Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz

Sátoralja-Ujhely, 1899. július 30.

31. (2016.)

Harmincadik évfolyam.

ELŐFIZETÉS ÁRA:

Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,,50 kr.

Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Egyes szám ára 15 kr.

A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr.

Zemplén.

Társadalmi és irodalmi lap.

ZEMPLÉN-VAEMEGYE KÖZÖ1TSÉGÉ1TEE

ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA.

MEGTELÉNIK MINDEN VA S-Á.ES2>T_A_3?.

HIRDETÉS DIJJA

hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr.

Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik.

Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők.

iiz üstököst kérdd: honnan jő, hová megy? Mi űzi őt, mi cél felé tova?

Az üstökén vész, homlokán haláljegy, Ragadja bőszült, prüszkölő lova.

Végzettől űzve fut, meg nem pihenve;

De kérdd : hová visz útja úttalan ?

— „A végtelenből és a végtelenbe!“ Ennyit felel csak és tovább rohan.

Kérdd a folyót: hömpölygő széles árja ' Honnan szakadt, kígyózva merre lejt? Vizén terhelve úsz ezernyi gálya, Kincsesei rakodtan, mint megannyi sejt. Majd szikla kürzi, majd termő vidékek, Rombolva ott, áldást árasztva itt —

A földnek jóltevője, tükre égnek,

Mig sírt neki a tenger ágya nyit.

Láng-üstökösnél rejtelmest)-, csodásban, Petőfi jött és távozott megint;

Mint a folyó, hatalmas áradásban,

Jött s ment, a róna jóltevőjekint.

Szülötte mély, viszhangos rengetegnek, Vonatva mélységek hatalmitul —

Nem tudja senki: bölcsője hol rengett, Nem senki: sírja merre domborul. . *. .

•De mint a csillag, mely sebes futtában Az égen fénylő tüzvonalt mutat:

ír

0 néki is, hol járt, nyomában láng van,

S fényes dicsőség jegyzi az utat;

Jó kedve szétszórt égő sziporkái,

Haragja bősz villámi: a dalok;

TARCA,

Petőfi koszorúja

Tűz-pillangókként látván szerteszállni, Hol járt, hogy élt: megtudjuk általok.

És mig a róna, melyet úgy imádott,

Nyílt arculattal az egekre néz,

És bő kebelén ringat délibábot:

Az ő emléke itt el nem enyész.

Rengő kalász, kövér fű, évről-évre Zöld koszorúba fonja itt e helyt,

S halk sutogással áldást mond nevére Hegyaljánk is, mit szint’ megénekeit.

S a mig lesz egy rög, — és hol nincs ilyen,

[hajh!]

Amelyre honvéd vére csorga le,

S lesz egy keresztke, fejfa, Vagy egy zöld

[galy,]

Jelölni bőseink sírját vele;

Míg áll Segesvár gyászemlékü téré;

Ahol ketté tört a kard és a lant:

Fölzúg a „Talpra magyar! s az „Előre!“ A véss hárfáján iszellő alaát.

S mig egy magyar lesz, s hangzik egy

[magyar szó,]

S szerelmes lányka magyarul dalol;

Mig egy magyar szív fölriad viharzó Nagy elszánással a nyomás alól;

Mig nyerve nem lesz a világ-szabadság,

S küzd egy magyar, hol érte küzdni kell, S lesznek, kik jelszavát fennharsogfcassák: — Petőfit addig nem felejtik el!

(Szász (Károly.

Legszebb virágai, hol vannak a földnek?

— Óh! mutassátok meg, hol merre teremnek, Hogy koszorút fonjak ?

Szép, hármas koszorút Petőfi Sándornak,

A „költő“, a „nagy hős“ és a „nagy martir“-nak, Ki Leonidásza volt a magyar honnak!

Arany, gyöngy és gyémánt, — ezerszinű virág, Miket szívesen nyújt az egész öt világ,

— Mind nem lészen elég 1

Ilyen koszorút már más ember is kapott.

De hiszen Petőfi mindenkinél nagyobb ! így hát drágább babér illetheti fejét.

Jöjjetek tündérek, istenasszonyok mind!

Nap, hold és csillagok és a mi csak fényt hint, Óh, csak jöjjetek,el,

Zephyr s a kis Ámor; az est és a reggel Együtt dolgozzatok az égi kezekkel!

Á koszorút néki ti készítsétek el 1

És adjátok nékem, óh adjátok ide,

Hogy én Segesvárra siethessek vele,

Oda, hol sirja van !

Hová ma a magyar, mint Mekkába a tar — Nagy nemzethez illő szent zarándoklattal — Kegyeletét viszi háladalaiban.

Szent a hely és a kő, mely sírja fölött áll. Leborulok én is véres hamvainál,

Mint annyi ezerek.

Es ha nagy Hadúrhoz imám’ elrebegém:

Égi koszorútok sírjára teszem én,

Szalagira Írván e dicső Igéket:

Magyar és Idegen! franc, angol, szerb, török, Orosz, német, román, belga, skót, svéd, görög, Nagy és kis nemzetek!

Petőfi 50 éves halála napján

J^ndúl őt keresni egész Magyarország,

Ország címerével a koszorút hozzák;

Száz ezernyi népség sírját koszorúzni, Koszorúzott sírján sírva leborúlni.

Ó te jó magyar nép ! beli hiába fáradsz, Szemed omló könyet beh hiába áraszt,

A Petőfi sírját nem leled meg sírva,

Nem tehetsz koszorút ismeretlen sírra!

Mikor Erdély vesztén a hon is elvérzett,

Az a nagy fájdalom, mit a dalnok érzett Áttörte valahol ott a bércek alját S rengeteg zárta be rengeteg siralmát.

Nem kihamvadt porba, nem kialudt földbe,

De a hol a mélyben forr a lángok öble,

Ott van ő valahol rejtett sirhalomban,

Szive ég honáért örök fájdalomban.

Harsona zengése, csatakürt hangzása,

Riadó daloknak harci rivalgása,

Zászlók suhogása véres csatatéren,

Kardok csillogása dOdaírni fényben . . .

Talpra magyar! talpia! ez, ha zengne újra,

A szabadság lángja, ó, ha az kigyulna!

A Petőfi sírját keresni sem kéne,

Itt teremne köztünk maga, újra élve!

Dala újra zengne, zengne szabadságról, Lelkeinket vinné az a bűvös mámor,

Melylyel a halálba, mint álomba mentek Honért, szabadságért ama dicsők, szentek! Lángsírból kiszállva, ő vezetne újra,

A haza földjére áldva ő borulna,

Koszorút ő adna, jó magyar nép, néked,

Hogy azt a régi dalt még ma is megérted!

De Petőfi hallgat, ötven éve hallgat,

Minek bolygatjátok hát e nagy fájdalmat ? Abba a mély sírba ki merne ma lépni,

Ahol az ő szivét száz keselyű tépi ?

Jól vigyázz magyar nép, még ma Segesvárott, Búcsújáró helyen, imádkozva járj ott,

El ne űzzön onnan, a ki szolga honra A napsugarakból lángostorát fonja!

(S.-A.-Ujhely.)

Fejes István.

Ha ez obeliszknél viszen el vitatok:

Kicsiny Segesváron pihenőt tartsatok,

Hol Petőfi Sándor honjáért vérezett.

Nagy és kis nemzetek!

Tanuljatok tőle hazaszeretetetl

Es te vér véréből! ne feledd el soha,

Hogy Petőfi vala legfőbb apostola Szent szabadságodnak !

„Talpra magyar“-jávai százados bősz művét, Égy rövid perc alatt egymaga tépte szét,

Üde léget adva százados raboknak.

Óh te, csont csontjából! ha erre visz utad: Hajtsd meg porainál büszke homlokodat, Hiszen ő a Tiéd! . . . .

De ne sírj, ne zokogj ! . . ám kérjed istenid’, Hogy adjon Teneked mindig egy Petőfit,

Ha tán béborulna hazád felett az ég!

(Szalók, 1899. júl. 30.)

Csurgovich György.

* Á Zemplén mai száma tizenkét oldal.