Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz
meg JUmvOj. iá, cLiUbAjj. .íY'cU Uöu.ipáctti cti alkotmány sérelmét, hanem személyes lealacsonyitásukat is jelenti? Helyzet ez nekik, akár csak egy napig fentarthaió helyzet? A nemzet már a válság tavaszi kezdetétől olyféle szorongással nézte a kormány egyeztetési és megoldási kötetben. „A pór esti dala“ a „Tavasz“ zseb- könyvben Pápán, A. B. betűk alatt, a harmadik ugyancsak a „Tavasziban, a 126-ik lapon. A XXX. ülés, tavaszhó 20. 1842., jegyzőkönyve Petőfi egy költeményének felolvasásáról emlékezik meg. Munkát olvasott Petrovics Sándor, „Kpruttyó“ czimü balladát, „Helikoni zarándok“, „Viszontlátás“ és „Hattyúdal“ czimü költeményeket, birálta Dömjén Ferencz. Az első kiigazítás végett visszaadatott, a második és harmadik műnek epigrammi kidolgozása ajánltatott, az utolso érdemkönyvbe méltónak ítéltetett.“ A javítás végett visszaadott költeményeknek nyoma veszett, nemkülönben a „Hattyúdalának is, mert Petőfi nem Írván be azt az érdemkönyvbe, ugylátszik, a vers elkallódott. A XXXV-ik ülésen választják Petőfit bírálóvá, Jókay Móriczczal és Gaal Péterrel egvütt. Ez az ülés tavaszutó 29-ikén tartatott, 1842. A bírálók száma, ugyanis, hárommal megkevesbedett, s igy a bíráló bizottság kiegészítésére volt szükség. Petőfi birálói székét beszédei*] foglalta el, melyet máshol közöltem. Már a következő hónap — június elsején — bírálandó darabokat kap Petőfi, Pap Dénes munkáját osztották neki; Sárközy, Titusz beadott költeményét Jókay kapta bírálatra. Junius 8., 1842., tartott ülésen Tóth István birálja Petőfinek két müvét, a „Jo- lánta“ czimü balladát, és a „Tolvaj huszárok“ czimü románezot. Az elsőt javítás végett adták vissza, — ennek nyoma veszett, — a másodikat érdemkönyvbe iktataodónak \h Kcx! runnyüiv .tiTf is van esi erpV' van nagy akarata és van halhatatlan reménye. Budapest, november 3. A h orvát báu Budapesten. Báró Rauch Pál horvát bán ma reggel Budapestre érkezett. A bán ítélték. De Petőfi nem irta belé s igy ez is elveszett. Hosszú és szenvedélyes viták folytak a képzőtársulat kebelében a szavalás iránya és alanelvei felől. Az akkorában divatozó bombasztikus és rossz vidéki színészek által országszerte terjesztett tulpatetikus modor az ifjúság körében kedves volt. Egy egész sereg diák szeretett bombasztos modorban és pateticze szavalni. Minden ilyen szavalat természetesen nagy vitát provokált, melyben rendszerint Petőfi is résztvett, még pedig a természetesség védelmére kelve. Ö ne kelt volna a természetesség védelmére, a természet nagy érzője, leendő nagy költő-tolmácsa? Ez persze dallamosam szavaló ifjaknak nem tetszett s lön belőle egynél több veszekedés. Petőfi, bogy kigunyolja ezeket a szavalókat, a nyárhó tizedikén tartott ülésen pöröly Ível akart csapást mérni rájuk ás elszavalta a „Szózat“-ot — tótos dialektussal. Lön erre felháborodás!... Petőfi előrebocsátotta szavalat megkezdésekor, hogy „a szavalat labdacsul szolgáljon azoknak, kiknek a színészi szávaiastul gyomruk elromlott“ — s talán utánozott is egy keveset, mert az általános felháborodás közepette a szavalat „mint a tagság tekintetével meg nem egyező tény“ jegyzőkönyvileg megro- vatni rendeltetett. A 49-ik ülésen, nyárhő 17-ikén, Horváth Ignáez fordítását birálja Petőfi, „A középszerűről és fenségesről“ czimü Scliiller-féle értekezés fordítását. Ugyanezen a gyűlésen Petőfi egy munkáját Jókaynak adták bírálatra. A junius 20-iki ülésen a „Zách nemzetség“ czimü színdarabból egy monológot J.V SZjoi^cUct.utwaZ OoiiÄL/t, iilliiUKüU itíi-' adatra: Wekerle, a Mann für Alles. Plogy a válságnak kihúzásában milyen gyönyörűen operál: azt látja mindenki, aki nem vak. Hinti a port jofcbra, hinti balra, összebúj ezekkel is, azokkal is, megakadályoz minden megértést és' szaval Petőfi. Színészi hajlama ekkor már jelentkezik, de a monológ szavalása bizonyára nem a kor divata szerint való pateti- zálás volt, hanem természetes és egyszerű. Ezért is nem boldogult Petőfi a színészi pályán, ahol akkortájban ordítozó hősökhöz voltak szokva, az ő hangja pedig természettől nem volt érezes. Legjobb szerepe ezért volt a bolond Learben, melyet igazán jól játszott. Az ötvenegyedik ülés jegyzőkönyvének egy passzusát egészen ide iktatom: „Nyárhó 24.. 1842. Petrovics Sándor szavalta az „Olympi Zeüszhez“ czimü költeményt. Szemere Bertalantól. Előterjesztések. Elnök ur — Tarczy Lajos — hogy miután a jutalmazandó ballada felől két bíráló, u. m. tek. Kovács Pál és tiszt. Stettner Ignátz urak véleményt nem adtak, nagytiszt. Széki Béla tanár urnák adatott át véleményadás végett. Az eredmény az lett, hogy dr. Kovács Pál ur ítélete és nagy tiszt. Széki Béla ur ezen feltételes véleménye után: „ha szabad a ballada kívánalmaitól — amennyiben arra históriai elem kívántatik — eltérni? — A „Szia és való“ czimü románezot jutalmazta a társaság. A „Lehel“ czimü balladát pedig dicséretre méltatá. A müvek jeligés levelei felbontatván, Petrovics Sándor első éves filozófus neve tűnt elő, mint szerzőé, aki müveit ezen ülésben fel is olvasá.“ Mindezek a pápai „Tavasz“ czimü zseb- könyvben jelentek meg. Ugyanakkor Urai pályadijak is voltak kitűzve, melyekre Petőfi szintén pályázott, de a junius 26-iki ülés jegyzőkönyvéből az tűnik ki, hogy pályamunkái csak dicséretet
