Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
A tolnamegyei Sár-Szent-Lőrincz e hó 10-én kegyeletes ünneppel állított látható jelt a nagy költőnek, ki ifjú éveiben itt tanult.. Az aug. 9-iki nagy vihar s nagy eső után fölvirradt reggelen közel- s távolról sokan gyűltek össze Szent-Lőrinczre. Egyszerű földmive- sek, mesteremberek, gazdatisztek, lelkészek, tanítók, grófok és bárók, szegény nők és urhöl- gyek, fiatalok és aggok jöttek el a költőnek megadni a tiszteletet. A papi udvaron összegyülekezvén, 10 óra után megszólaltak a harangok, dörögtek a mozsarak s a Eákóczi-induló mellett mentünk a régi iskolaépülethez, melyben a kis Petrovics 1832/s-ban, mint első osztályú gymnáziumi tanuló, Lehr András kedves s általa mindig szeretettel emlegetett tanára ajkaméi tanulgatta Horácz nyelvét. A «Szózat» eléneklése s Tolnamegye alispánja helyettesének, Madarász megyei jegyzőnek lelkes megnyitója után meghatottan kezdő ünnepi beszédét Petőfi egykori tanárának fia, Lehr Albert, a tud. akadémia küldötte. E derék fiatal tudós és igazi magyaros nyelvórzéssel biró nyelvész mély hatással szólt ép azon ház előtt, melyben ő is született. Utána alulírott szavalta el alkalmi ódáját. Most a kétezernyi ünneplő közönség lement a házhoz, melyben Petőfink tanult. Itt dr. Sass István főorvos emlékezett vissza «dicső barátjára». Majd a Kisfaludy-társaság képviselője, Baksay Sándor állt az emelvényre. Kedves, magvas, szép beszédet vártunk tőle s ő ilyet mondott. Köszönet neki, hogy örömmel, lelkesedéssel jött hozzánk s kifejezést adott annak, hogy jót miveltünk, mikor a költő lábanyomát megjelöltük ez emléktáblákkal. Baksay után újra alulirt mondott alkalmi ódát s végre Madarász alispán-helyettes a táblákat a község kegyeletes gondjaiba ajánlotta. Erre a «Himnusz» zendült meg s a babérkoszorúkat letéve az emléktáblára itt is, mint előbb az iskolánál, visszamentünk a papiakba, a sátor alatti közebédre. A SÁR-SZENT-L0RINC1ZI PETÖFI-ÜNNEP.