Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
J158 1157 PETŐFI ZOLTÁN a gazdászathoz volna; ennek következtében mi tehát azon tanakodtunk, nem volna-e legczélszerübb őt az óvári gazdasági intézetbe adni? Ámde azelőtt egy évet praktizálni kell mindenkinek s csak az után veszik oda be. Erre nézve édes Papa mindjárt téged emlitett, hogy ez évet melletted tölthetné el leginkább. Mind lelkére, mind testére legüdvösebb helyen volna nálad. Minderről nélkülözhetetlenül szükséges együtt értekeznünk, hogy kölcsönösen meghallgassuk egymás véleményét és azt tehessük, a mit jó lélekkel a legjobbnak, leghasznosabbnak fogunk találni. Nem Zoltán álljon itt előttünk, hanem szegény Sándorunk egyetlen fia; s ne azt nézzük: mit érdemel tőlünk Zoltán, hanem azt: mivel tartozunk az ő egyetlen gyermeke iránt. Az ő szelleme vezéreljen bennünket, hogy eltalálhassuk az igazi utat, mely czélunkhoz: Zoltán meg- javulásához s testi-lelki jóvoltához vezet. Mostani viselete elég jó. Legalább semmi újabb kihágással nem keserített meg azóta. Minthogy a tanitó elhurczolkodott, Zoltán most már itthon lakik; a kis szobámat adtam át neki. Elég keservesen esett megválnom kedves kis nyári czellámtól, de hát isten neki! Hála az égnek, mindnyájan egészségesek vagyunk, csak a szegény Mariska sehogy sem tud magához jönni; fáj a lelkem, ha csak rá gondolok. Mit gondolsz, vájjon mikor fogsz legközelebb feljönni? talán pünkösdre? Addig is igen kérlek, felelj ezen soraimra, némi tájékozásul véleményedet illetőleg. Ölel, csókol szerető rokonod Julia. Az anya öröme azonban vajmi rövid ideig tarthatott. Petőfi Zoltán csakhamar megunta a gazdászati élet zajtalan örömeit s vissza- kivánkozott az ő elhagyott élvhajhászó körébe. Pedig Petőfi Istvánban nemcsak felügyelőt, hanem az apa szivével érező szerető nagybátyát is nyert. O maga is elborult kedvvel látta dicsőséges bátyja hibáit föltámadni fiában. Egyszerű, nemes szíve jósággal, szeretettel vélte kinyeshetni azokat s bizodalommal volt módszeréhez. Hiába. Félévvel az előbb kelt levélre Szendrey Julia egy kétségbeesett hangú levelet ír újra Petőfi Istvánnak, kiöntve benne szinte megdöbbentő nyíltsággal anyai szíve keserűségét. A levél így hangzik: Pest, okt. 25. 1864. Édes Pista! Napról-napra halasztám e sorok írását, tartván tőle, hogy a meglevő kellemetlenséget még több kellemetlenséggel tetézem, ha a szívemet elfogó keserűségből szavaimba is át talál valami ömleni. De igyekezni fogok erűt venni magamon és szárazon és egyedül azon tárgynál maradni, mihez szólam anyai jogom és kötelességem. Zoltán utolsó leveléből, valamint az onnan jövő szóbeli hírekből látom, hogy daczára a legvilágosabb és legdönthetlenebb tényeknek és határozatoknak, még sem te, sem Zoltán nem vagytok tisztában aflelől, mit akarunk mi Zoltánnal tenni. Édes Pista, Zoltánnal már túl vagyunk azon, hogy mit akarunk akár te, akár mi; nála már csak arról van szó, mi lehet? Csodálom, hogy a szemébe nem nevettél, midőn a tanulás emlegetésével mert előállani. Tanulni? Öt Fájdalom, keserű fájdalom, hogy a bolon- ditásnak a lehetőségén is túl vagyok vele; hogy már annyiszor hittem, reméltem és csalódtam benne, hogy most már áltatnom sem lehet magamat az ő javulási fogadásaival. Bocsássa meg neki az Isten, hogy engem, édes anyját, ennyire vitt! Az iskola folytatásáról nála szó sem lehet, ez csak ürügy nála, hogy Pestre feljőve, szokott korhelykedéseit és rendetlenkedéseit folytathassa. Elég volt abból annyi. Ha azon utolsó pár hónapra gondolok, mit vele töltöttem, ha elutazása perezére, midőn egyetlen köny nélkül vált el tőlem, érzem, hogy e gyermek még öngyilkosságra vihetne saját édes anyját, oly elviselhetlen fájdalommal és keserűséggel tölti el szívemet. S ha még az javíthatna rajta! De oly önző, oly könnyelmű gyermek, mint ő, még anyja sírját is megszentségtelenithetné. A próbálgatáson már túl vagyunk vele, mi az iskolát illeti, azért hát csak maradjunk annál, a mit már egyszer elég hosz- szas, elég lelkiismeretes megfontolás után elhatároztunk: a gazdasági pályánál. Senki sem ösztönözte, senki sem erőltette őt e határozatra, ő magától jött e gondolatra s több ízben hozzá intézett kérdéseinkre mindig határozottan és világosan kijelentette, hogy igen, c pályára van kedve s ezt tanulmányozni szándéka. Akkor azt határoztuk, hogy egy évig, vagy ha szükséges, két évig nálad praktizál s aztán a keszthelyi gazdasági intézetbe lép, hogy ott a tanfolyamot végezze. Mit és hogyan 73*
