Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz
PETŐFI POLÉMIÁJA VÖRÖSMART WAL. 153 megmagyarázni a Petőfi támadását Vörösmarty ellen, a ki szintén a kormánypárttal szavazott. Petőfi a legszélsőbb ellenzék elveit vallotta. Úgy volt meggyőződve, hogy a kormány e törvény- javaslattal Magyarország függetlenségét sértette meg, a melyet annyi szenvedés után végre kivívtak. Elragadtatásában már látta, mint fordulnak ellenünk saját véreink egy, előtte helyrehozhatatlan tévedés miatt. Nem hihette, hogy Vörösmarty e kérdésben is a miniszteri párthoz csatlakozzék, mert e kérdést mindennél többre tartotta. Másfelől Petőfi senkit sem becsült annyira talán az egész országgyűlésben, mint Vörösmartyt, a kinek hazafiassága mindaddig a legtisztább fényben tűnt föl előtte. S íme az, a kiben ő a legtisztább hazafiság erényeit szemlélte, meggyőződése szerint olyan kérdés mellett szavazott, a melynek eldöntése az ország önállóságát, függetlenségét, szabadságát sértette. Mi természetesb tehát, minthogy oly izgatott kedélyű ember sehogy sem bírta elnyomni felindulását, a hazafiságról alkotott eszményképét meghazudtolva látta, Vörösmarty ellen fordult, a ki költészetével mindaddig a legszentebb hazafi-érzelmeket hirdette. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a Petőfi támadásának kíméletlenségét, szenvedélyes élességét kimentsük. Csak azt, hogy kimagyarázzuk, vizsgálva annak indokait. Petőfi szerint Vörösmarty megtagadta múltját, mely az egész haza tiszteletét bírta. Leszállt a magasból a földre, hol beszennyezte magát. Senki sem tudta elhomályosítani dicsőségét, Vörösmarty maga homályosítota el. E támadás sehogy sem volt alkalmas arra, hogy a Petőfi népszerűségét emelje, a mely, mint említők, e napokban úgyis sokat csökkent. Elő emberek bizonysága szerint a legtöbben Petőfit ítélték el. Hogy merhet egy tapasztalatlan ifjú I oly embert megsérteni, mint az ország első költője ? — kérdezték többen. S mert az izgalmas időkben senki sem ( elég higgadt a viszonyok és egyének benső vizsgálatára: csakhamar készen volt a kárhoztató ítélet Petőfire, de a ki mind e kárhoztató Ítélet mellett is megmaradt saját elvei mellett, kiadván ismeretes költeményét, Vörösmartyhog czímmel, a melyre aztán Vörösmarty is felelt a Kossuth Hirlapja-ban. Vörösmarty, mint tudva van, belátta, hogy az egész költemény félreértésen alapszik s egész ömledezését egy fiatal hazafi, a mellett költői kebel túláradá- sának tekintette. Ö nem sértett meg semmi elvet, a mi igaz is. Az egész kérdés nem is elv, csak az elvnek alkalmazása körül forog. «Igaz -—• írja Vörösmarty — nekem is jobban tetszett volna, ha valami fiatal, népszerű hadvezér, valami kis Napoleon-féleaztmondja: «Enteremtek magyar hadsereget, átalakítom a régit, átolvasztom az ujonczok közé s megverem az ellenséget.» Én magam is csináltam s ajánlottam ilynemű terveket, de melyek mind csak ilyen ma- gamféle tapasztalatlan embereknek tet- szének, s megvallom, hadi dolgokban nem tartom magamat auktoritásnak. «A hadügyminiszter kinyilatkoztatta, hogy önálló magyar hadsereget akar (mert hiszen más hadsereget furcsa is volna akarnia), csak időt kért, hogy e szándékát, mely a nemzet kívánatával egy, veszély nélkül létesíthesse. A kérdés tehát csak a körül forog : bíztunk-e a hadügyminiszterben, vagy nem ? Én bíztam s még most is bízom. Meglehet, hogy tehetségét illetőleg, csalatkozni fogok; de már ez aztán nem oly dolog, hogy elvtagadásról beszéljünk s a babért letegyük a sárba. Ez fatum, bal- szerencse lehet, de gyalázat nem.» Tudja Vörösmarty, hogy ilyenkor kelleténél ingerültebbek vagyunk, s gyakran igazságtalanok a legjobb hazafiak s legjobb barátaink iránt is, a miben nemcsak Petőfi vétkes, de gyakran olyanok, — ő maga is -— a kiket már nem ment a fiatalság tapasztalatlansága s szenvedélye. Óvakodni kell mások elítélésében, mert — úgy mond — ha a legjobb magyarok egymásban nem bíznak, ki lesz akkor, ki bizodalmukat megérdemli ?
