Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz

tökéletesen. Ellentmondásnak látszik, a mit állítunk, de nem az. Mert Palágyi ugyan, a kritikus éles szemével és tárgyilagosságával megtalálja Petőfi egyéniségének alapgyengeségeit, például azt, hogy eszményei néha egymásba ütköznek, hogy a földi boldogság vágya és a szabadságért való eszménye néha elsötétíti egymást, hogy egyszer a szabadságért áldozza fel szerelmét (Jelszavában), máskor pedig a szabadság eszméjét elejti s a családi boldogságot mondja élete egyedüli czéljának (Az apostol). De mindjárt utána megleli, mint egészen természetes, a magyarázatot is ; az eszmék összeütközése mögött ott lappang a világfelfogás két nagy alapkérdésének, a materialista és ideáíista gondolkodásnak bizonyos fokú tisztázatlansága. Ki csodálkoznék azon, hogy egy huszonhat esztendős ifjú nem jut bevégzett világossághoz a világfelfogás alapkérdéseiben, a mikor mindannyian, még a legnagyobbak is, csak késő éveikben jutnak hozzá. S ki ne csodálkoznék azon, hogy egy huszonhatesztendős ifjú, a kinek minden joga megvolt arra, hogy boldog legyen, a ki egy helyen azt mondja :

Kedvemnek ha magja volna,

Elvetném a hó felett,

S ha kikelne: rózsaerdő Koszoruzná a telet.

S hogyha feldobnám az égre Szivemet,

Melegitné a világot Nap helyett!

(Egri hangok.)

a mikor sor kerül a választásra, mégis a — szabadságot választja s elesik érte. Ez az, a mi csodává avatja a mi szemünkben Petőfit.

Palágyi igen értékes könyvében Petőfi lelkét költeményeinek, az azokban kifejezett érzéseknek, eszméknek magyarázásával állítja elénk teljesen. A mire eddig nem igen volt példa, külön foglalkozik azzal a filozófiával, a mely Petőfi költészetében részint sejtelmesen, részint világosan átgondolva jelentkezik.

* *

Mi teszi a költőt költővé ? Kétségtelen, hogy a képzelet, a csodálatosan kifejlődött fantáziája, a mely benépesíti a lelkét s a mely erőt ad neki arra, hogy alkosson. A mit a közönséges halandó sokszor észre sem vesz, figyelmére sem méltat, színtelennek lát, azt a minden iránt fogékony, színekben duslakodó nagy költői lélek besugározza, színessé teszi a maga fantáziájának mindent felülmúló erejével. Hányszor állunk meg valamely kiválóbb költemény olvasása közben, csodálkozva azon, mennyi mindent meglát és milyen másnak lát a költő szeme ! Hát ha még a költő a világ-