Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz
XIV. évfolyam. 179. szám. Péfsíeko Budapest, 1909. Julius SO, ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre— ___kor. 28.— F élévre ...____« 14.— N egyedévre _ _ * 7.— Egy hónapra... _ « 2.40 Egyes szám 8 fill., vidéken 10 fill. Vasúti állomásokon 12 fiüör. megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Szerkeszt távbeszélő száma 50—6G. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL Vili., Szentkirályi-utca 28a. Hirdetések felvétetnek a Idádé- hivatalban és Bécsben < Fried! H.- nél VII., Matzlsinsdoríerstrasse 7, Kéziratokat nem adónk vissza. Hirdetések nonpareíllesedtnitdasal, díjszabás szerint. Badóhlv. távbeszélő száma i 59—12. Tótok a szegedi nagygyűlésen. Budapest, julius 29. Nemzetiségi forrásból az a hir került az újságokba, hogy a tótok tömegesen meg fognak jelenni a szegedi katholikus nagygyűlésen s ezt az alkalmat is felhasználják a magyarosilő íöpapok elleni tüntetésre. Turócszentmártonból ielentik — így hangzott szóról-sZóra a tudósítás — hogy «a tót nemzetiségi párt vezető férfiai vasárnapfértc- kezletet tartottak, melyen kimondották, hogy a Szegeden tartandó katholikus nagygyűlésen a tótok tömegesen részt vesznek. Ott tiltakozni fognak a katholikus főpapok magyarosító törekvései és a tót érzelmű katholikus papok üldöztetése ellen. Szkicsák Ferenc lapja, a Ludove Novinyi felszólítja a kaiholi- kus tót népet, hogy nagy tömegekben menjen Szegedre, hogy tiltakozzék a főpapok clien, kik el akarják nyomni a tót nép nemzetiségi érzelmeit. A tót asszonyok és férfiak feketébe öltözzenek, hogy elnyomatásukat gyászölfözet- tel juttassák méltó kifejezésre. Ha pedig a kongresszuson nem engedik meg, hogy panaszaikat elmondják, Szeged utcáin rendezzenek tüntető felvonulást.» A hírlapok legnagyobb része minden hozzátoldás nélkül közölte ezt a hirt. Egyik legkedvesebb vesszőparipájuknak, a katholikus és nemzetiségi mozgalmak rejtett kapcsolatáról koholt és éveken át nagy buzgalommal terjesztett együgvü mendemondának szegte újból a nyakát ez a tudósítás; magyarázgatásával közönségük előtt, csak a katholikusoknak használtak volna — inkább hallgattak tehát. Az uj Petőfi-irodalom. — KéGközlemény. — Az irodalomtörténet egy nemzet altruista gondolkozásának kifolyása. Művelője teljesen elfelejti önmagát és csak a röult eszméiben él. Amily jogosult azonban ez az irodalomtörténet nem mindennapi alakjaival szemben, oly kevés értelme van ennek, ha értéktelen egyének élete és szellemi torzszütöttei képezik a tisztelet, kutatás és foglalkozás tárgyát. S a mi irodalmi oktatásunknak egyik óriási hibája, hogy nem tudja a kiválót a hitványtól megkülönböztetni s mert régi ember volt, ki «kalamus-próbálga- tás» gyanánt egy pár rossz verssort elkövetett, azt már az irodalomtörténet halhatatlanjai számár^. lefoglaljuk, tanulmányokat írunk róla, sőt a szegény iskolásgyerekeket is gyötörjük évszá- maival és könyvészeti adataival. De még a könyvmásolók is kegyeletünk tárgyai, holott összes érdemük csak az, hogy az előttük feküdt szöveget jól-rosszul lemásolták s legfeljebb annyi szellem nyilatkozott meg e munka közben bennük, hogy a lap szélére, vagy ehhez egész cinikusan magába a szövegbe beleírták a prózai «ej be megszomjaztam!» természeti hangok betűit. A legnagyobb értelme van az irodalomtörténeti kutatásoknak ignzán nagy alakokkal szemben. Azonban ebben is tulságban jártunk és járunk sokszor. A hatvanas évek közepén újra megkezdődött a PetÖfi-emlékezetek összeírása. Boldog-boldogtalan előállott egy-egy visszaemlékezéssel; Lapu Pisti emlékezett rá, hogy Petőfi egyszer egy barackot nyomott a fejére, Bogaras Mihók, hogy gombozni hivta a hat éves PetroEgy újság azért mégis akadt, mely'ma hosszabb magyarázatokat fűzött e hírhez s mivel magyarázatai igen jól jellemzik úgy a lapot, mint azokat a politikai és társadalmi köröket, melyeknek véleményét visszatükröztetni szokta, nekünk is meg kell állapodnunk ezeknél a ‘magyarázatoknál. Azt állítja a Pesti Hírlap, hogy a tótok azért akarnak és mernek tüntető szándékkai készülni Szegedre, mert «az a határvonal, mely a néppárti és most keresztény-szocialista kortesagitáciőt éppen a tótságlakta Felvidéken a pánszláv üzel- mektöl elválasztotta, sokkal vékonyabb, sokkal haloványabb volt, semhogy ez a tudatlan köznép lelkében élesebb dis- tinctióképp érvényesülhetett volna. A jámbor katholikus tőt nép látja, tudja, hogy az ö véréből való néppárti töt papok beülnek a magas magyar egybázíejedelmi trónusokba: nem egészen természetes-e, ha az eszük járása oda vág, hogy az «elnyomó» és «magyarositó» Párvy Sándor szepesi püspök és társai ellen a magyar Alföldön úrrá lett, de hamisitatlan tót Csernoch Jánoshoz és társaihoz folyamodjanak panaszaikkal, vádjaikkal?» A keresztény mozgalmak elleni küzdelemnek s a nemzetiségi kérdés elmérgesítésének egész programmja benne van ebben a vakmerőén rágalmazó és cinikus rabulisztikával összerótt okoskodásban. Hallják, olvassák, hogy a tótok a magyarosító kaíholikusok ellen akarnak panaszkodni; tudják, minden választási tudósításból és minden pánszláv lapból olvassák, hogy a pánszláv izgatók dühe, elkeseredése és gyűlölete a Felvidéken legelsősorban a néppárt ellen irányul — s logikájuk ezekből az előzményekből mégis a néppárt s a pánszlávok cim- boraságát hozza ki. A pánszláv izgatők- től félrevezetett jámbor tőt nép reménységének pedig megteszik a magyar egyházi és politikai közéletnek azt a jelesét, akinek háta mögött ma már olyan magyar múlt áll, aminövel a Pesti Hírlap által dédelgetett politikusok és üzletemberek közül kevés dicsekedhetik. Igen ám, de amint a néppárt s a pánszlávok ország-világ előtt ismeretes küzdelmei dacára is lebet hazug meséket költeni a néppárt s a pánszlávok fegyverbarátságáról. miért ne lehetne eltüntetni egy hazafias munkában eltöltött életnek minden érdemét, csak azért, hogy gyanúsító szándékkal cégérezhessék ki azt a tót nyelvet, melyen a piszkolódások céltáblájául kiválasztott püspök szülei dicsérték az Urat. Ha a pár évvel ezelőtt bevándorolt lengyel zsidónak, vagy a határrend- örség kijátszásával ide szabadult romániai hitsorsosnak néhány év múlva kétségbe mered vonni a jő magyarságát, akkor türelmetlen fs gyűlölködő fráter a neved, ha azonban véletlenül a püspökök között akad olyan, kinek bölcsőjét nem magyaí énekszó mellett ringatták, annák szemébe vághatja minden jött-ment, hogy vies Sanyit s ez a lakonikus «jó!» kifejezéssel adta tudtul gyors elhatározását. Ez a szatócskodás nemhogy használna a Petőfi-irodalomnak, inkább árt. Petőfi világirodalmi nagysága ma már kétségtelen. A legkiválóbb szellemek, kik közelébe jutottak lángleikének — többé-kevésbbé sikerült fordítások alapján — elismerik elsörangját a világ lírikusai között. Azonban eddigelé csak a német irodalom dicsekedhetik terjedelmes Petőfi, fordításokkal. Leszámítva leglázasabb forradalmi költeményeit (talán mindössze hármat) a többi már mind megjelent hérnet fordításokban. Némely költeményének 8—10 fordítását ismerjük. Az olasz irodalom sajátítja el még leginkább a német után Petőfit lehetőleg teljesen, ha a derék Cassone sokáig él, bizonyára átadja nemzetének a teljes Petőfit. A legtiszteletreméltóbb vállalkozás közben, a teljes Petőfi bemutatása alatt rokkant meg a csehek legnagyobb költője Vrchliczky Jaroszlav, ki barátjával Brábek Ferenccel a teljes Petőfi lefordítására vállalkozott. Az első kötet meg is jelent, a második jóformán sajtó alatt, azonban a legfőbb munkás letört. Még azt mondhatjuk, hogy a francia és angol irodalom legkevesebb részt vesz ki a Petőfi- forditások munkájából. Pedig e két nagy világnyelv tömérdek más nyelvnek lenne csatornája, különösen a Kelet felé, de idővel ez is megjön majd. Mind e tények azt bizonyítják, hogy a magyar irodalomtörténetnek nagy oka van és főkötelessége az, hogy Petőfivel minél behatóbban foglalkozzék. S mégis az ügy sokáig parlagon hevert a legújabb időkig. A fennebb elsorolt tények megvoltak, büszkék is voltunk rájuk, de itthon alig tettünk valarpit a Petőfi-irodalom növelésére és gazdagítására. Maga a nevét viselő irodalmi társaság jóformán közömbös volt iránta, de végre eljött annak is az ideje, hogy megmozduljon és hivatásának tudatára ébredjen. Igen sokat tett ez ügyben a Társaság egyik legfiatalabb tagja, jelenlegi másodtitkára: Kéri] Gyula. Csodálatos buzgalommal látott neki, még mikor a társaságnak tagja sem volt, hogy kikutassa a Petőfi személyével kapcsolatos tárgyak hollétét: megszerezte bútorait, házi tárgyait, az általa dedikált könyvpéldányokat, kikutassa az életben levő kortársakat, sőt Petőfi egykori ideáljait is, igy az irodalomtörténetnek igazán meg- becsülhetlen szolgálatokat tett. Lázas tevékenysége átragadt a többi Petőfi-tisztelőre s most már van Petőfi-ház, van Petőfi-Könyvtár s lesz majd igazi nagy, országos Petőfi-mozgalom, melyben nemcsak Kéry Gyula és pár társa veend részt, hanem az egész ország. A Pelőfi-könyvtár igen derék vállalat, melynek egyelőre harminc kötetéről olvasunk előzetes jelentést. Tíz kötet már megjelent belőle s előttünk fekszik. Már ezekből látható, mily arányú lesz az a vállalkozás, mely a Petőfire vonatkozó legérdekesebb adatokat összegyűjti, róla, úgy életét, mint költészetét ismertető és jellemző tanulmányokat közöl s általában Petőfit Írásban és képben bőven bemutatja. A sajtóban az első kötetek nem nyertek kiválóbb tetszésre. Pedig a gondolat jó volt: először könnyedebb eledellel szoktatni hozzá a magyar közönséget Petőfi ismeretéhez, később súlyosabb és magvasabb dolgokat is bevesz majd. A leg- i első kötet azonban nem is tartozik a könnyedebb vagy sekélyesebb természetű müvek közé. Kéri] Gyula gyűjtötte össze ebben kutatásai eredményét és mondhatni, meglepő, csodálatos uj dolgokat tudunk meg kötetéből a költő élet- , viszonyairól. Magában véve az, hogy a «Szere-
