Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
.— (Petőfi háza.) Ä csöndes, előkelő Bajza-utcán, kerttől övezett egyemeletes úri házban templomot állítottak Petőfi emlékének. Lelkes, rajongó Írók, a kik kimondhatatlan szeretettel C9üggnek a legnagyobb magyar költő emlékén, fáradhatatlanul izgattak a Petöfi-ház fölállításáért és összeszedték az egész országban, a mit kegyeletes emberek a költő emléktárgyaiból megőriztek. így jött létre az a gazdag gyűjtemény, a melynek kulturális és erkölcsi értéke és haszna megbecsülhetetlen s a melynek szervezésével a Petöfi-Társa- ság nagy érdemet szerzett. A Petőfi-liáznak több terme van a földszinten és kettő az emeleten. A földszinti helyiségek mind Petőfié, az emeleten lévő két szobában pedig Jókai emléktárgyait helyezték el. A földszint nagytermének közepén kis emelvényen az a kézisajtó áll, a melyen 1848-ban a Nemzeti dal-1 nyomták. Köröskörül üvegtartóban Petőfi kéziratai, levelei s egyes költeményeinek külön kiadása. A kéziratok között ott van a Nemzeti dal első fogalmazása, Az őrült kézirata s még több költeményének a, kézirata. Levelei között van egy 1840-ből való, a melyben elpanaszolja Nagy Ignác- nak, hogy milyen rosszul bánik vele a káplárja. Összeszedtek egy-két soros levélkéket is, apró üzeneteket, töredékeket, a mik mind érdekesek, mert hozzájárulnak egy-egy vonással a költő életének rajzához. A falon köröskörül Petőfi arcképei és munkáinak illusztrációi, újak és régiek, festett képek és nyomtatottak. A kiskőrösi szóidban ott áll az az ágy, a melyben Petőfi született, az Íróasztal, a melynél dolgozott, a szék, a melyen sokat ült, az almáriom és a láda, a melyben a holmiját tartotta, a csutora, a melyből ivott és sok más emléktárgy a költő hagyatékából. Az ereklye-teremben üveges szekrényekben őrzik Petőfinek és a feleségének apróbb emléktárgyait, a melyeket nem lehet megindulás nélkül végignézni. Díszes tartón függ Stsendrey Julia jegygyűrűje, aranyórája, ott van a ruhája, selyemkendője, pohara, szegfübokrétája, a melyet börtönében kapott, a mikor politikai fogságban volt 1852-ben, a keztvüje, s a — koporsójának a kulcsa is. A kézirat- és nyomtatványteremben Petőfi kéziratai vannak s róla szóló levelek, cikkek, képek. Az emeleten két szobában Jókai emlékezetét őrzi sok kisebb-nagyobb emlék, ezt a gyűjteményt azonban csak ezután állítják össze teljesebbé. A Petőfi-liázat vasárnap délelőtt nyitják meg a közönségnek.