Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
1061 PETŐFI ÉS LISZT 1C62 Világfolyása óta, így termékenyíti meg egyik művészet a másik talaját, ha azt a Petőfiéhez hasonló géniusz szellemi ekevasa szántja fel. Midőn egy ízben Liszt figyelmét e nemzeti etikai fejlődésre tereltem: egyszersmind bemutattam neki mindama dalokat, melyek a Petőfi magyar zeneirodalmat képezik. A legnagyobb érdekkel tanulmányozta azokat s veleszületett magyar zenészeti érzékével, bámulatosan meg tudta vonni a határt, mely az ismeretlen szerzőjü, igaz magyar zamatu s a nép vérébe átment népdalokat, az ismert nevüekéitől, de még inkább a nem tiszta magyar hangulatú vagy plane az aféle sablon- csinálmányoktól elválasztja. S ettől kezdve még többet forgatta Petőfi költeményeit, melyeket — leginkább Neugebauer fordításában — mindig az íróasztalán lehetett találni. Mélyen érdekelt olvasmánya volt Madách Imre »Ember tragédiája« is és Jókai művei, a ki iránt az élő magyar írók közt rajongással határos kegyelettel viseltetett. De általában ismerte a hazai irodalom összes kitűnőségeit s nem egyszer hangsúlyozta a magyar zeneírók előtt azt az erkölcsi kötelességet, mely őket a magyar költészet és irodalomhoz köti. Azért volt feltétlen nagyrabecsülője és elismerője Erkel Ferenc múzsájának, a ki minden alkotásával szemben, mindig a magyar géniuszszal lépett szoros szövetségre. Nagy súlyt fektetett mindig a magasabb magyar zenészeti aspirációk előrehajtására s tizenegy évi zeneakadémiai vezérkedése alatt, az annak falain belül vagy kívül s az általa rendezett zeneelőadások, hangversenyek műsoráról nem is volt szabad soha hiányozni a magyar zenetermékeknek. íme ilyen volt Liszt magyarsága és honfiúi érzelme, melyet pedig a magyar közvélemény nem egyszer vont indokolatlanul, sőt igazságtalanul kétségbe. * Nem volt célom jelen vázlatos jellemzéssel sem Petőfiről, sem Lisztről kimerítő tanulmányt írni, csakis a költészet és a művészet két oly magyar nagyságát volt szándékom méltó és igazságos vonalba helyezni egymás mellett, a kiknek a nevei előtt az egész művelt világ meghajlik s a kiket megirigyel a magyar hazától, melynek szülöttei voltak. Mind a kettő a magyar géniusznak volt világra szóló képviselője; külömböző utakon törtek egy célra, de különböző irányban is mind a kettő, a magyar haza dicsőségére szolgált. Mind a kettőnek az emléke méltó a nemzet hálás kegyeletére s ha a jelen magyar nemzedék még nem is mér mind a kettőnek egyenlő mértékkel: de eljövend az idő, — mert el kell jönnie —■ hol az utókor ki fogja egyenlíteni azt a különbözetet, mely most még az egyik harmóniájába oly fájó disszonánciát vegyít. Mert mindig nagyobb és kihatóbb lesz az a nemzet, mely saját valódi nagyságait felismerni s méltányolni tudja, míg ellenben, mindig veszedelmesebb lejtőre jut, ha szívéből kialudni engedi azok iránt a kegyelet és hálás elismerés lángját: kik életükön át dicsőségére szolgáltak. A magyar nemzet milléniumi ünnepsége küszöbén, ezt a lángot éleszteni és fokozni, minden magyar honpolgárnak és honleánynak legyen legnemesebb erkölcsi és hazafiul hivatása. 67*
