyakran kicsiségek miatt éles összeütközésekbe kevert. Petőfi hibás volt ebben a tekintetbnn; azt hitte, hogy ő kivételt képez a katonai rendszabályok alól; feledte, hogy csatatéren van. Ne időzzünk ennél a kínos pontnál tovább, Petőfi tévedett és tévedni emberi dolog. Petőfinek nem az volt a feladata, hogy harczoljon, pedig — Bem tilalma ellenére — tényleg részt vett a csatákban és a vitézségéért kitüntetést is kapott. Midőn Haynau vette át az osztrák hadsereg vezényletét és magával hozta a győztes olaszországi csapatokat, zűr zavar támadt a magyar hadseregben minden ponton. A magyar kormány azért küldte Petőfit Erdélybe, hogy lelkesítse dalaival a sereget. Bem ki is nyomatta a tábori Megjött. Mi jött meg? Megjött a felelet Tóth Benő sikkasztásaira, megküldte a belügyminiszter írásban véleményét Komárom város gyámügyi adminisztrácziója felől, rendeletben Írja meg, mi volt rossz a múltban, s minek nem szabad lenni a jövőben. A város károsodása, tőkében és kamatban kitesz 42392 frt 20 krt, a miből a kamatokat nem számítva 4372 frt 32 kr. mint feltétlenül fedezetre váró mérleghiány megtérítése nem csak nyílt kérdés, de teljesen bizonytalan. E körülmény kétszeresen érdekessé és fontossá teszi a belügyminiszternek e tárgyban a város közönségéhez intézett rendeletét. Azon voltunk, hogy e rendelet tartalmát a nagy közönséggel mielőbb tudathassuk, hogy mielőbb eloszlattat- hassuk azt a kínos bizonytalanságot, a mely e szomorú ügyből még mindig 4372 frt 32 kr. erejéig fejünk fölé nehezedik. Azonban e kívánságunk a kísérlet stádiumába megtoklott, mert a városházán e rendeletből érthető okok miatt hivatalos titkot csinálnak, s az annak megőrzésére letett tiszti esküre való hivatkozással kijelentették, hogy e rendelet tartálma, a legközelebbi városi közgyűlésen megjelenő város atyák részére, mint meglepetés tartatik fenn. Nagyon szomorú dolgokat tartalmazhat ez a rendelet, az eddig oly sokszor feldicsért városi adminisztráczióra, a miért veszedelmesnek tartják, hogy nyomda-festéket lásson és mert verba volant, sokkal czélszerűbbnek vélik, a nyári melegtől szunnyadozó városatyák előtt szokott módon ledarálni annak tartalmát. Sajnáláttal veszünk tudomást a miniszteri rendelet tartalmának eltitkolásáról, ugyan mi lehet abban a mi titok ? csak az lehet benne, hogy a város ellenőrző közegei mulasztást követtek el, hogy a város árvaszéke a gyámpénztár feletti felügyeletre vonatkozó ügyrendet nem tartotta meg, hogy a pénztár kezelési szabályrendeletben megszabott kötelességeit elmulasztotta, hogy így a múltban mulasztás terheli, azután bizonyára utasításokat ad a jövőre, hogy mit kíván legnagyobb pontossággal megtartani. Hát hiszen mi s az egész város közönsége nagyon jól tudjuk, Hogy micsoda okok tették lehetővé a gyámpénztár megkárosítását, de azt is feltételezzük, hogy milyen utasításokat adhatott a miniszter a jövőre. sajtón Petőfi költeményeit, mert tudta, hogy mennyire hatnak ezek a seregre, a mely any- nyira bálványozta Petőfit. Költőien jellemzi Petőfi egyik életirója, Fischer Sándor, Petőfi életét a táborban: „Peregtek a dobok, dörögtek az ágyúk, aratott a halál. Petőfi szelleme ott volt, de kardja is ott villogott. S mikor megszűnt az ágyúdörej, elhallgattak a puskák, a hős ifjú a vérrel áztatott pázsitra dőlt és dalt irt. Majd szüleit, majd a csaták zajában született fiát énekli meg, majd mint Tyrtaeus szabadságdalaival lelkesíti hareztársait.“ Részt vesz az ütközetekben is, pedig Bem megtiltotta neki; következetes marad magához és szinte keresi a halált. Hány és hány költeménye van Petőfinek, a melyben azt óhajtja, hogy a szabadságért halhasson meg. Egyik költeményében, a „Ha az Isten ekkép szólna hozzám . . .“ kezdetiben igy énekel: . . . Lelkesítve zengjenek a harezok Csalogányai, a trombiták. Ott legyek, a az én szivemből szinte Nőjön egy halálos vérvirág. S ha ledőlök akkor paripámról: Ajkaimat egy csók zárja be, A te csókod, te szép szabadság, te Égi lények legdícsöbbike! Csodálkozunk hát az előadónak ama fél- fogásán, hogy ebből a közönségnek nem szabad semmit sem megtudni. Hiszen a miniszter rendeleté a város közönségéhez van czimezve és a mikor a miniszter aláírta, ettől a pillanattól az a város közönségének van szánva és annak a közgyűlés előtt való kihirdetése csak formalitás. De hát eddig nem is csináltak városházán titkot a miniszter rendeletéiből ; most, hogy csak egy esetre mutassunk rá, a mikor az új- 8zőnyi, illetve komárom—jobbparíi vámsorompók megnyitására vonatkozó rendelete leérkezett a miniszternek, nyomban a kihirdetés előtt a város hivatalos lapjában támadták meg a miniszter intézkedését. Nem volt soha hivatalos titok a miniszternek a város közönségéhez intézett semmi nemű rendelete, a fontosabbak megérkezésük után, sőt sokszor még megérkezésük előtt közbeszéd tárgyát képezték, mielőtt a közgyűlésen ki lettek volna hirdetve. És mégis városunk érdemes főjegyzője a mostani rendelettel szembe n hivatalos esküjével takaródzik. Úgy látszik ez is, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. Pedig nagyon kár olyan térem a hivatalos esküt emlegetni, a hol sohasem tartották meg a múltban. A mi meggyőződésünk tehát az, hogy a város közönségékez intézett kormányrendeletek a közgyüsés elintézése előtt sem képeznek hivatalos titkot, de legkevésbé sem képezhet a most szóban levő miniszteri rendelet, a mely utó végre is nein a hivatalos pénzről, hanem a közönség pénzéről beszél és nem a hivatalnak szól a közönségről, de a közönségnek a hivatalról. Az ilyen miniszteri rendelettel szemben azonban a közönségnek a legnagyobb nyilvánossághoz van joga, abból titkot egy óráig, egy per- czig sem szabad csinálni, annál kevésbé, mert a hivatal kezén elsikkadt. Igen szomorú, hogy eddig nem tartották meg a hivatalos esküt és örülnénk rajta, ha jövőben megtartanák, a mikor a hivatalos titkot meg kell őrizni; de nem értjük miért képez hivatalos titkot a miniszternek ez a rendelete, a mikor 4372 forint 32 kr. fedezetlen hiányról van még szó és nem tudjuk még, hogy honnan, miből térül az meg, hogy vájjon nem szenved-e ezzel a város vagyona csorbát, avagy nem-e a város polgársága fizeti-e meg pótadóban. Talán nem is azért taitják titokban, hogy a közönség tudta nélkül, a közgyűlés olyan „A csárda romjai“ czimű költeményében a következőt Írja: „Puszta, puszta, te vagy a szabadság képe, És, szabadság, te vagy lelkem istensége. Szabadság, istenem, még csak azért élek, Csak azért, hogy egykor érted haljak én meg, S síromnál, ha érted onthatom véremet, Meg fogom áldani átkos életemet.“ A végzet teljesítette a költő óhajtását. 1849. julius 30-dikán Petőfi Székely-Ke- reszttúron szállott meg Varga Zsigmondnál. Másnap reggel arra kérte Petőfit házigazdája leánya, hogy szavaljon valamit. Kitörő hévvel, szilaj lelkesedéssel szavalta a fiatal költő: Ha majd minden rabszolga-nép Jármát megunva síkra lép Pirosló arczczai és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval : „Világszabadság“ ! S ezt elharsogják, Elharsogjak kelettől nyugatig, S a zsarnokság velők megütközik: Ott essem el én A harcz mezején, Ott folyon az ifjúi vér ki szivemből. S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd nyelje el azt az aczéli zörej, A trombita hangja, az ágyúdörej.
