Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz
12 Néptanítók Lapja. 31. SZÁM. papagájnál, hanem olyan tünemény, mely lelki feldolgozás következtében jön létre. 3. A gyermek nem szavanként, hanem „mondatonként“ tanulja meg az anyanyelvét és maga is mindig mondatokban beszél, melyek sokszor hiányosak, ekliptikusok, akár a felnőtt ember beszédében. A gyermek nem szókat, hanem frázisokat hall. 4. A frázisban legerősebben hallani annak legfontosabb elemét: az igét, s azért ezt legérezhetőbben is hangsúlyozza beszédében. 5. A hallott frázisokat a gyermek képzetekké (gondolatokká és érzelmekké) alkotja át. 6. A gyermek azonban nemcsak ntánmond, hanem ő maga is saját tapasztalatai alapján s szükségletei szerint öncselekvőleg alkot frázist és frázisláncolatot. 7. Ez utolsók alkotásában még magasabb és háromirányú lélekműködést mutat. Először frázisait az események egymásután következése alapján rendezi. Másodszor a cselekvóny céljának alárendeli s végre összeköti őket szubjektív frázisok vagy ezek töredékei (konjunkciók) által egymással. A frázisoknak ilynemű rendszerét Gouin „théme“-nek nevezi és több théme, amely rokon cselekvésre vonatkozik, alkot egy „série“-t, mely külön címet nyer. Ezt a GW*w-módszert tökéletesítette Carré. Az igeidők begyakorlására pedig közöljük a „Vezérkönyv“-hői a következő leckemintát: A tanító: „Palkó, vedd a kezedbe a palavesszőt, a palatáblát. “ Palkó : „Kezembe veszem a palavesszőt, a palatáblát. “ A tanító: „írj a palavesszővel a táblára.“ A tanuló: „A pala vesszővel a táblára írok.“ Amit itt az egyik tanuló mond és cselekszik, ugyanazt mondják és teszik sorban a többiek; végre pedig a tanulók mindannyia kezébe veszi a palavesszőt, a táblát, írnak a palavesszővel a táblára stb. A tanító: „Palkó, fogd a tollat, mártsd a tollat a tintába“ stb.; „fogd a vonalzót, üss a vonalzóval a táblára ... a palavesszővel ... a tollal . . .“ stb.; „nyisd ki a könyvet, csukd be a könyvet; nyisd ki a füzetet, csukd be a füzetet“ stb. A tanulók egymásután külön-külön: „veszem, fogom, belemártom, ütök, nyitom, csukom“ stb. A tanulók együtt: „vesszük, fogjuk, belemártjuk, ütjük, nyitjuk, csukjuk“ stb. (Múlt idő.) Három módja van annak, hogy a tanulók a múlt időt alaposan begyakorolják: 1. Ismétel a tanulókkal olyan cselekvéseket, amelyeket már régen gyakoroltak és miután ezeket bevégezték, elrakja azokat a tárgyakat, amelyekkel a tanulók a cselekvéseket véghez- vitték és azután ezt kérdi a tanító: — Mit csináltál most? 2. A tanító néha-néha (talán hetenként két- szer-háromszor) elmondatja a tanulókkal, hogy mit csináltak reggel, mikor fölébredtek: Reggel jókor fölébredtem. Először megmosakodtam és megfésülködtem. Azután fölvettem nadrágomat, mellényemet, kabátomat, cipőmet. Akkor azután megittam a kávét; végül előszedtem könyveimet, füzeteimet és palatáblámat; beletettem őket táskámba és elindultam az iskolába. 3. Összefoglalja a tanító a tegnap történteket. E három mód közül akármelyiket választhatja felváltva a tanító a múlt idő begyakorlására.“ Látnivaló tehát, hogy itt hozzá még nagyobb részletességgel ugyanaz a módszer van követve, amelyet a kongresszus rendezői a legsikeresebbnek jeleztek. — A fegyelmező-osztályok ellen. A bécsi iskolai hatóság elhatározta, hogy az ottani népiskolákban ú. n. fegyelmező - osztályokat (Disci- plinarklassen) szervez azon gyermekek részére, akik a tanítás rendes menetét hátráltatják vagy zavarják. E határozat ellen a bécsi szoeiálpeda- gógiai társaság tiltakozó ülést tartott, melyen Höfer tanító kimutatta, hogy a túlnépes bécsi elemi iskolákat vagy 30.000 ismétlő is látogatja s hogy a hatóságot nem ez indította a fegyel- mező-osztályok fölállítására, hanem az ifjú gonosz- ' tevőknek folyton növekvő száma, akik a külvárosi korcsmáknak és kávéházaknak rémei. Ezeknek nem fegyelmező-osztályok, hanem külön nevelő-intézetek kellenek, amelyek — igaz — sok pénzbe kerülnek. Miután még Friedjung dr. orvosi szempontból világította meg a tervezett új intézményt, mely a legkülönbözőbb elemeket fogja magában egyesíteni, anélkül, hogy az egyéni nevelőoktatást lehetővé tegye, a tanítóság erélyes tiltakozásában állapodtak meg a fegyelmező-osz- tályokkal szemben. Behatóbb megvitatásban részesült „A fegyelmező osztályok jelentősége és berendezése“ a Leó-társaság pedagógiai szakosztályában Schwalm tanfelügyelő részéről, aki a tárgyat a következő kérdésekre bontotta föl. Kívánatos vagy szükséges-e, hogy az elfajult, romlott vagy rossznevelésű gyermekeket kiselejtezzük a rendes iskolai tanításból s ha igen, elégségesnek bizonyul-e a fegyelmező-osztályok intézménye az erkölcsi züllésnek kevésbé súlyos eseteiben? 2. Ki minősíti a gyermekeket az ilyen fegyelmező-osztályokba való beutalásra és melyek ezen eljárásnak alapelvei? 3. Mely törvény hatalmával kényszeríthetni a szülőket arra, hogy az ebbeli illetékes határozatot elfogadják? 4. Ki szervezi és tartja fenn ezeket az osztályokat s ki ügyel föl reájuk? Az erre következő vitában a következő nézetek alakultak ki: A fegyelmezőosztályok szervezését lehetőleg mellőzni kell, mert mélyebben fekvő s főleg ipari központokban előforduló szociális hiányok fölismerése hozta őket felszínre, anélkül azonban, hogy azo-
