Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz

PETŐFI ÉS LISZT. ^'

(LISZT FERENC HALÁLÁNAK TIZEDIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL.)

Irta idősb Ábrányi Kornél.

Petőfi, a legnagyobb magyar lírikus, a világ- irodalomban is a legkimagaslóbb szellemek piedesztálján álló költőgéniusz, a rajongó hazaszeretet fényes ragyogásu csillaga, a szabadság lángnyelvü mártirapostola, az emberi és nemzeti jogokra támaszkodó meggyőződés intránzigens képviselője; Petőfi: a kard szimbólumában megtestesült szellemi erő. És Liszt, a legnagyobb magyar zeneművész, a világművészet egén megcsodált pályafutást! meteor, a hangok fergetegén s az érzelmek mindennemű skáláján egyaránt uralkodni tudott Orfeusa a 19-ik századnak, a felebaráti szeretetnek, a jótékonyságnak és áldozatkészségnek soha ki nem apadt forrása, a hazához való ragaszkodás zajtalan képviselője, a leg- koncilánsabb természet és kedély, mely valaha létezett. Liszt: a lant szimbólumában felolvadt békés érzelmek képmása.

Két ilyen ellenkező belsővilágu pólust, két ilyen ellentétes etikai alapon álló szellemi nagyságot hogy lehet egymás mellé állítani, hogy lehet egy lélekzet alatt e kettőről beszélni? Hallom sokfelől az ellenvetést. De még többet is hallok, Petőfi: a magyar nyelv, észjárás és érzés géniuszának volt korszakot alkotó képviselője s a magyar népdalnak századokra kiható legtisztább forrását fakasztotta fel; míg Liszt nem is beszélte a magyar nyelvet, irodalmi működésének idegen idióma szolgált alapul, a magyar zenét és dalt pedig elkobozta saját nemzetétől s a cigányoknak ajándékozta. Petőfi: a szabadság hajnalhasadásakor kardot kötött oldalára s nemcsak perzselő tüzes szózatával rázta fel tettre a magyart, hanem dúló csaták forgatagába vetette magát s eltűnt az élők sorából, látatlanul, hogy a magyar történelem gazdagabb legyen egy örökké lelkesítő, fen- költ legendával! Liszt pedig ugyanakkor félretette azt a kardot, melyet a magyar nemzeti szinházban dicsőségének delelő pontján kapott emlékeztetésül, hogy ha kell, nemcsak lanttal, de vérrel is szolgálni kell a hazát. Petőfi nem ismert más jelszót, mint »itt élned és meghalnod kell«, azért idegen földet nem is érintett a lába soha s e hazában élt, alkotott, küzdött, szenvedett és nélkülözött; míg Liszt csak száguldó üstökösként jelent meg néha a hon egén, külföldön rakta halomra a babérokat s szibaritai kényelemből nézte közönyösen nemzetének élet-haláltusáját.

*

Az általános, de nem mindig a viszonyok és helyzetek objektiv álláspontjáról Ítélkező magyarországi közvélemény, rendesen ilyen párhuzamokat szokott vonni, ha e két nagy névvel kapcsolatban találkozik; e két nagy névvel, mely a művelt nemzetek egéről a