Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz

jvuiaJttiuiiui límiuibUjciieK róUudZeSerui SZOKJ lui.c nyékét kell értenem. Ez intézkedések szükséges voltát igazolta máris az a féktelen izgatás, mely különösen a vasúti mun­kások körében folyt, melylyel szemben fel kellett oszlatni azoknak szövetségét, sőt ki kellett mon­dani, bogy a vasúti szolgálat és a szociáldemokrata pártszervezethez való tartozás összeférhetlen. Ezt az irányzatot minden rendelkezésre álló erő­vel és eszközzel ki kell irtani a vasúti alkalmazot­tak köréből — ha kell, még kivételes eszközök­kel is. Megtéve az elengedhetetlenül szükséges intézke­déseket a forgalom zavartalan lebonyolításának biz­tosítására és kielégítve a személyzet összes méltá­nyos igényeit, a kormány legfőbb gondját az állam­vasutak teljesítőképességének biztosítása képezte. Csakhogy eddig csak a legégetőbb hiányok voltak pótolhatók. Államvasutunk — sajnos — oly állapot­ban van, hogy ha további nagy befektetésekkel és a szükséges szervezeti intézkedések gyors keresztül­vitelével nem sietünk segítségére, de egyúttal nem kezeljük azt a legerélyesebb kézzel, akkor rövid időn belül igen-igen konioly bajok állhatnak ott be. Az állampénzügyekre való káros kihatás — sajnos — máris mutatkozik, az államvasutakban befekte­tett tőke kamatoztatása az 1906. évi 4'3%-ról már leszállóit 1908-ban 2‘82°/o-ra. Ezen az állapoton kis részben segíteni fog az államvasutak árutarifájának reformja. A beruházási szükségletet illetőleg készen áll egy tiz évre megállapított részletes terv. Első helyen áll e tekintetben a budapesti pálya­udvarok kérdésének megoldása, mely szintén telje­sen elő van készítve. Nem kisebb jelentőségű az államvasutak szerve­zeti reformjának kérdése. A vasutakkal kapcsolatban szólott végre a horvá- tok eljárásáról, melyet kétszínű játéknak nevezett. Áttért azután az államtitkár a kormány szociál­politikái ára, mely kétségtelenül hatalmas volt. Ösz- szefoglalva mindazon törvényeket, melyekben a szo­ciális szempont érvényesült, melyeket a szociális gondolkodás teremtett. A munkásbiztositás ügyében -megemlítette, hogy egyetértése biztoMtn eyav.. • Nincs az a hatalmas ország a világon t. uraim, melyet egy 2—3 évenként visszatérő súlyos politikai válság tönkre ne tenne. Mennyivel inkább egy orszá­got, melyet belső és külső ellenségek nyugvó pontra jutni amúgy sem engednek. Azért t. uraim, az ország iránt tartozó kötelessé­günk, hogy keressük a megértés útjait s normális parlamenti viszonyokat teremtve, újabb konioly mun­kához fogjunk. A harmadfél óráig tartó beszédet többszőr sza­kította félbe az éljenzés. A beszéd után Halász Gyula, a szövetkezett pártok elnökének indítványára határozati javaslatban egyhangúlag szavaztak bizal­mat Szterényinek s kimondották, hogy a beszédet külön lüzetben kinyomatják. Majd Kossuth Ferencet üdvözölték táviratilag. A közgyűlés az államtitkár éltetésével ért véget. Szterényi József államtitkár este V28 órakor az Iparegyesület helyiségében a szász választópolgárok előtt számolt be. Utána az Iparogyesület kertjében a magyarok és a szászok -együttesen vacsorát adtak az államtitkár tiszteletére, amelyen számos felkö­szöntő hangzott el. Budapest, julius 29. Oktalan gyűlölködés az egyliáz ellen. A harag, szokták mondani, rossz tanácsadó. A gyűlölködés meg éppen teljesen elveszi az emberek eszét. Olyan igazságtalanságokba ker­geti sokszor a legműveltebb embereket is, ami­lyent a legmüveletlenebb ember is restelhetne. Ilyen igazságtalanságba kergette be ma az al­kotmánypárt lapját, illetve a spanyol forradalom­ról irt cikk szerzőjét az a gyűlölködés, melyet a katholikus egyház és a papság ellen hord a szivében. Hogy hol szívta magába ezt az ellen* szenvet, nem kutatjuk. Inkább hiszszük, hogy valami rabbiiskolában, mintsem az alkotmány­cáfolat. Egy délben megjelenő krajcaros lap mai számában azt a hirt közli, hogy a kultusz­minisztériumban dr. Makay osztálytanácsost, a zsidó ügyek referensét más osztályba fogják he­lyezni és a miniszter felkérte a pesti zsidó hit­község elnökét, valamint az országos izraelita és az orthodox-iroda elnökeit, hogy jelöljenek neki egy alkalmas személyt dr. Makay helyébe. Mint a Magyar Tudósitó illetékes helyről értesül, ez a hir elejétől végig teljesen alaptalan. A tábori ágyús- és tábori tarackezredek uj gyakorlati szabályzata. A Budapesti Tudó­sító jelenti: A tábori ágyús- és táboritarackezredek részére most kiadott gyakorlati szabályzat hadsere­günknek átdolgozott harcászati szabályzatában az elsőnek készült el és a csapatoknak gyakorlati ki­próbálás végett ki fog adatni. Ez a szabályzat nagyjában az 1907 óta érvényben levő «A cs. és kir. tüzérség gyakorlati szabályzatának tervezete, III. rész (1. füzet: a tábori ágyuk, 2. füzet: a-tá­bori tarackok, 3. füzet: a hegyiágyuk, 4. füzet: na­gyobb testek és a tüzérség harcmódja) cimü mun­kára támaszkodik, amelyet jelentékenyen egyszerűsí­tettek és a gyorstüzelő ágyuk rendszeresítésével szükségessé vált modern tűzharccal és összhangba hoztak. Az uj szabályzat az eddigi gyakorlati sza­bályzat 111. része 1. és 2. füzetének összefoglalása, azoknak a fejezeteknek elhagyásával, amelyek, mivel a két lövegnem (ágyú és tarack) különböző, más tüzérségi szolgálati könyvekben célszerűbb helyet találtak. A tartalom szempontjából az uj szabályzatban a következő változtatások vannak: 1. A tüzérség gya­korló szabályzatának eddigi I. részét (gyalogosan való gyakorlatok) az uj szabályzat is átvette, minek folytán ez az eddigi különálló szolgálati könyv feles­legessé vált. 2. Az egyes ágyúnál való kiképzés az uj szabályzatban elmarad, mivel ez a fejezet a «Tábori ágyú- é3 tábori tarackütegek részére való oktatókönyv» első részét teszi és ebben a szolgálati könyvben van feldolgozva. Ugyancsak elmarad az uj szabályzatból a lövés oktatására vonatkozó rész ., mivel az ezt illető rendelkezéseket a «Lövészeti ok-

Next

/
Thumbnails
Contents