Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz

Petőfi képzelete. A mi a szorgalmat és termékenységet illeti, Oláh Gábor kétségkívül rendkívüli dolgokat művel; ime, most megint jelent meg egy könyve és pedig nem is valami kis versfüzet, vagy útleírás, hanem 19 íves vaskos könyv Petőfi képzeletéről. Ennek a mohó munka-vágynak nagy veszedelme van: nem tűri meg az elmélyedést, a saját magával tisztába jutást, a mire pedig épen az olyan szertelenségre hajló, folytonos buzgásban levő, az élet és irodalom benyomásaira nagyon könnyen reagáló természetnek, mint Oláh Gábor, első sorban szüksége volna. Ennek tulajdonítjuk egyenetlenségét s azt az ide oda ingást különböző irodalmi hatások között, a melyet munkái mutatnak. Olyan rohamosan dolgozik, hogy a hatásokat, melyek alól még a legnagyobb tehetség sem lehet mentes, nem bírja magába beolvasztani, lelke felületein maradnak s ezért elfödik egyénisége igazi képét; a saját magából termett gondolatokat és formákat sem tudja kiérlelni, félig-készen, tehát egyenetlenül veti ki magából. Legújabb könyvén is ez látszik meg, ezért teszszük le egy kis csalódással, a kik •— ismerve a tagadhatatlanul nagy tehetségű Írónak néhány kisebb irodalmi jellemrajzát — minden tekintetben érdekes és eredeti könyvet vártunk tőle Petőfiről, különbet az átlagos eszthetikai és irodalomtörténeti munkáknál, a milyenekben nálunk nem igen van hiány. A tárgyba. Petőfi képzeletének elemzésébe tulajdonkép bele lehet foglalni Petőfi egész költői és emberi egyéniségének megrajzolását s Oláh Gábor erre is igyekszik. Három részre osztja fejtegetését: előbb a természeti elemek hatását keresi Petőfi képzeletére, aztán az emberi indulatokét és érzésekét s végül az irodalmi olvasmányokét. Módszere mindjárt bizonyos megütődést kelt abban, a ki egészen mást, mélyreható lélektani elemzést várt. E helyett itt alig találunk egyebet, mint felsorolásokat, hogy pl. hogyan, milyen hasonlatokkal, milyen képekben írja le Petőfi a csillagos eget, az egyes csillagokat, a szelet, az égiháborút, a hegyeket, növényeket, miket mond az emberiségről, a sorsról, a szívről stb. S mikor aztán egy-egy fejezet végére értünk, a szemünk előtt tarkán kóvályognak Petőfinek önkényes mozaikokba rakott képei, de a miért a könyvet elolvastuk, pl. Petőfinek a természethez való viszonyáról, arról alig tudunk valamivel többet, mint eddig. Nyilvánvaló, hogy az iró itt a nyers anyagot dobálta elénk, a hogy találta, — nem volt elég lelki nyugalma, hogy feldolgozza, beolvaszsza magába s aztán megint kibontsa