Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
15. szám. 171 esik kétségbe. Ke forduljunk a világ rendje ■ellen, hiszen az hangulatunk szerint változik; „a világ csak hangulat.“ Hogyha gondok elcsigáznak, A világot éri vádad S ha örömre gyűl szived, Nincs a földnél semmi szebb. (Magamról.) Ő az élet árnyát, fellegét is szivárvány- sziliben látja s csalódása nem öli meg reményét a jobb jövőben. Sugártalan, ködös napokban a dalból merit vigasztalást, ez tár eléje szebb világot. Ha nézi a küzködő emberiséget, megszállja a vágy, hogy letörülje a szomorkodók könyeit, hisz az ember oly szánalomra méltó : mind boldog akar lenni s vágyát egy sem éri el; mindenki hordozza keresztjét s közös vigasztalásunk, hogy közösen szenvedünk (Osztályrészem.) Azonban nemcsak a szenvedőket látja meg, észreveszi az élet rút küzdelmét is s ilyenkor csak örülni tud, hogy neki nincs része benne. Szabad, független s bár ez a minden kötelék nélküli szabadság sokszor fáj, mégis pótol neki mindent. (Szabadság.) Az erkölcsi romlottság sem kerüli el figyelmét s óva int az Isten ostorára, mely annyiszor lesújtott már. A század kérkedését hiúnak mondja s nagy tévedést lát abban, hogy a szív elvesztette őt megillető szerepét, pedig „nem bölcs, ki csak tud s nem érez.“ Az emberi elme véges, sok rejtélylyel hiába küzd, gyöngék vagyunk és kicsinyek; de a szív mindig ■szerepelhet valódi hivatásában; boldog, ki a könyet letörli s megért egy szerető szivet. (Tartsatok bünbánatot.) A lélek igaz kincseire utal s int a boldogulás okos keresésére: Ne hidd, hogy hatalom, dicsőség, Fény, pompa boldogítanak. A tenger el nem oltja szomjad, Hanem a tiszta, kis patak. (Dicsvágyónak.) Mindezek megismertetik velünk Reviczky egyéniségét és életnézetét s mig belemélyedünk költeményeibe, önkénytelenül érezzük hivatott költő termékenyítő ihletét. Valóban, Reviczky a nagyobb költői egyéniségek közül való, ki átérti és átérzi kora eszméit s tud hangot és irányt adni a kor küzdelmeinek. Nem azon kisebb költők közé tartozik, kik csak saját érzésüket tolmácsolják s kiknek egyénisége nem elég súlyos ahhoz, hogy irányt is tudjanak adni, hogy nagy eszmék kitartó előharezosai is legyenek. Költészetünknek örök kára, hogy Reviczky nem érhette el fejlődésének tetőpontját, mert az újabbak közül egy költőnk sem volt hivatottabb nála; azonban igy is maradandó alkotásokat hagyott hátra s filozófiai mélység egy újabb költőnknél sincs több. Még egyet kell különösen kiemelnünk Re- viczkynél: vallásos költészetét. Újabb költőink, sajnos, csak elvétve szólaltatják meg a vallásos érzelmet, a költészet nagy remekeinek sugalmazóját, pedig ez el nem avulhat soha; azonban az élet sivársága sokszor kiszakítja ezt a húrt a költő lantjáról s ha MAGYAR SZEMLE emlegeti is Isten nevét, sokszor elmondhatjuk, bár inkább hallgatott volna. Reviczky vallásos lírája nagy helyet foglalt el költészetében. A hitet megőrizte szivében s az mindvégig ihlette költészetét. Hiszen a szenvedésnek fentebb vázolt felfogása is sok tekintetben csak vallásos kedély szülötte lehet; a hivő lélek felkiáltása hangzik e sorokból: Isten kiddé a ktizködést rám, Imádság felsíró szavam, A kit az Isten látogat meg, Az nem lehet boldogtalan. „Boldog, ki tűr és megbocsát s ki szenved, százszor áldott“, mondja más helyütt benső sugallatára. Valóban a vallásos képek, szentirási vonatkozások nála igen gyakoriak. Különösen Jób alakja merül fel untalan képzeletében, kit mint az ó-szövetség legnagyobb szenvedőjét igazán megértett; tragédiát is irt róla. Az pedig figyelemre méltó eszméje, hogy az újkor költőjének Jézus alakját kell megvilágítania ; Ő valóban sokat is foglalkozik az Üdvözítővel. Vallásos gondolat, benső hit sokszor megszólal költeményeiben, azonban szorosan vett vallásos tárgyú költeménye is több van s ezek mind kiváló alkotások, költészetének szine-java. Ilyen a méltán dicsért Pán halála, a keresztény eszme diadalának és fenköltségének költői magasztalása, melyet méltán emlegetünk újabb költészetünk gyöngyei között. Őszinte vallásos kedély szülötte az Imakönyvem czimii is, melyben a gyermeki kegyelet egyesül a vallásos megnyugvással s a méla bánat hangján fordul Istenhez . . . Az Ur imádságát ütöm fél (Kísérőm a nehéz utón) S vigasztalást vegyit a kínhoz A te imád, oh Jézusom ! Imádság kell a szenvedőnek, A kit a sors árván hagyott, Úristen, én nem zúgolódom, Legyen a te akaratod! Is'en czimtt költeményében filozófiai mélység egyesül a hivő lélek alázatával ; költészetünk egyik legszebb költői imádsága ez, sok tekintetben párja a Fohászkodásnak. Vallásos szív érzése zendül meg a Karácsonykor, Miatyánk, I. N. R. I., Jézus Pilátus előtt, Jó lelkek, Tartsatok bünbánatot, Imádságom, Tedeum czimü verseiben. Rendkívül érdekes versei azok, melyeket halála előtt irt; itt a lélektani szempont szinte előtérbe nyomul, pedig költői becs szempontjából is Reviczkynek legkiválóbb alkotásai. Uj szerelem ébred szivében s ez nagyobb tűzzel lobog fel, mint valaha. A korábban irt ümwia-cziklus bemutatja Reviczky lírájának gazdagságát, szinességét, érzelmének bensőségét; ez a külső történetben szegény szerelem mélyen megihleti lelkét ; gyöngédség, báj, szerelmi bú, remény és lemondás váltakozva zengenek lantjáról. Halála előtti szerelmi verseiből azonban más oldalról ismerjük meg Reviczky szerelmi líráját : a tüzes, szinte izzó érzelem, a képzelemnek bóditó forrósága lobog e verseiben ; tetőpont az Égess el czimü. Élni szeretne még, élni akkor, midőn érzi már a sir lehelletét s epedve, az életet sóvárgva esdekel napjainak megtoldásáért (Számlálgatom . . .) Aztán lemond ; egy csokor ajándékrózsa örömet szerez még neki, de a rózsák herva- dása már közel halálára emlékezteti. S lemondás után jő a megnyugvás; lantjának utolsó hangja Istenhez fői dúl: Itt fekszem, mig az Isten igy akarja, Nem nyitva ajkam czéltalau panaszra, De mégis egyre kérlek, Istenem : Add, hogy halálom szép, szelíd legyen! Isten meghallgatta imádságát: csendesen hunyt el, harmineznégy éves korában. Benne eltemették a legigazabb modern lírikust. A minap künn jártam a temetőben. Meglátogattam nagyjaink sírjait. Reviczky sírját is felkerestem; nem oly elhagyott, mint több társáé. Például Czakó sírját senki sem gondozza, alig lehet rátalálni. Csak a természet növel fölötte szerény dísznek egy sovány csemetét. Reviczky sírjára a Petőfi- társaság állított díszes emléket. Ott búsul a költészet géniusza, baljában a lant. Egy érző szív, Reviczkynek bizonynyal megértője, csokrot tett a lantra, mely búsan simult rá. A költőnek akaratát teljesítette, ki meghatóan ezt danolta egyik versében : Virág e földön úgyis Kevés jutott nekem ; Azért sirom virágos És illatos legyen. Prónai Antal. Szerelem. A szerelemnek lángja, kéje Nem perzselé meg lelkemet; Fenyő vagyok, mely a napfényen Megél, de érte nem remeg. Reárn is hullt sugár e fényből, De szivem meg sem érezé; Éltem a völgyben álmodozva, Nem vágytam én a nap felé. A völgybe’ halvány csillagoknak Szelíd képén gyönyörködöm, Anyám s hugocskám volt e csillag, Szivük enyém volt csak, enyém! És nem kerestem a szerelmet, Hiszen nagyon szerettek ők! Porig hajolj le, büszke homlok, E mély, nagy érzelem előtt. Most már, líogy nem virraszt felettem E két csillag s kihalt a fény, Szerelem napsugára érhet, Derűjét meg- se érzem én !. . . Lévay Mihály. :♦ ♦ ♦ ♦ ♦, ♦ ♦ ♦ ;♦ ♦ :♦ .♦ :♦ :❖ .♦• :♦ ♦. ♦. .♦ ♦ A szerelem csak úgy nem létezhetik folytonos mozgás nélkül, mint a tűz ; megszűnt létezni, ha már nem félt vagy nem remél. Larcchefoucault.
