Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz

1906. márczius 4, fiStöSTatärt rE3gíL»s“' ÍR Páris, márczius 3. Rheim eben a templom lel­tározása alkalmával súlyos összeütközés volt a klerikálisok és szoczialisták között. A szoczialis- ták a templomaitokat és több szobrot jelentöke' ilyen megrongáltak. A budapesti gabonatőzsdéről. A budapesti gabonatőzsde záróárfolyamai dél- atáni 4 óra 30 perezkor. uiiza aprnisra 16 7B cuza oztoberre 1h 7Z Koz3 áprilisra ld.68 Zab áprilisra ló 41 Tenuer má tusra )3 82 Sé'a a színhazak körű!, Szenzápziók.— Kornélia levelei. — Zsazsa! Zsa» fsa! Zsazsa! — A Riviérán. — Sanzonetiek a Király-Színházban. — Toalett titkok. — A kis pri­madonna. — A csók duett. Hd eddig azon panaszkodtunk, hogy nincs skenzáezió a kulisszák mögött; most megfordult a sor és azon sopánkodhatunk, hogy seregestül szakad ránk a nevezetes ese­mény. Minden színháznak meg van immár a maga saját külön szenzácziója és krónikás le­gyen a talpán, aki mind följegyzi! Válságok és békülések, uj darabok és uj színészek, nagy tervek és nagy leszerelések „vannak a leve­gőben“ és ha ma még félhangon suttognak is csak róluk; holnap vagy holnapután már ki­pattanhatnak ezek a szenzácziók és lángba boríthatják a kulisszamenti kedélyeket . . . De tartsunk sorrendet. Az első szenzá- czió: A Nemzeti Színház Beregi-válsága. A Nemzeti Színháznál ritka dolog a krízis. Alig is emlékszünk egynéhányra. Vagy tizenöt esztendővel ezelőtt volt a Nagy Imre-válság; uyolcz év előtt az Ujliázi-krizis, öt esztendővel ezelőtt a Jászai Mari- és Csil­lag Teréz-válság. Nagy Imre — akire a leg­ifjabb generáczió nem is emlékszik már talán — Paulai Edével külömbözött volt össze és azért akarta otthagyni a Nemzeti Színházat. Claretié magyar tárgyú darabját, a „Zilab herczeg“-et tanulták a színháznál és e darab körül történt az összetűzés. Paulay azt kí­vánta, hogy Nagy Imre sz&kálosan játszsza a magyar herczeget; a művésznek pedig az volt a felfogása, hogy csupasz arczczal kell azt az alakot ábrázolnia. A szakál-affér egyre jobban elmérgesedett és végül Nagy Imre kijelentette, hogy vagy csupasz arcz­czal játszik, vagy — távozik: Paulay pedig kijelentette, hogy Zilah herczeg vagy sza­káig« lesz, vagy — megy! A sok „vagy- vagy“ végre is békére vezeteti; Nagy Imre maradt és ■— szakállal játszott. Ez a szakál- affér akkoriban nagy port vert föl. Újházi mesternek Keglevich István gróffal volt baja és azért távozott, de hama­rosan visszatért; mindössze vagy háromszor játszott a Népszínházban. Jászai Mari és Csillag Teréz is Kegle­vich miatt hagyta el az ország első szín­padát és egy-egy évet töltött mindegyikük a Vígszínházban, azután hazatértek, mint a megbékélt Garat. Látnivaló ebből, hogy a Nemzeti Szín­házban milyen ritka az ilyen esemény. Azért is szenzáeziós ez a mostani válság. Beregi Oszkár készül hátat fordítani a Nem­zetinek, ahol évek óta mellőzik, elnyomják, félreösmerik. Már be is jelentette a szándé­kát Somló igazgatónak és a szerződése fel­bontását kérte. Több mint valószínű, hogy Somló nem megy bele majd a dologba; de több, mint bizonyos az is, hogy Beregi nem maradna sokáig szerződés nélkül. Mi úgy tudjuk, hogy a művész — Becs felé gravitál. A Burgszinházban van egy jóbarátja és pro- tektora: Kainz. Az fáradozik azon, hogy Beregit n német színpad számára meghó­dítsa. Bizony kár volna érte, kiváló színészt veszítene el vele a magyar színpad . . . Somló Sándornak tehát fő a feje a gond­tól. Mert nemcsak a Beregi-válság aggasztja; itt van a Márkus Emma dolga is. A művész­nő, amióta aláírta uj szerződését és kézhez kapta a 40.000 koronányi előleget — ideges, izgatott és türelmetlen. Az ideges voltára való hivatkozással kért most félévi szabad­ságot Somlótól, aki ugyancsak megrémült ettől a kéréstől. A Nemzeti Színház reper­toárja úgyszólván a Márkus Emilia vállán nyugszik és ha ez a váll most kiugrik a repertoár alól, abból baj lehet. Somló tehát kérésre, könyörgésre fogta a dolgot; de egyelőre hiába. Márkus Emilia megmaradt amellett, hogy neki egy félévre el kell mennie . . . Somló Sándornak tehát a feje fő a gondtól. És mivelhogy máskor is gyakran fáj a feje, most is hideg borogatást rak reá naphosszat és úgy ül az igazgatói irodában. Tegnap aztán megtörtént, hogy a színház egyik tagja sürgősen beszélni akart a direk­torral. A küszöbön azonban elfogta a szolga: — Nem lehet bemenni, kérem! — Nincs benn a direktor? — kérdezte a művész. — De odabenn van! — Igen. Odabenn van. — Hát talán van valaki nála? — Nincs senki. — Miért nem enged be hát? — A direktor ur nem fogad senkit. Bosszul van. Nagyon fáj — a fantáziája!... A Nemzeti Színház eltemette a . héten Prielle Kornéliát. Csak Prielle Kornéliát és nem Rczsnyaynét; mert a halotti jelentésre nem nyomatták oda az R. betűt, bárhogy is követeíte azt a férj. Nos hát ez igazságtalan dolog volt, mert éppen a Nemzeti Színház tagjai voltak azok, akik bárom hónap óta csak Rozsnvaynét látták a művésznőben és j nem Kornél át, a Nagyasszonyt. Nem tud­ták és nem akarták neki megbocsátani azt az R. betűt, amelyhez pedig ő, szegény, annyira ragaszkodott. Csak Rákosi Szidi nem fordult el tőle a pályatársak közül. Csodálatos barátság volt az övék, olyan aminőt a színfalak mö­gött sohase találni s az életben is csak nagy ritkán. Hogy milyen barátság volt ez és hogy milyen fehér lelkű, jó asszony volt Kornélia, azt bizonyítgatják, ezek a kedves, okos, szép levelek, amelyeket külömböző időkben irt Rákosi Szidihez. íme: Gleicltenberg, 1899. 7—1. Kedves Szidim, azért, hogy ilyen magasan kezdem, ne hidd, hogy ebből hosszü levél lesz, mert hát — de értsd meg jól — majd lejjebb. Most először is szemedrehányom, hogy abban az egyben nem haladsz a világgal és ellenvetésed van a képes levelezőlapokkal szemben — Te! az a századvégi asszony (utálom már a szeczesezió szót), aki még a Nemzeti Színházat is demorali­záltad (Hindiben), ugye Így mondta az igazga­tónk, mikor egy próbán felemelted a lábadat ? Pedig számítás és minden czél nélkül tetted, hátha még professzori.minőségben tetted volna? — Ifát Sziduezim, miattam is elsöpörhet a világ­ról minden levelezőlapot az ördög. Kevés fér reá, ugye? De a „kutyafarkánál“ mégis csak több mert, legalább egy szivdobhanást bizonyít annak, akihez küldve van — én csali ilyen esetben kül­döm annak, a kinek ... No hát te Budapesten megülepedett nagymama, aki szélnek eresztetted szárnyrakelt fiaidat, s magad pedig unokáddal csücsülsz, ha csücsülnél, de kieresztetted a macs­kát a zsákból, mert nehány sorral később beval­lód : hogy a legkedvesebb, legnépszerűbb művész­nőnkkel versenyt ..kószálsz“ egy sereg gavallérral. Ezek bevallása után sziae-k lő barátsággal kérsz, hogy ne irigykedjem, mert Lpsonczi Tóni a leg­fiatalabb — de hát akkor miért soroltad elő a Nordcrneyen készülendőkéc? Mert minden szív­nék (az aggra aszott szívnek is) van egy titka, az enyémnek is, és íme baráti lelkedro bízom, hogy én mióta Csik Imrét szeretem, azóta fájdal­mas kíváncsisággal mellőzöm a káposzta lébe fő­zött csikókat (mert Pesten nem jutok hozzá, a nagy gourmand «rókainénál ettem utolszor) Tréfán kívül, úgy szeretem azt az embert még. kis Hu kora óta, hogy nem akarva bár — mégis felköl- tötfed némi irigységemet: a kószálásra . . . Azzal végzed leveledet, irj, „hiszen rá érsz“ Már hogy én ráérek? Sziduezim, hiszen akkor te is esak a régi tapasztalatokon szedted össze a gleichenbergi panesok elfoglaltságát. Nem volt nekem még annyi nyugodt időm sem, hogy az én édes, drága, jóságos leányomhoz ekkora levelet .me­nesztettem volna, mint most ez a firka hozzád ki­te rjeszkedik. El is titkolom előtte, hogy -neked előbb irtaim három oldalt. Korán kelni, majdnem két óra hosszáig iszogálni apró kortyonként az Emmát (ezzel ö sincs elől, de én sem) azután, értsd meg jól a Constantint csak gargatizálni (igy az sem kerekedik felül) mindenik egy utón igyekszik Nellikéhez (bár soha se kóstoltam volna meg őket) a jövő reperátiójára — minő jövő? én balgatag — majd a te unalmas unalmadra egy pár Nagymamát fogok még elszuszogni. Következik a kortyingatásokra, egyik nap fenyőinhalátió, a másikon ' beülök az „einzeln Soole Zerstaeubung“-ba, ez pedig az ö csodás semmiségében olyan: mintha én sem lennék, de a világ sem létezik — a szemed mered, de nem látsz semmit. Azután enni kell és végre itt ott pi­henni, de ez a pihenés nem elég arra, hogy esté 8 ólakor mást óhajtanék: mint ágyat, ágyat. Na­gyon jól alszom, ne hogy irigyeld ezt az egyetlen gleichenbergi boldogságomat. Bármilyen bájos a vidék, de Nellikének hegyen fel, hegyen le nem convenfál és lihegek, pihegek tőle. A színház a szomszédomban van, de még nem kívánkoztam bele, pedig tegnap a Próbaházasságot adták, csak egy kicsit örült neki a magyar szivem. Némely szives pillantásokkal kezdek találkozni, egy-egy kalapemeléssel is, ezek azt jelentik, hogy talán egyik másik ismer — mert tudod Szidim a Cur- lisrába én csak Frau Szerdahelyi vagyok, azt vél­tem, hogy ez nekem így több nyugalmat szerez és megengedi a lomp,osságot. Itt van a Sipuluszunknak az anyósa és na­gyon szeretetreméltó anyóskának találtam. Nézd, nézd, meg kisütöm a négy oldalt is. Szerencsédre vagy az enyémre? Muszáj félbeszakí­tani. De kiveszem én ezt rajtad valahogyan! mert hiszen a te leveled is afele kutyafark volt, amely hosszabbocska ugyan, de a hosszúságában bekun- korcdott. Pá, pá, puszi egy fenyő illatos, puszi egy sós, puszi egy ózoudus és küldjek-e egy jeges pu­szit? Mert olyan kutya hideg van, a kezem fázik, de meleg szívvel Lived K élüké. * Vámos-Györk, 1900. jul 14. Kedves Sziduezim! Be elváltunk, be elváltunk egymástól. Még a szentszék, vagy akár a világi törvények sem vá­laszthatnak el egymástól egy párt, mint ahogy mi elváltunk, — talán azért, mert hát csak két félpár vagyunk. Én ugyan megtalálom ennek okát, benned úgy, mint magamban. Nem is hi­báztatlak, csati néha felsóhajtok, ennyi pedig ta­pintatosan is szabad, ugy-e bár ? Most sem repí­teném feléd sóhajomat, ha tegnap a leányommal ilyen szóváltásom nem fordul elő: Mamuskám mit csinál Szidi Beregszászban? — Nem tudom édes lányom. — Hát hogy lehet az, hogy maga nem tudja, hiszen minden nyáron szoktak jelent­kezni egymásnak a távolból? — Mert most a té­len át is alig jelentkeztünk, mivelhogy, csak a Nagymamában találkozunk sat. sat. — De ne gondold Sziduezim, hogy a satöbbiben bármily vádaskodás létezett, csak fejtegettem neki, hogy te minden, dolgodban óriási asszony vagy és csak a barátságra nem érsz reá. Ellenben magamra annyi vádat kentem-íentem. amennyi csak rám fér. — És mégis, látod, e lefolyt discurzusnak az a vége, hogy én irök neked, kifejezvén szintén csodálkozó kérdésemet: mi az Isten csodáját kezdd te Beregszászba? ahelyett, hogy valahol az igazi. természeti csodákban üdülnél — igaz, neked nem kell üdülni, sőt jogod van ezt a szót megvetni. Veszed észre ugy-e, hogy a lapok hire után rohantam igy neked, és persze nem voltál arra elkészülve, hogy nem éppen a leendő tanít­ványok, hanem öreg „mesternőd“ (igy csúfoltál meg egykor) is ennek a nyomán meneszti hozzád e levelet Seregszászba. Nos hát Sziduczikám, már akármilyen nézetből, vagy kényszerből, de elé­gítsd ki kíváncsiságunkat, mert bizony megérde­meljük, midőn többször emlegettük, mint keltene. Antóniám különös vonzódással volt, van is irán­tad mindig. De hát én még azt is megkérdezem, hogy mit jelentsen az is, hogy te iskoládat a Ke- repesi-ut 19. szám áthelyezted? „Hogy vagy sze­relmem?“ kérdezné Thezeus, — én is kérdezem, de tudom, hogy jól. Azt is tudom, hogy sok el­fér a te szivedben, több mint az én nehezen légző begyembe, — de hä a sokból valamit üríteni kí­vánsz, szívesen befogadom a régi hűség szerint. Én már második faluzásomat üdülöm, először Arany Lászlónénál voltam, mert a leányomnál és a kedves gyermekek körében, és képzelheted, hogy nekem minden nagyon jól volna — ha éle­tünk fogytáig minden jól lehetne. Ttt leszek még e hő 24-ig, 25-ig és aztán be Budapestre vagy 3 napra át készülni, hogy menjek Abbáziába a dr. Szegő-féle szanatóriumba — de hogy -mtért. ép­pen szanatóriumba? azt vagy tudod, vagy nem érdekel, és nem is magyarázom tovább.

Next

/
Thumbnails
Contents