Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
2-ik oldal. ozékely juapoK. íviarosvasarneiy, ----- _ A székelyek. Egy kis néptöredék, kinek múltját származását már sokan tagadásba vették; egy kis néptöredék, a ki mindig a nehezebb részét választotta, s ha honmentésről volt szó, ott kívánt harczolni hol a csata leg- rémesebben folyt; egy kis néptöredék, ki hazafias kötelezettsége mellett, nem feledkezett meg soha családi kötelmeiről, s ha a liarcz kezdés bevárása nehezére esett, az ellenség számszerinti kivetését kérte, hogy lekaszabolván, haza mehessen családi tűzhelyét boldogítani; egy kis néptöredék, ki századokon át egyedül volt keleti védőbástyája a magyarságnak; egy kis néptöredék, a ki vallását és a művelődésre szolgáló alkalmakat lángolón szerette; egy kis néptöredék, ki az anyagi züliés fertőjében fetreng, de lelkében ég, rajong a magyarságért, a magyarok nagyságáért, s ha utolsó fillérét kell is feláldoznia, ha gyalog, törődések közben eljutnia, Segesvár gyászos emlékű téréin szivvel-lélekkel ünnepel; egy kis töredék, ki a maga hamisítatlan idealismusával felruház, és nevel nagyságokat; egy kis töredék, ki elismer nagyságokat s megszeretvén nyomában halad, hogy állami keretbe alkalmas voltát minden tekintetben bebizonyítsa. S mégis mit tapasztalunk? Letagadják, zsoldos határőröknek nézik, kinek szolgálatait akkor, a mikor tették, meg is fizették. S ha el is ismerték mesébe való vitéz tetteit, ma megfeledkezni látszanak az utódokról. Anyagi és erkölcsi támogatás nélkül hagyják, s ha nem volna benne őserő, a nemességnek elolthatlan szikrája, rég elveszett volna, mig a rus- nyákok boldogitására vezető gondban egy pillantást vethetnek nyomorúságaira. Egyházát, iskoláját alig tartja fenn, s bár rajong érte, ma elvan zárva a nagyratörés alkalmától és földhöz lánczoltan, szegénységben fetrengve vergődik. Alakultak egyletek, hogy javára munkáljanak, szavuk pusztában kiáltó szó. Támadtak szabaditói is, de a közfigyelmet nem a székelység, nem létérdeke, hanem a nemzetiségek vonták magukra, kik aztán a jótettet rut hálátlansággal jutalmazták. S ha a nagy létharczból az állam is kivenni készült a maga illő részét, figyelme akkor sem erre fordult; szász és oláh vidékeket boldogított iskoláival, a kiknek nem kellett, szász és oláh vidékeket édesgetéseivel. a kikben fájdalmasan csalódott. Mennyivel okosabb it volna a székelység felé fordulnia. A székelység rajongással csüng a hazán, nem tagadta meg azt soha. sőt küzdött a tagadók ellen. lm a szászok ágitálnak ellenünk, az oláhok hallgatag vonulnak félre koszorús költőnk ünneplésétől. Nézzétek meg a székelyeket! Kik dominálják Segesváron a helyzetet, kiknek szive dobban az ideális nagyságokért? Oh! és nem látjátok, hogy kit kell szerntni, támogatni és kiket a pokol mélységes fenekére küldeni. Ők küzdöttek az ünneplés terén ötven év előtt, ők leplezték le a lángszavu költő szobrát és most félszázad múlva is ők lepik el a tért, hogy magukhoz méltón tüntessenek maguk j mellett, a haza mellett. i Méltassák tehát teljes jelentőségében a szerepet, melyet ök az uj éra alatt Magyarországnak megindult regenerátiojánál igényelhetnek, Mr ' hasak ők kell őrizzék az ország határát, fogyó erejükben őket is meg kell menteni — hamar! A székelység szellemének nincs elég tere az érvényesülésre. Kik most Seges[ váron megjelennek, a hatalom és tehetség | urai mind öleljék szivükre azt.az áldott jó népet, kit eddig csak Isten óvott s tartott meg száz veszély között. Öleljék szivökre és tegyenek szent fogadást, hogy ez Isten adta népet, a hazára nézve e megbecsülhetlen kincset, nem fe- I csérelik el könnyelmű gazdához méltó módon, de gyarapítani igyekeznek. Tegyenek szent fogadást, hogy telhető módon, társadalom és állam karöltve utat nyitnak neki a boldogulásra és akkor megfogják iátni, mint annyiszor hogy, „Csak nem fajult el még a székely vér, Minden kis csöpje drága gyöngyöt ér.“ M. A pénzről*). Irta: Dr. Kömőcsy József. Tárgyam nem igen mullattató, de némileg tanulságos. Nem fogja ugyan a tudományos kritika minden kívánságát kielégíteni, de az lehetetlen is, midőn nemzetgazdasági tudományos kérdést népszerüsiten törekszünk. Előadásomban azonban is föl fognak fedezni egy igazságot. Nevezetesen, hogy a tudósok érdeklődnek az iparosok bajai iránt s majd minden nemzetgazdasági jelenség tárgyalásánál keresik azon bajoknak az orvos szereit. Gondolkozzanak azután, vájjon helyes utón járnak-e azok a hires nemzetgazdák, akiknek neveit és elveit föl fogom sorolni. A kolozsvári református főtanodának egyik érdemes számtan tanára mindig meg*) Felolvastatott az iparosok és ipari munkások képzésére rendezett fölolvasások során. TÁRGZA. Pető fi. Irta: Szabolcska Mihály. — A Székely Lapok eredeti tárczája. — Soha jobban nem vágytam volna rá, Hogy igazában jó költő legyek Mint most, mikor Ő róla kellene Mondanom éneket. Keresem a szót, a mivel ki tudnám Fejezni méltóképp’ hogy Ő ki? . ... S zengő magyar nyelvünkön nem találok Szebb szót ennél: Petőfi 1 Oh mert e szóban minden benne van, A minek itt lent örökélte van. Az a dal, mely születés-idejében Már ott zsong milliók szivében, Az áloe-dal, a mi nem terem Csak néha nap, egyszer egy ezerévben! Ó az, Petőfi ! — s ha még idele, A Szabadságnak nem volna neve, Ha csak akkor szállt volna le az égből: Bátran hívhatnánk most az Ő nevéről! A módéra therapiában az orvosok a természetes gyógyvizek használatát, ezek között különösen a maga nemében páratlan i Be százszor boldog vagy te nemzetem, | Ha elfelednéd egyszei, hogy magyar vagy, S rabláncz csörögne megint kezeden: Ő érte, hogy tied volt valaha, A jó Isten százszor megváltana! ... De dalban Ő nem magasztalható, Csak az ö dala hozzá fogható. Jelzőnek a szó Rá visszásra jő ki . . . Ő semmi más, Ő büszkén csak Petőfi! Egyetlenegy, az is marad halálig, Mig szabadságra, szerelemre vágyik. Egy boldog öszhang élete, halála Mint dalai örök harmóniája. Mikor a nyári esti szél Nyíló rózsa bokrok közt mendegél: A hogy susognak a szél, meg a rózsa, Az az ő lantján a szerelmi nóta. — De lelke mikor haraggal teli „Rab nemzetek bilincsét tördeli“ Ahogy viharzik dala menydörgése: Nincs arra kép sehol a mindenségbe ! Oh magyar alföld, ékes rónaság, Volt-e terajtad azelőtt virág? Termett-e addig rajtad árváiányhaj ? Vagy ö hozta csak mindezt rád magával. Hát délibábod lett-e másmiből ? Mint az ö lelke merengésiböl. Ő nézte rád ezer szépségedet, S adta világgá hired, nevedet! Ő szeretett legjobban a világon. Légy érte hálás édes pusztaságom. Gyepszőnyegiden, homokodon át, Nődd be virággal a lába nyomát! Hát te, mit adnál Néki nemzetem? — Emlékszel-e még a „Talpra magyaréra? A riadókra, a csatadalra? Melytől kilobbant a szemedben Nagy régi büszkeséged . . . Hol, aki mer gyávának hinni téged ? Emlékszel-e még? A rádszakadó zivatarra, Mikor magadhoz visszatértél, S egy 'félvilággal szembenéztél ? . . . Hallod-e még ? Hogy cseng bele egy dal minden csatazajba! Ő az, Petőfid; ahogy sziláján „Vadd tűzzel zengi el ajka Harsány himnuszodat, százszor szent égi S ugyan mit adnál Néki, nemzetem ? Félek, nem adhatsz semmit, sohasem. Soká lesz az, mig Ő lesz a nagyobb, Mig a dicsőség Róla rád ragyog.------Egy vágya van csak! S holnap esteiig Segesvárnál hajh, az is betelik Elnyeli végszavát az aczéli zörej, A trombita hangja, az ágyudörej . . . Ferencz József I^eriiviz
